déri tibor
Alig egy napot élt meg Újpest költségvetése: a momentumos Déri Tibor plusz tartalékokat talált, amiket még elődje halmozott fel
Újpesten alig egy nappal a már saját maga által elfogadott költségvetést volt kénytelen módosítani a kerület ifjú polgármestere, a momentumos Déri Tibor. Mint megtudtuk, a büdzsében kénytelen-kelletlen volt beismerni, hogy Újpest 2021. évi költségvetésének bevételi oldala csupán 400 millió forinttal kevesebb, mint két évvel korábban. Ez azért kínos, mert így a semmittevést nehéz a kormányra és a válságra fogni.Wintermantel szerint pénzügyi háború dúl a szivárványkoalíciós újpesti polgármester fejében
Költségvetési tragikomédiáról írt több, a napokban közzétett bejegyzésében Újpest volt, kormánypárti vezetője, Wintermantel Zsolt, aki igyekezett érzékeltetni azt a szintű hozzáértést és ötletgazdagságot, amelynek köszönhetően a kerület hétfőn elfogadott költségvetését másnap már módosítani kellett. A büdzsé megváltoztatásával a momentumos polgármester, Déri Tibor egy csapásra négyszázmillió forinttal javította a mérleget, ami – lássuk be! – a pénzteremtés közgazdasági módszertana szerint is egyedülálló vállalás. A szivárványkoalíció tevékenysége következtében Újpesten mára megszűntek olyan, a korábbi önkormányzatnak köszönhető juttatások, mint például a fiatal házasok támogatása, a rendőrök jutalmazása, vagy az idősek megsegítése, miközben a kerületet ellepték azok az óriásplakátok, amelyek szerint a városvezetés dilettáns intézkedéseinek soráért – ki más? – a kormány a felelős, amely az ellenzéki ráolvasósdi szerint kivérezteti a baloldali vezetésű településeket. A plakátos mutatvány Újpesten lassan már annyiba kerül, mint amekkora lyukat korábban Déri keresett a büdzsében.Leaszfaltozhatták volna az újpesti földutakat, de az ellenzéki önkormányzat még az ehhez járó állami támogatásra sem pályázott
Bár az utóbbi napokban Újpestet is ellepték azok az óriásplakátok, amelyeken a szivárványkoalíció alkotta önkormányzat sok-sok millió forintért sírja el, hogy a kormány kivérezteti őket, a képhez hozzátartozik az is: négyszázmillió forintot dobtak ki Déri Tiborék azzal, hogy nem pályáztak arra a kormány támogatta programra, amely a fővárosi földutak felszámolását tűzte ki céljául. A korábbi városvezetés háromszázhuszonkétmillió forintot nyert el korábban pályázati úton, amiből több, mint másfél kilométernyi utat lehetett volna leaszfaltozni a székesdűlői utcákban, ez azonban a jelek szerint sokadlagos szempont ma már Dériéknek; a másfél évvel ezelőtti kampányígéreteik úgy koptak el, hogy azokból semmi nem valósult meg, mivel jelenleg nem az újpestiek életminősége a fontos, hanem az osztályharc a Zorbán ellen.A korábbi városvezetés pályázati sikerét nyúlná le az újpesti polgármester
Négyszázhetvenmillió forintot szerzett az Újpesti Szakrendelő felújítására – büszkélkedett el a napokban Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere, a Gyurcsány-féle ellenzéki összefogás politikusa azt ugyanakkor szemérmesen elhallgatta, hogy az örvendetes tényhez neki, és a koalíciójának semmi köze nincs, a pályázati sikert ugyanis még az előző, kormánypárti városvezetés érte el – hívta fel a figyelmet Wintermantel Zsolt korábbi városvezető.Az újpesti polgármester minden önkormányzati tisztségétől megfosztotta Szabó Balázst
Nem mond le mandátumáról, Déri Tibor polgármester mégis felmentette tisztségei alól Szabó Balázs botrányba keveredett jobbikos önkormányzati képviselőt – írja a Mandiner.A Nagy Budapesti Esőerdő meséje – Eladhatja a Fővárosi Önkormányzat az Újpesti víztorony melletti közparkot, pláza épülhet a helyén
Folytatódik a Nagy Budapesti Esőerdő-projekt, a Fővárosi Önkormányzat a korábbi kampányígéreteitől némileg – jelentősen – eltérve ezúttal az Újpesti víztorony melletti, csaknem ötezer négyzetméteres, eddig népszerű közparkként funkcionáló közparkot verné dobra, a korábban meghirdetett licitet azonban a napokban indokolás nélkül visszavonták. Helyi információink szerint a területen bevásárlóközpont, vagy akár több száz lakásos társasház épülhetne – természetesen parkolóval –, ami a haladó balliberális nyelvezetben a zöldterületek megóvását jelenti. A Nagy Budapesti Esőerdő-projektnek van egy kistesója, a Nagy Újpesti Esőerdő-projekt, amely hasonló eredményekkel büszkélkedhet, mint a nagytesó. Egyelőre nincs tudomásunk arról, hogy a víztorony melletti közparkra korábban kiírt kótyavetyét azért vonták volna vissza, mert zöldügyekben parázs vita alakult ki a Párbeszéd vezénylőtábornoka, Karácsony Gergely, és a momentumos újpesti polgármester, Déri Tibor között.Baloldali környezetvédelem – több tonnányi papírhulladék Déri Tibortól
Folyton visszatérő baloldali téma a környezetvédelem, ennek tükrében érdekes képet fest Újpest momentumos polgármesterének legújabb akciója, amelynek keretében csaknem öt tonnányi műanyagba csomagolt propaganda anyagot dobatott be a városrész minden postaládájába.A járvány idején is átveri az idős embereket Újpest ellenzéki vezetése
Nem egri sajátosság, hogy egy-egy ellenzéki vezetésű önkormányzat a koronavírus-járványra hivatkozva veri át az idős embereket; a jelek szerint a recept népszerű, a licencet az újpesti szivárványkoalíció is átvette fű alatt. A momentumos Déri Tibor vezette színtársulat segítséget ígér a hetven éven felülieknek, és a hatósági karanténban lévőknek például a bevásárlásokban, a tavaszi első hullám idején még működő kezdeményezés mögül mostanára azonban elfogyott a pénz, vagy az akarat, de az is lehet, hogy mindkét hozzávalóból hiány van már. A szivárványkoalíció hirdetőtábláján, az ujpestmedia.hu-n található hirdetés tartalma szerint az említett segítséget az önkormányzat a karanténban lévők mellett az idős embereknek is felajánlotta, ám ha bármelyik hetven éven felüli újpesti arra vetemedne, hogy élne a lehetőséggel, akkor keserű csalódás érheti.Ajánljuk még
















