dézsy zoltán
A Kossuth Kiadó lenyúlása – A szocik maguknak csináltak kapitalizmust a rendszerváltás idején
Folytatjuk a rendszerváltás titkainak feltárását. Dézsy Zoltán rendező ezúttal a pártállam ikonikus, egykor az MSZMP tulajdonában álló könyvkiadójának eltüntetését kutatta. Főszereplők: pártelnökök, bűvészsegédek, baráti bíróságok. Kellékek: papír, ami mindent elbír. Dézsy Zoltán filmrendező írása.Sajtóklub: A homofóbia lett a halálos bűn, az antiszemitizmus már a fasorban sincs (videó)
Ma már nem azt szólják meg, aki saját neméhez vonzódik; sokkal inkább az van megbélyegezve, aki ellent mert mondani az LMBTQ-lobbinak. Többek között erről beszélt Bayer Zsolt, Huth Gergely, Bencsik András és Szentesi Zöldi László a Hír TV Sajtóklub című műsorában. A Pride mellett Mező Gábor és Dézsy Zoltán a PestiSrácok.hu-n megjelent cikkei alapján megbeszélték azt is, hogyan hozta létre és uralta a pártállami vezetés a liberálisnak és függetlennek látszó rendszerváltó magyar sajtót; illetve, hogy a nómenklatúra hogyan írta át a saját nevére az állami és pártvagyon értékes elemeit.Tovarisi, konyec! - Szocialista cégvarázslók a Hauszmann-palotában
Múltat hamisítani tudni kell - pláne, ha történész az illető. Rettenetesen kellemetlen azonban, ha mindez kiderül. A (Párt)Politikatörténeti Intézet vezetője így járt: éppen saját történetéről hazudik. Nemrég a cég igazgatója, a fekete öves szoci káder Földes György a Kúria november végén meghozott ítéletét is igyekezett ellentétes értelművé alakítani. Márpedig a jogerős ítélet világosan kimondta, amit e tényfeltáró riportban is bebizonyítunk: a Kossuth tér egyik legszebb épületét, a Hauszmann-palotát évtizedek óta bitorolja az MSZP-közeli kutatóintézet, amely a rendszerváltozás zűrzavarában az épülettel együtt megkaparintotta a Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődje történelmi jelentőségű dokumentumait is.Az impexesek és hírszerzők, akik majdnem csődbe vitték az országot
„A külkeres jól keres” – a Kádár-diktatúra beszervezett külkereskedőiről, az impexesekről és az általuk okozott mérhetetlen anyagi kárról szólt az M5 december 6-ai adása, amelynek Borvendég Zsuzsanna történész és Dézsy Zoltán szerkesztő, rendező mellett portálunk munkatársa, Mező Gábor újságíró, a PestiSrácok.hu A hálózat című rovatának szerzője is a vendége volt.Az elhallgatott sortűz - Támogassa Dézsy Zoltán a Köztársaság tér sötét titkát feltáró dokumentumfilmjét!
Ezerkilencszázötvenhat történetében van egy nap, melyről viszonylag keveset tudunk, s amelyre – talán éppen ezért - mintha nem is nagyon szeretnénk emlékezni. Ez a nap október 30-a, a Köztársaság téri kommunista (később szocialista) pártház ostromának napja. A Köztársaság tér drámai eseményeit a kádári propagandagépezet arra használta, hogy lecsőcselékezze a forradalmárokat és fasiszta jelzőket aggathasson 1956-ra. A hazai ballib oldal értelmisége is előszeretettel használta-használja ezt az érvrendszert. Dézsy Zoltán dokumentumfilmes Pincebörtön címmel a kilencvenes évek elején dokumentumfilm trilógia forgatásába kezdett a szovjet megszállás casus bellijeként minden bizonnyal kommunista provokációként megszervezett tömeggyilkosság és az azt követő lincselés drámájának a beigazolására. A pártszékház alatti, szemtanúk szerint pincebörtönként és kivégzőhelyként használt atombunkert ugyanis ügyesen álcázták, így nem találták meg azt az 56-os forradalmárok, a hatvanas évek elején pedig lejáratait a "szocialista munkáspárttá" vedlett kommunista párt vezetői irdatlan mennyiségű betonnal tömték el. A pincebörtön titkát - az 56-os elődökhöz hasonlóan - Dézsy Zoltán fúrásokkal, talajröntgennel próbálta felfedni, de az 1994-ben hatalomba lépő Horn-kormány azonnal leállíttatta a kutatást, Dézsyt pedig rögtön kirúgták a köztelevízióból, kiátkozva gyakorlatilag a teljes médiából. Most azonban vissza nem térő lehetőség nyílt az igazság felderítésére: a párházat lebontották, s a külföldi befektető legnagyobb meglepetésére kiderült: óriási, a talajvízszint alá érő, elbonthatatlan betontömb állja útját a tervezett mélygarázs megépítésének. Dézsy Zoltán a PestiSrácok.hu olvasóinak a segítségével kétmillió forintot szeretne összegyűjteni a föld alatti, lebetonozott börtön modern, három dimenziós röntgenképeinek elkészítésére, a kommunista történelemhamisítás leleplezésére. (A számlaszámot a cikk végén találják.)Ez a harc lesz a végső? - Bűnben fogant, bűnben él a posztkommunizmus - Polbeat Dézsy Zoltánnal és Ambrózy Áronnal (ÉLŐ 19 órától!)
12 éve kezdődött az őszödi hazugságbeszéddel lebukó Gyurcsány Ferenc elleni tüntetéshullám, amelynek a 2006. október 23-án tetőző rendőrterror vetett véget. A főbűnös most mégis úgy érzi: permanens Kossuth téri tiltakozásával ő maga fogja az utcáról megdönteni Orbán Viktor kormányát, "mert nem lesz cifra toll a diktatúra kalapján". Mindeközben Dézsy Zoltán dokumentumfilmes ma a PestiSrácok.hu-n tálalta ki több éves kutakodásának eredményét, amelyből kiderül: az MSZP 1989-ben jogtalanul, bűnben fogant, és az a klikk, amely a "modellváltás" éveiben gyakorlatilag a nevére vette a nemzeti vagyont, benne a Gyurcsány-Apró-klánnal, még az MSZP ingatlanait és vagyonát is lenyúlta. Éppen ezért a mai Polbeatben Stefka István és Huth Gergely a bűnben fogant, bűnben élő posztkommunistákról beszélget a leleplező-dokumentumfilmes Dézsy Zoltánnal és a gyurcsányi, mint hírlik, alig pár száz fős "kormánybuktató" tünciről visszatérő Ambrózy Áronnal. ÉLŐ közvetítés itt, a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben. A beszélgetést a helyszínen is megtekinthetik!1989-ben bűnben fogant az MSZP, a párt létezése is megkérdőjelezhető - Dézsy Zoltán leleplező riportja!
Az MSZMP-vagyon átjátszásának történetét két és fél évtizede kutató Dézsy Zoltán dokumentumfilm-rendező olyan, eddig eltitkolt okiratok birtokába jutott, amelyekből kiderül: 1989-ben a reformszocialista elvtársak átverték a régi vonalas kommunistákat - egyben az egész ország közvéleményét - és 28-an úgy alapították meg a mai MSZP-t, hogy azt teljesen törvénytelenül az MSZMP utódpártjaként definiálták, annektálva az állampárt megmaradt vagyonát. Németh Miklósnak és Vastagh Pálnak jutott a kulcsszerep a trükkben, de a közhiteles bírósági nyilvántartásból is hiányzó új bizonyítékok alapjaiban kérdőjelezik meg az MSZP létét és az elmúlt három évtizedes gazdálkodásának jogszerűségét. (PS)A Seuso-ügyben benne van a 40 évünk története - Dézsy Zoltán és Végvári őrnagy a Polbeatben (videó!)
Lopok, csalok, hazudok, hogy becsülettel szolgálhassam a népgazdaság érdekeit – idézte fel Dézsy Zoltán dokumentumfilm-rendező a szocializmus hírhedt ügynöke és külkerpápája, a magyar államot a rendszerváltáskor tízmilliárdokkal megkárosító Gerő László Interag-vezér közismert mondását a legutóbbi Polbeatben, amelyben a Seuso II. című egész estés, látványos dokumentumfilmjének tévés és internetes bemutatója apropóján beszélgettünk vele. Huth Gergely és Szarvas Szilveszter kérdéseire Dézsy hozzátette: Gerő az üzelmeiről nem sokkal halála előtt beszélt a kamerája előtt, s a felidézett szólásában - ahogyan a Seuso-kincsek kémregénybe illő sztorijában is - benne van a negyven évünk története. A sok tízmilliárd forintot érő, páratlan Seuso-lelet nyolcvanas évekbeli eltüntetésében akkori simlis, piti bűnözők éppúgy benne voltak, mint a magyar és külföldi titkosszolgálatok. - Hasonló eset volt az Aquincumi Múzeum kirablása is a nyolcvanas években, ahol a magyar titkosszolgálat segítségével, külföldi orgazdák megrendelésre lopták el és csempészték ki a műkincseket - fejtette ki a filmrendező, aki húsz éven át forgatta a múlt hét óta a PestiSrácok.hu-n is megnézhető ténymoziját.A nyolcvanas évek gyilkos posványa - Dézsy Zoltán, a Seuso II. rendezője a ma esti Polbeatben (ÉLŐ, 19 órától!)
Bár még mindig sok titok övezi a Seuso-kincseket, a fantasztikus római-kori leletekről kétségkívül Dézsy Zoltán Seuso II. című dokumentumfilmje adja a legteljesebb képet, amelyet a mozi- és tévépremier után az interneten elsőként a PestiSrácok.hu adott közre. A ma esti Polbeatben Huth Gergely és Szarvas Szilveszter Dézsy Zoltán rendezőt faggatja a két évtizedes kutatómunkájáról és a közben átélt, krimibe illő fordulatokról. Várhatóan megszólal az R56 Sörözőből közvetített beszélgetés során Végvári József, a Belügyminisztérium III/III-as csoportjának egykori őrnagya is, aki a rendszerváltáskor - élete kockáztatásával - robbantotta ki az úgynevezett Dunagate-botrányt, amelyből kiderült, hogy az MSZMP-MSZP megrendelésére az állambiztonsági szolgálat az első "szabad és demokratikus" választás kampányában is folytatta az ellenzék megfigyelését, megosztását és lejáratását. Vendégszereplésének aktualitását az adja, hogy Dézsy dokumentumfilmjét és az egész Seuso-ügyet is átszövi az egykori állambiztonságiak mesterkedése. Az élő közvetítés 19 órakor kezdődik!Ajánljuk még