dézsi csaba andrás
Koronavírus fertőzöttet találtak Győrben - ő lehet a 40. beteg
Koronavírus fertőzést diagnosztizáltak egy betegnél a győr Petz Aladár Megyei Oktatókórházban - értesült a Győr Plusz helyi hírportál. Nem hivatalos de belső kórházi információjukat az intézmény nem erősítette meg. Az esetről a megyei napilap is ír, a Kisalföld el is érte a beteget, egy mosonmagyaróvári férfit, aki a közelmúltban érkezett haza Barcelonából. Péter a lapnak azt mondta, hogy jól van, a tünetei miatt két tesztet csináltak rajta, az első negatív lett, a második viszont igazolta a koronavírus gyanút. A kormányzati portálon jelenleg 39 beteg szerepel, a szám reggel óta nem változott, vagyis a győri férfi már a 40. koronavírus fertőzött lehet.Győri futballvita: a polgármester szerint a futballnagykövet Szöllősi György minősíthetetlen célzást tett rá
„Attól nem fog tudni egy papagáj jobban repülni, ha több zsebpénzt adok neki. De ha egy sasmadár elkezdi kergetni, ő is begyorsul. Nem támogatjuk azokat az embereket, akiket az sem motivál, hogy miközben a kispadon ülve is többet keresnek, mint a legtöbb gyári munkás, egy újabb Gucci táskát vehessenek maguknak” – mondta Dézsi Csaba András győri polgármester egy interjúban. Miután a városvezető elárulta, hogy nem támogatná a város pocsékul szereplő profi futballcsapatát (amely a másodosztály hatodik helyén áll), kirobbant a futballügy. A tulajdonos a kiszállásával fenyegetőzött, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György szerint Dézsiék a fiataloktól vennék el a lehetőséget, hiszen csak őket kellene támogatni. Szöllősi kemény cikkére Dézsi Csaba András nem kevésbé karakán választ adott. A polgármester a PS-nek azt mondta, hogy a jó focit ő is szereti, de nem véletlen, hogy amíg a Győri Bábszínháznak 9000, addig a futballcsapatnak csupán 1000 bérletese van. A győri futballügy, avagy ki fizessen a "tingli-tangliért".Büszkék vagyunk a fölényes győzelemre – Orbán így gratulált az új győri polgármesternek
Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen nagyarányú fölénnyel nyerte el a választók bizalmát – gratulált Orbán Viktor levélben Dézsi Csaba Andrásnak a Győrben aratott győzelméhez. Mint a miniszterelnök fogalmazott, Dézsi nyitott városvezetési programjával nemcsak a Fidesz-KDNP helyi szavazóit, hanem még sok, a város jövőjét szintén szem előtt tartó polgárt is maga mellé tudott állítani.Nézőpont Intézet: a vártnál is jobban szerepelt a győri választáson a Fidesz jelöltje
A várakozásoknál is jobban szerepelt a Fidesz győri jelöltje az időközi választáson – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport igazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán. Az igazgató szerint Dézsi Csaba András, a Fidesz-KDNP jelölte esélyes volt a győzelemre, hiszen Győr sikeres város, és a Fidesz-KDNP egyik fellegvára volt. A Borkai-ügy hatására ez ugyan megremegett, de Borkai Zsoltot is újraválasztották október 13-án, és csak később mondott le a mandátumáról – fűzte hozzá a szakember.Farkas Örs: megerősített támogatást kapott a Fidesz-KDNP Győrben
Megerősített támogatást kapott a Fidesz-KDNP a múlt vasárnapi időközi polgármester-választáson Győrben, ahol 2010 óta nem szavaztak annyian a kormánypártok jelöltjére, mint most - mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója kedden az M1 aktuális csatornánDömötör Csaba: Látszik az elszántság a győri polgármesterben
A győri időközi több volt, mint egy szimpla választás- írta közösségi oldalán a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, miután a Fidesz jelöltje magabiztosan győzött a polgármester-választáson, írja a HírTV.Hollik: új korszak kezdődik Győrben Dézsi Csaba András megválasztásával
Új korszak kezdődik Győr életében Dézsi Csaba András, a kormánypártok jelöltjének polgármesterré választásával - értékelte a kisalföldi városban tartott vasárnapi voksolás eredményét a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn Budapesten.A rend helyreállt, győzelem Győrben - PS-elemzés!
Az egyesült ellenzék Győrben is a jellegtelen, teljesen alkalmatlan jelölttípussal próbálkozott, amely Budapesten és másutt is váratlan győzelmekhez vezetett októberben. A korábbi tapasztalatok alapján nem eldönthető, hogy eleve föladták a várost, hiszen valódi esélyük csak tavaly lehetett volna, vagy ezt komolyan (is) gondolták. De nem egy jobboldali városban aratott meggyőző jobboldali győzelem számít, hanem a szavazói mozgások.Kiütéssel győzött a Fidesz-KDNP jelöltje a győri időközi választáson – PS-interjú az új polgármesterrel!
Kiütéssel nyert a győri időközi polgármester-választáson Dézsi Csaba András, a Fidesz-KDNP jelöltje, a városban rendkívül népszerű szívgyógyász. Az adatok 100 százalékos feldolgozottsága szerint 56,14 százalékkal, 23932 szavazattal vert rá köröket – a durva lejárató kampány ellenére is – legerősebb riválisára, Pollreisz Balázsra, aki az MSZP, a DK, a Momentum, a Jobbik és az LMP favoritjaként a szavazók 39 százalékának bizalmát érdemelte ki. Dézsi a győzelem bejelentése után videointerjút adott a PestiSrácok.hu-nak. Pollreiszen kívül még négyen jelentkeztek be Győr vezetésére: Hajnal János és Kirchfeld Mária függetlenként indultak, Géber Józsefet a Mi Hazánk Mozgalom, Balla Jenőt pedig az Összefogás Győrért Egyesület jelölte. A választást októberben a kampányban kirobbant botránya ellenére megnyerte a megyeszékhelyt korábban irányító Borkai Zsolt, aki később lemondott tisztségéről. Az ügyben zsarolás miatt indult hatósági vizsgálat, amelynek kezdetén Borkai korábbi ellenfele, a DK-s Glázer Tímea gyanúsan gyorsan lépett le a színről. Mint arról a PestiSrácok.hu a napokban beszámolt, Pollreisz Balázs OKJ-s segédkönyvtárosként, ipari szakiskolai képzettséggel szakértősködött a Gyurcsány-kormány korrupciótól bűzlő vidékfejlesztési programjában, így a jelenleg újra Gyurcsány Ferenc uralta baloldalon bizonyára megbízható kádernek számít. A PestiSrácok.hu stábja, Füssy Angéla és László Petra az urnák zárása után élő bejelentkezésekkel, összefoglalókkal jelentkezett Győrből, a lent látható tudósításokkal.Ajánljuk még

















