dér csaba
Elásott stróman, bérgyilkosok, áruló titkosszolgák – Szavazzanak az év alvilági PS-sztorijára!
Újra itt van az év vége, és arra kérjük olvasóinkat, szavazzanak az év legjobb alvilági PS-cikkére! Pikáns sztorikból akadt idén is bőven, például megírtuk, hogy egy budapesti ügyvédnő éppen a Gyurcsány-párt volt politikusával akarta megöletni haragosát, ám Kőrös Gusztáv és társai csúnyán átverték a nőt, amiből végül rendőrségi ügy is lett. Büszkék lehetünk arra is, hogy a júniusban szabadult, súlyos bűncselekmények miatt tizennyolc évig börtönben ülő, ám a móri ügyben ártatlanul elítélt Kaiser Ede együtt nyilatkozott portálunknak Szebenyi Istvánnal, aki megtalálta Tatabánya mellett azokat a fegyveralkatrészeket, amelyek végül elvezették a hatóságokat a valódi tettesekhez. Műsorunkban megszólalt Kovács Lajos nyugállományú rendőr ezredes, aki a móri nyomozás egyik vezetője volt, és aki elsőként fogalmazta meg kételyeit Kaiser bűnösségével kapcsolatban, illetve vendégünk volt Kaiser Ede védője, Dezső Antal, aki a kezdetektől biztos volt abban, hogy védencének nincs köze az öldökléshez. De elsőként adott a börtönből videointerjút a PestiSrácok.hu-nak a több bérgyilkossággal is vádolt Dér Csaba, valamint nyilatkozott nekünk a Portik-ügyek egyik koronatanúja, Radnai László is, aki súlyos hatósági visszaélésekről rántotta le interjúnkban a leplet. Ezeken kívül azt a hírt is mi robbantottuk, hogy keresik a romagyilkosságok felbujtóit, valamint exkluzív interjút is közöltünk az érdi leszámolás szemtanúival. Persze az év utolsó napjaiban sem hagytuk unatkozni olvasóinkat, hiszen fontos részleteket osztottunk meg a tizenegy éve köddé vált, nemrég kiásott MTK-s focista rejtélyes eltűnéséről. A férfit a gyanú szerint a szocialista kormányok alatt milliárdokkal kitömött Eclipse Informatikai Zrt.-hez köthető büntetőügy egyik elítéltje, H. Attila gyilkolta meg. Az Eclipse-ügy az elmúlt évtizedek egyik nagy bűnügyi-gazdasági botránya volt. Az Eclipse Informatikai Zrt. nevű, titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal is rendelkező cég vitatott körülmények között jutott sokmilliárdos állami megbízásokhoz a 2000-es években az MSZP-kormányok idején. Már csak arra kérjük Önöket, hogy szavazzanak! A cikkeket időrendben és nem helyezés szerint tettük közzé! Szavazni az írás alján tudnak! Dér Csaba állítja, csak rá akart ijeszteni áldozatára, véletlenül lőtte őt agyon
Nem mond le a tárgyalás jogáról Dér Csaba, akit azzal vádolnak, hogy Budapesten a Pólus Center mögött meggyilkolta, majd a Szilas-patakba dobott egy vállalkozót, valamint a szerb alvilág egyik prominens alakját Amszterdamban fényes nappal egy kávézóban hidegvérrel lelőtte. Az előkészítő ülést kedden tartották, ahol Dér sok minden mellett elpanaszolta, hogy nem tudott felkészülni a tárgyalásra, mivel egy zárkatársa őrjöngött éjjel és semmit nem aludt. A férfi állítja, nem bérgyilkos, soha nem ölt pénzért, hollandiai áldozatát csak meg akarta ijeszteni, de a dolog rosszul sült el, ezért lőtte le, míg szerinte Magyarországon nem is ő gyilkolt, sőt, még ő próbálta megmenteni a sértettet. Drog, maffiaháború, leszámolások – Exkluzív börtöninterjú a bérgyilkosságokkal vádolt Dér Csabával (Videó!)
Exkluzív börtöninterjút adott Skype-on a PestiTV-nek a szerb-montenegrói kábítószermaffia bérgyilkosának tartott Dér Csaba. A több merénylettel, köztük egy budapesti emberöléssel is összefüggésbe hozott, jelenleg letartóztatásban lévő férfi beszélt a korábbi börtönéveiről és bujkálásáról, gengszterek közötti leszámolásokról, valamint arról is, hogy a mai napig véres drogháború zajlik a Balkánon, igaz, őt egyszer Magyarországon is megpróbálták likvidálni. Állítja: hazájában az igazságszolgáltatást és politikát teljesen behálózta a maffia, ami ellen a szerb elnök nagy küzdelmet folytat, éppen ezért ő az alvilág egyik legnagyobb ellensége. A férfi beszélt az első gyilkosságáról is, 2004-ben a rettegett Zemun klán (vagy zimonyi klán) egyik tagját lőtte agyon, akik aztán hajtóvadászatot indítottak ellene. Ehhez a klánhoz köthető egyébként Zoran Djindjic szerb miniszterelnök meggyilkolása, temetésén az akkori magyar kormány is képviseltette magát. A merényletért felelős két maffiafőnököt végül a rendőrök likvidálták. Visszatérve Dérhez, ő az interjúban megemlíttette azt is, mennyibe kerül egy komolyabb bűnöző, vagy politikus likvidálása. Dér Csaba ellen két emberölés miatt a magyar ügyészség is vádat emelt: 2018 szeptemberében a Pólus Centernél lőtt fejbe egy drogban utazó magyar vállalkozót, pár hónappal korábban pedig fényes nappal végzett egy horvát maffiózóval egy amszterdami étteremben. Ezekről azonban nem kérdezhettük, mindenesetre így is érdekes részleteteket árult el a letartóztatása előtti életéről. Ő azt mondja, nem bérgyilkos, és például a 2019-ben elkövetett belgrádi gyilkosságot a saját maga védelme miatt kellett meglépnie, erről nyilván a hatóságok mást gondolnak, de a végső szót majd a bíróság fogja kimondani. Nézzék meg videónkat! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.