diploma
Véget ért az amnesztia, ismét kell nyelvvizsga a diplomaszerzéshez
Nem lesz idén nyelvvizsga-amnesztia – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium a sajtó kérdéseire reagálva. A korábbi évektől eltérően idén a diplomaszerzéshez már nem engedik el a nyelvvizsgát. A járványhelyzet miatti könnyítésnek 2020-ban és 2021-ben örülhettek a hallgatók. Bár múlt év végén petíció indult, hogy idén is engedjék el ezt a követelményt, de most már biztos: a sikeres államvizsga mellett nyelvvizsgára is szükség lesz a diplomához – olvasható az Index cikkében."Hajnali" részegség, avagy egy nem létező diploma hányattatásai
A baloldal számára a tisztesség, becsület és a demokrácia szavak hangoztatása több, mint feladat, egyszerűen életérzés. Az, hogy mi van mögötte, már egészen másodlagos, hiszen úgy vannak ezzel, mint a "zöld" jokerrel, ami jól hangzik ugyan, de tartalommal nem tudják és láthatóan nem is akarják kitölteni. Miközben diktatúráznak, fasisztáznak és szavakban megváltják a világot, időnként a valóságtól kegyetlen nagy pofonokat kapnak. A baloldal bő két éves fővárosi ámokfutásából ugyanis egyrészt kiderült, hogy a tudatos rombolás és a haverok kistafírozása mindennél előrébb való, másrészt azt is megtudtuk, hogy saját magukon kívül mindig van felelős és hibás – elsősorban Orbán Viktor –, akármilyen botrányról legyen szó. Akkor azonban nehezen megy a mea culpa, ha egy párbeszédes baloldali képviselőjelölt azon viccelődik, hogy halálra gázolt valakit, de a fehér poros, lopásról gátlástalanul beszélő Lackner Csaba ügye se piskóta Kispestről. De egyértelműen ott van az élmezőnyben Hajnal Miklós is, a Momentum politikusa és az összeborult ellenzék egyik budapesti képviselőjelöltje, aki a hamisan hirdetett közgazdászi diplomáját olyannyira nyeglén kezelte, hogy szinte ő volt megsértődve, és egyébként azóta sem vette le az egyik közösségi oldalról, a LinkedInről. Elvégre minek? Kell ilyen országgyűlési képviselő a budai polgároknak? A döntés a szavazók kezében van, ha már Hajnal nem képes eltűnni a közéletből.Fekete-Győr András szerint nem kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdász legyen (Videó)
Mint ismert, az előválasztás honlapjára feltöltött önéletrajza szerint Hajnal Miklósnak jelenleg semmilyen felsőfokú végzettsége nincsen, vagyis a Momentum elnökségi tagja egy érettségivel tölti be a BKK Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját, havi bruttó félmillió forintos fizetésért. Fekete-Győr András, a párt leköszönő elnöke az ATV-ben fejtette ki álláspontját párttársa diplomaügyéről.Közgazdásznak adta ki magát, de diplomája sincs a momentumos Hajnal Miklósnak
Hajnal Miklós, a Momentum egyik ifjú titánja több interjúban is közgazdászként hivatkozott magára, azonban nincs semmiféle felsőfokú végzettsége. A Mandiner megkeresésére sem ő, sem a pártja nem volt hajlandó magyarázatot adni arra, hogy a politikus miért úgy lép fel, mintha lenne diplomája.Novák Katalin: nyelvvizsga nélkül is átvehető a diploma
Nyelvvizsga nélkül is kézhez vehetik diplomájukat, akik 2021. augusztus 31-ig sikeresen befejezik felsőoktatási tanulmányaikat – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön közzétett Facebook-bejegyzésben.Nyoma veszett Karácsony Gergely szakdolgozatának
Elérhetetlen Karácsony Gergely szakdolgozata a főpolgármester egykori alma materében. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) adatvédelmi tisztviselője arról tájékoztatta a sajtót, hogy Karácsony szakdolgozata nem szerepel az egyetem könyvtárának elektronikus adatbázisában, és az eredeti példány sem található a gyűjtőköri állományban. A Karácsony Gergely szellemi teljesítményét igazoló dokumentumok közül nem ez az egyetlen, aminek nyoma veszett. Legutóbb a főpolgármester azt közölte, nem tudja, hol van az érettségi bizonyítványa, most pedig a máshol már nem elérhető szakdolgozatáról állítja, hogy keresnie kellene – írja a Magyar Nemzet.Kipukkadt a lufiember? Diplomája sem lehetne Karácsony Gergelynek a mai szabályok szerint
Évek óta sejteni lehetett, hogy a Karácsony-lufi egyszer túl nagyra nő és magától kipukkad. A főpolgármester hosszú éveken át sodródott a balliberális fősodorral, teljesítmény nélkül egyre magasabbra pozicionálva magát. Igazi gumiemberként pattantak le róla az ütések, miszerint alkalmatlan lenne Budapest vezetésére (amit aztán villámgyorsan be is bizonyított), és még az sem "leplezte le" kvalitásait, hogy saját bevallása szerint "elásnák", ha maradt volna Zuglóban. Most azonban kipukkadni látszik a lufiember, hiszen Karácsonyról kiderült: valójában legfeljebb annyi pozitívumot lehet róla elmondani, hogy magas és vékony. Mert hogy nyelvvizsgája nincs, annak hiányában pedig elvileg diplomája sem lehetne. Legalábbis a mai szabályok szerint. Erre hívta fel a figyelmet Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Mindenesetre izgalmas lenne elképzelni, hogy milyen mélyreható tárgyalásokat folytatna külföldi politikusokkal az a Karácsony Gergely, aki egy végtelenül egyszerű, angol nyelvű kérdés elől is elmenekül.Agymosott értelmiség vs. józan parasztész
Ma, amikor nehéz jó kőművest, asztalost, stb. találni, hálás az ember, ha valahol képzett, minőségi munkaerő fogadja. Például amikor diplomás szociológus kérdezi meg, hogy kérsz-e sült krumplit a hamburgerhez, vagy cukrot a latte macchiato-ba. Bár sok-sok diplomának semmi értelme, a tulajdonosaik mégis nagyon büszkék rá. A kiváltságosság-érzés minden éttermiségiben benne van. Egyszer volt egy tök jó fej csajom, akinek az unokatesója volt a csodagyerek a családban. Kifejtette politikai hovatartozását: „Az értelmiség pártja az SZDSZ. Én értelmiségi vagyok. Tehát az SZDSZ-re szavazok.” Ahogy nézem a fészbukon, azóta sem sikerült sokkal többet megértenie a világból…Ajánljuk még