Ötven éve történt: Amikor még letöltendőt ért a forradalmi szónoklat – A tüntetőből mosógépszerelő, a „maoista” „ellentüntető” Demszkyből meg főpolgármester lett
Minden diktatúrázó szíves figyelmébe. Éppen ötven éve, 1972. március 15-én még börtön járt azért, ha valaki a „nem megfelelő helyen”, a „nem megfelelő témákról” beszélt. A fiatal fizikushallgató, Szalay Miklós letöltendőt kapott azért a szónoklatért – és kiállásért –, amit az örökmécsesnél tartott. Az állambiztonsági jelentések szerint ezek a „nacionalista” forradalmi megmozdulások dühítették fel annyira az ELTE maoista, szélső- vagy újbaloldali diákjait, hogy ellentüntetést szervezzenek. A vöröskokárdás, a Tanácsköztársaságra emlékező megmozdulást az a Demszky Gábor vezette, akit bár letartóztattak, végül semmi komolyabb retorzióban nem részesült. Nem csoda: impexes, pénzügyes szülei biztos „szocialista” hátteret nyújtottak, és ezt az állambiztonság is észlelte. Közben Szalay Miklóst a börtönben megfigyelték, „Alföldi” fedőnéven egy börtönspicli biztosan jelentgetett róla. Kiszabadulása után mosógépszerelőként dolgozott. Demszky? „Demokrata”, szamizdatos, „liberális”, majd főpolgármester lett. Párhuzamos történetük jól jellemzi mind a hetvenes–nyolcvanas éveket, mind a teljesen félresikerült rendszerváltoztatást.
Alföldi börtönügynök celláról cellára
Első főszereplőnk egy cellaügynök, egy börtönspicli. A hetvenes években a Kozma utcában raboskodott egy általam be nem azonosított férfi, aki „Alföldi” fedőnéven a fegyház és börtön fogdaügynöke volt. Ebben az időszakban is ott, a Kozma utcában őrizték a politikai foglyok jelentős részét; talán „Alföldi” is az volt, talán nem, ez egyelőre bizonytalan.
Az tény, hogy számtalan fogolytársáról adott írásos jelentést, időről időre újabb feladatokkal bízták meg, amiket szinte mindig teljesített. Valószínű, hogy egy idő után rabtársai is kiismerték a hátterét, mert csak néhány jelentése bizonyult hasznosnak.
Húsz politikai fogolyról adott jelentést
„Alföldi” ma már kutatható munkadossziéjában közel húsz politikai fogolyról őriznek jelentést; a „billog” változó, voltak közöttük „politikai veszélyes elemek” és „politikai elítéltek” is. Előbbiek közé tartozott az a Koronics József, akit 1969-ben egy koncepciós perben „10 évi szigorított börtönre, 10 év közügyektől eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélt” a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa „1956 év végétől 1967-ig megvalósított fegyveres összeesküvés vezetése miatt”. Koronics József az ítélet idején mindössze huszonhárom éves volt.
Már az ő esetét is elég megemlíteni azoknak, akik szerint '56 után nem voltak koncepciós perek.
Felesége elvált tőle a börtönévek alatt
„A Kozma utcai gyűjtőben voltam végig – emlékezett vissza később. – A politikaiak ott voltak akkor. Örültünk, hogy dolgozhattunk. Az asztalosműhelyben 2 forint 70 filléres órabérrel kezdtem és 4 forint 70 fillérrel szabadultam. Miután levonták az 530 forint rabtartást, 100 forintért lehetett havonta vásárolni, de benne voltak a tisztasági szerek is.
A cigaretta volt a valuta. Nem dohányoztam, mégis vettem, hogy tudjak csereberélni. Rádiónk is volt titokban, kis diódával, vaságyra akasztott dróttal, fülhallgatóval, Budapestet lehetett hallgatni rajta. A pénzt amit kerestem, a feleségemnek küldtem. De nem sokáig bírta a gyűrődést, elvált tőlem.
A nagyanyámé volt a ház, amiben laktunk, ám ahhoz, hogy kijelentkezzen, fizetnünk kellett. Katasztrofális volt, de megkönnyebbültem. Gondolom ő is. Az idő múlott a legnehezebben. A dolog érdekessége, hogy mégsem ültem le mind a tíz évet. Édesanyám kegyelemért folyamodott, az Elnöki Tanács pedig 60 hónap után, 1973. július 30-án kegyelmet adott, a büntetés hátralévő részének a végrehajtását pedig öt évre felfüggesztette.”
Letöltendő egy '48-as beszédért
Voltak más ismert politikai foglyok is „Alföldi” besúgottjai között, például Szalay Miklós és Ulveczki Gábor.
Előbbi egyetemistaként 1972. március tizenötödikén nagyon bátor beszédet tartott a Batthyány-örökmécsesnél, amely után elsőrendű vádlottként izgatásért egy év nyolc hónap börtönbüntetést kapott. Ekkor került a Kozma utcába. Utóbbi – Ulveczki – ugyanazon a megemlékezésen Babits Mihály Petőfi koszorúi című költeményének kinyomtatott példányait osztogatta. Ez is elég volt ahhoz, hogy rács mögé kerüljenek.
Zárkaellenőrzés. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Urbán Tamás
Nyugatra is eljutott a szétvert tüntetés híre
A széles közvélemény persze semmit sem tudott meg az egészről. A kádári propaganda ezúttal – érthető okból – az elhallgatás módszerét választotta . De ez csak egy ideig működött. „Amikor a NEW YORK TIMES április 12-én bécsi jelentéseket közölt a magyar diákok márciusi tüntetéséről, a hírt névtelen utazók jelentéseiből kapta.
A Bécsbe érkező utasok elmondották, hogy a tüntetés során összecsapások is történtek a rendőrséggel Budapesten, Magyarország fővárosában, március 15-én. A UNITED PRESS INTERNATIONAL távirati jelentése Budapestről pedig már azt jelentette, hogy a magyar kormányzat megerősítette ezt az előzőleg kijutott hírt”
– írta már jóval később az ismert amerikai emigráns lap, a Katolikus Magyarok Világlapja.
Népszabadság: Türelemmel felvilágosítjuk a rendbontókat
A válasz természetesen a Párt lapjában, a Népszabadságban jelent meg, amelyet főszerkesztő-helyettesként Rényi Péter, a „szürke eminenciás” irányított. Mellette cserélődtek a főszerkesztők, de ő maradt. Róla és ma is igen aktív családjáról éppen vasárnapi cikkemben írtam. Nem tudjuk, hogy maga Rényi elvtárs írta-e az Amit nehéz elviselniük című magyarázkodást, de tulajdonképpen lényegtelen. Névvel nem vállalta senki sem.
„Hogy mi volt március 15-én, a forradalom és szabadságharc idei ünnepén, aztán néhány nappal később, az 1919-es Tanácsköztársaság évfordulóján; és végül április 4-én, amikor népünk felszabadulásáról, nemzetünk legnagyobb sorsfordulójáról emlékeztünk meg – jó egyetértésben és a szó legtágabb értelmében vett családi körben –, ezt mi, magyarok azért mégis jobban tudjuk a New York Timesnál. <...>
Hogy az idén is sok tízezren úgy ünnepelték meg ezeket az évfordulókat Budapesten és sok százezren az országban, mint máskor, ez persze nem érdekelte a New York Times-t. Észrevette viszont, ha késve is, azt a kis csoportot, amely március 15-én hangoskodásával, észszerűnek és korszerűnek éppen nem mondható jelszavaival vagy egyszerűen éretlen magatartásával próbált feltűnést kelteni.
Nem mintha ez a rendbontás egyáltalán nem zavarta volna a március 15-i ifjúsági megemlékezést. Csak éppen az ügy okát és jelentőségét kell helyesen megítélni. Reálisan gondolkodó emberek lévén, mi tudomásul vesszük, azt a nem kellemes tényt, hogy mindig, voltak, vannak és lesznek feltűnésre vágyó emberek, nem utolsósorban a fiatalok között, olyanok, akik egy adott pillanatban nem tudnak helyesen, eligazodni a dolgokban, s téves nézeteiknek nyilvánosan is kifejezést adnak.
Ez még szocialista körülmények között is előfordulhat. A mi feladatunk az, hogy olyan viszonyokat, olyan légkört biztosítsunk, amelyek az ilyen jelenségeket a minimálisra csökkentik, a nehezebben eligazodókat nagy türelemmel felvilágosítsuk, míg a tudatos, rendbontóktól törvényes eszközeinkkel megvédjük a közrendet, az állampolgárok békés életét. Ezeknek a feladatainknak eddig is, a jövőben is a lehető legjobban igyekszünk eleget tenni.”
Családi kör, nagy türelem – és a letöltendők.
És Demszkyék előjönnek a maoista tervvel
Ez az 1972-es bátor kiállás volt az, amely az állambiztonsági jelentések szerint annyira felháborította az ELTE jogi karának szélsőbaloldali, maoista, újbaloldali, KISZ-es, stb. részét, hogy március 21-re – a Tanácsköztársaság kikiáltását ünnepelve – ellen-megemlékezést szervezzenek. Korábbi cikkeimben megírtam, hogy kik tartoztak ebbe a csoportba, és azt is, kik voltak a hangadók. Ebben meg azt, hogy egy jelentés szerint ugyanők provokatív vitát robbantottak „antiszemita–szemita” témakörben. Voltak, akik végül nem értettek egyet a megmozdulással, és aki igen, az sem mind ment ki.
Demszky Gábor igen. Ő és néhány társa vörös kokárdával protestáltak, egészen addig, amíg a rendőrség le nem tartóztatta a diktatúrát a jelentések szerint balról támadó brigádot.
A papa éppen Amszterdamban volt
A tüntetés napján készült jelentésben ezt írták: „1972. március 21.-én Zsarnóczai József r. őrgy. elvtárs III. Osztályvezető utasitására kiszálltam a VIII. ker.-i Kapitányságra abból a célból, hogy résztvegyek, illetve állambiztonsági szempontból irányitsam azoknak az előállitottaknak a meghallgatását, akik egy Wartburg gépkocsin utazva szervezeten kivüli tüntetés szervezésének gyanujába keveredtek. A VIII. ker-i Kapitányságra <...> előállitották; – Demszky Gábor <...> apja a Chemkomplex Külker. Válllalat üzletkötője, jelenleg Amszterdamban, anyja: a Pénzügyminisztérium osztályvezetője<...>
„Két meghallgatott egymástól függetlenül, de egybenhangzóan a következőket mondotta el – így a jelentés: –
Őket és barátaikat felháboritotta, amikor értesültek róla, hogy március 15.-én ellenforradalmi elemek nacionalista jelszavakkal tüntetést rendeztek. Az a gondolatuk támadt, hogy március 21-én a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján vörös kokárdával tüntetést szerveznek ezek ellen az ellenforradalmi elemek ellen.
1972. március 16-tól 18-ig a gödöllői Agrártudományi Egyetemen tudományos diáktanácskozás folyt, amelyen az ELTE jogikarának képviseletében Demszky, mint a jogikar tudományos diákkörének titkára,
Szalay Miklósból végül mosógépszerelő lett
A többi nagyjából ismert. Demszky a jelentések szerint a maoista Pór György követője lett, majd miután nem kapta meg a kívánt állást, besétált az állambiztonsághoz. Oda akkori felesége jelentette a kapcsolatot, aki korábban a BM ügynöke volt. Majd – ahogyan megírtam – Demszky Gábor elhelyezkedett a Világosságnál és – későbbi magyarázkodásaikkal ellentétben – kimehetett Lengyelországba megtanulni a szamizdatkészítést.
Az, hogy mi történt Szalay Miklóssal, kiderül a kitűnő újságíró és rendszerváltó Laczik Erika cikkéből
„Szalay Miklós a börtön után szakmát tanult, mosógépszerelő lett. Fizikusi diplomáját feleségével, a fizikatanár Edit asszonnyal 1984-ben »használta fel« egy tiltakozás keretében, Szaharov Nobel-díjas fizikus szabadságáért: csatlakoztak ahhoz az 54 tudóshoz, akik túszként ajánlották fel magukat Brezsnyevnek addig, amíg a Szaharov házaspár külföldön tartózkodik gyógykezelésen.”
Szóval a valódi forradalmárt börtönbe zárták és fizikusként mosógépszerelőként dolgozott. Az egykori vöröskokárdásból pedig főpolgármester lett. Van még kérdésünk 1972 márciusával és a rendszerváltoztatás minőségével kapcsolatban?
Ötven éve történt, mégsem érezhetjük úgy, hogy valóban csak a múlt része lenne. És mintha a történelem újra és újra ismételné magát.
Vezető kép: Fortepan
