déri tibor
Egész Magyarországon jellemző lehet az újpesti ellenzéki összefogástól áradó szennyáradat
Cáfolatnak szánt magyarázkodás, perekkel fenyegetőzés helyett sumákolással „válaszolt” eddig az újpesti ellenzék a PestiSrácok.hu azon írásaira, amelyekben felfedtük a mocskos alternatív kampánymódszereik egy részét. Amikor kiderült, hogy a kerület DK-s országgyűlési képviselője, Varju László zsarolással, fenyegetéssel került helyzetbe tavaly, akkor Varjut egy kicsit hátrébb léptették, de kínosan hallgattak a történtekről. Amikor kiderült, hogy a helyi ellenzék jobbikos képviselőjelöltje egy közismert, immár többször elmarasztalt, jelenleg is büntetőeljárás alatt álló garázda, akkor senki nem jelezte az ellenzékből, hogy ezt már azért nem kéne. Annyira nem, hogy Déri Tibor polgármester-jelölt maga mondta el portálunknak: tudnak Szabó Balázs viselt dolgairól, de többet nem volt hajlandó mondani; ezek szerint mégsem látnak kivetnivalót azokban. Csend van az arabok titkos kormányzati betelepítésének hazugsága, és az azon gründolt hisztériakampányban előkerült banánhéj miatt indított nyomozás ügyében is az ellenzéki oldalon. Bár Déri Tibor portálunknak korábban magabiztosan nyilatkozott az esélyeiről, a jelek szerint az immár független, legfeljebb néhány százalékot összegyűjtő idős politikustól, Horváth Imrétől is tart; erre utal, hogy koalíciós partnereivel egyszerűen ellopták Horváth Facebook-profilját, hogy azon valótlanságokat terjesszenek. Az újpesti ellenzéki összefogás kampánymódszerei bizonyára nem egyediek, hiszen a DK az ország szinte összes választókörzetében hasonló módon van jelen a koordinációban, és sok helyütt a módszerek sem különböznek: a hazudozás, az alaptalan hangulatkeltés, a rémhírek folyamatos terjesztése minden hasonló helyen megfigyelhető. Megjelentek már, és terjednek a vidéki kormánypárti polgármesterek családneveinek kezdőbetűiből innovált mocskolódások az O1G mintájára, ami, mint tudjuk, egyes körökben összetartó erőt jelent. Kérdés, hogy mi jelenti majd a mostani ellenzék számára az összetartó erőt október 13-a után. Közismert, már elítélt garázdával kötött szövetséget az ellenzéki koalíció Újpesten
Csoportosan elkövetett garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak – ilyen bűncselekményekért marasztalták már el Szabó Balázst, a Jobbik újpesti szervezetének alelnökét. A helyi ellenzéki koalíció önkormányzati képviselőjelöltje ellen jelenleg is több, az előbbiekhez hasonló büntetőeljárás van folyamatban. Az egyik ilyen az az eset, amikor társaival Szabó a Fidelitas aktivistáit verte meg a tavalyi országgyűlési választások előtt néhány nappal a XI. kerületben, ahol a történtek miatt intézkedő rendőrökkel is erőszakoskodott, előtte pedig külföldieket támadtak meg falkában a fővárosban. Szabó Balázs az újpesti polgármester-jelölt, a momentumos Déri Tibor hű szövetségese. A PestiSrácok.hu igyekezett megtudni Déritől, hogy mi a véleménye Szabó viselt dolgairól, de a IV. kerület élére aspiráló jelölt ezt nem árulta el, és nem azért nem árulta el, mert nem tudott Szabó botrányos ügyeiről, hanem mert csak. Bárhol képes lokálpatriótává válni az ellenzék újpesti polgármester-jelöltje, a momentumos Déri Tibor
Nem az építkezésekre, hanem sokkal inkább az építkezésekre helyezné a hangsúlyt, miközben egy nagy erdőt varázsolna Újpestből a IV. kerületi ellenzéki összefogás közös polgármester-jelöltje, Déri Tibor. A Momentum politikusa a tavalyi országgyűlési választásokon még Heves megye 3. számú választókörzetében igyekezett elzavarni a kormányt, a végeredmény viszont egész más lett, mint amire az akkori összefogók számítottak. Ha Kedves Olvasónk a kezdő mondatunkban ellentmondást vél felfedezni, az nem a véletlen műve, és bizony azt jelenti, hogy Ön nem momentumos, így nem értheti azt a pallérozott logikát, amelynek mentén bármit, és annak az ellenkezőjét is ki lehet fejteni egy mondaton belül. A Bölcsek kövét mi sem őrizzük, nem ismerhettük meg a Momentum több, mint háromszáz oldalas – a valóságban nyilvánossá nem tett –, állítólag nagyon-nagyon-nagyon-nagyon okos emberek által összeállított tanulmányát, amely – funkciója szerint – a Világ Összes Gondjára Azonnali Megoldást kínál. Akik már tudatosan élték meg a rendszerváltoztatást, azok még emlékezhetnek a rossz emlékeket idéző SZDSZ egyik alapvetésére, amely úgy szólt, hogy az SZDSZ-esek azért tudnak mindent jobban, mert ők egyszerűen okosabbak. Lehangoló hír, hogy az SZDSZ nem pusztán egy rossz emlék, itt van ugyanis helyettük a Momentum. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.