deutsch tamás
Történelmi sikert ért el Magyarország: az Európai Parlament is hozzájárult a hétéves uniós költségvetés és a helyreállítási alap elfogadásához
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén megerősítette az állam- és kormányfők korábbi döntését és hozzájárult a hét év alatt 1800 milliárd eurót jelentő uniós költségvetés és helyreállítási alap elfogadásához. Ezzel Magyarország történelmi sikert ért el.Jogfosztással büntetné Deutsch Tamást a néppárt
A Magyar Nemzet információi szerint Deutsch Tamást, a Fidesz EP-képviselőjét nem zárják ki az Európai Néppárt frakciójából, de többek között nem kaphat majd felszólalási időt a plenáris üléseken a néppárt nevében.Deutsch Tamás: győzött Magyarország, győzött a lengyel-magyar együttműködés
Történelmi sikert ért el Magyarország a hétéves uniós költségvetés és a hozzá kapocslódó helyreállítási alapról szóló tárgyalásokon és azok elfogadásával – jelentette ki Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő Brüsszelben, magyar újságíróknak nyilatkozva, kedden.Deutsch Tamás: lesz még fanyalgás az EP részéről
Borítékolható, hogy az Európai Parlament jóváhagyja a kétnapos uniós csúcson született megállapodást az uniós költségvetésről és a helyreállítási alapról, „de lesz még nyafogás, fanyalgás”, amiért nem lehet önkényes politikai feltételekhez kötni az uniós források felhasználását – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP EP-delegációjának vezetője – olvasható a hirado.hu oldalon.Deutsch Tamás bocsánatot kért kijelentései miatt az Európai Néppárt tagjaitól
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az EP néppárti (EPP) képviselőcsoportjának címzett levélben kért bocsánatot a frakciót és vezetőjét bíráló kijelentéseiért, ugyanis – mint közölte – nem állt szándékában egyetlen képviselőt, a pártcsalád egyetlen tagját sem megsérteni. Az EP-képviselő erről Brüsszelben nyilatkozott kedden.Ha kizárják Deutsch Tamást a néppárt-frakcióból, a fideszesek is távoznak
Ha Othmar Karas kezdeményezésére az Európai Néppárt frakciója napirendre tűzi Deutsch Tamás kizárását és meg is szavazzák, mennek mindannyian vele a fideszes képviselők – mondták az atv.hu-nak brüsszeli források.Deutsch Tamás: lelepleződtek, akik azon dolgoztak, hogy ártsanak Magyarországnak
Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, a Brüsszelben elért siker kapcsán úgy fogalmazott: kellemetlen napokat kénytelenek átélni a hazájuknak ártani akaró magyar baloldali politikusok az Európai Unió hosszútávú költségvetéséről és a hozzá kapcsolódó helyreállítási csomagról szóló megállapodás sikeres létrejötte miatt.Deutsch Tamás: Magyarország győzött az uniós költségvetéssel kapcsolatos vitában
Magyarország győzött az uniós költségvetéssel kapcsolatos vitában; mindez azt bizonyítja, hogy Brüsszelben is ki lehet, sőt, ki is kell állni a magyar érdekekért – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, csütörtökön.Ajánljuk még












