diplomácia
Novák Katalin: Tizenhárom pici tagpárt támadta meg a Fideszt
Tizenhárom pici néppárti tagpárt megtámadta a Fideszt, és a kizárását követelte - jelentette ki csütörtökön Párizsban Novák Katalin, a Fidesz külügyekért felelős alelnöke. Úgy fogalmazott: "azt tapasztaltuk, hogy a néppártban már vannak olyanok, akik egészen eltávolodtak a kereszténydemokrata értékektől; nem Európa biztonságáról és a keresztény kultúra megőrzésének fontosságáról beszéltek, hanem sokkal inkább a baloldalra tolódó értékeket közvetítették, és ezeket próbálták rajtunk számon kérni". Mint megjegyezte: "önkéntesen döntöttünk arról, hogy az európai parlamenti választásokig hátralévő időszakban felfüggesztjük a kapcsolatainkat az Európai Néppárttal, és megvárjuk, milyen irányt vesz az a folyamat, amely egy támadássorozatot jelentett Magyarország ellen".A Svédországi Magyarok szerint érthetetlenek a családtámogatási terv körüli heves indulatok
Érthetetlen, hogy a bejelentett családtámogatási terv miért váltott ki heves indulatokat. Minden ország kormányának szuverén joga, valamint kötelessége, hogy lehetőségei szerint országa állampolgárainak a boldogulását elősegítse - közölte a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének vezetősége szombaton.Az izraeli külügyminiszter nem kér bocsánatot botrányos kijelentése miatt, miszerint a lengyelek az anyatejjel szívják magukba az antiszemitizmust
Nem bánta meg az izraeli ügyvezető külügyminiszter, amit a lengyelek antiszemitizmusáról mondott, dacára annak, hogy emiatt elmaradt a Visegrádi Négyek és a zsidó állam jeruzsálemi csúcstalálkozója, mivel Lengyelország lemondta részvételét.Lavrov Pompeónak: tovább rontják a viszonyt az újabb szankciók
Csak tovább rontják a két ország kapcsolatát az Oroszország ellen bevezetendő újabb amerikai szankciók - figyelmeztette Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden telefonon amerikai hivatali partnerét, Mike Pompeót.Csángó néprajzkutató: Tiszta vizet kellett önteni a pohárba, kihez is érkezik Ferenc pápa
A Vatikánban minden beérkező panaszt, minden dokumentumot megőriznek, ezért azt gondolom, eddig is pontosan tudták, mi a helyzet a csángókkal - nyilatkozta portálunknak Nyisztor Tinka. A néprajzkutató, aki a csángók magyar nyelvű misehallgatási jogának már évtizedek óta próbált érvényt szerezni, hozzátette, a Vatikán számára "könnyebb feláldozni ezt a pár százezernyi magyart, mert cserébe van kapcsolatuk egy állammal az ortodoxia tengerének közepén". Mint portálunknak hangsúlyozta, "úgy látszik, most tiszta vizet kellett önteni a pohárba, hogy kihez is érkezik a pápa, hiszen a katolikusok túlnyomó többsége magyar, és ezt nem lehet a szőnyeg alá söpörni több száz évig".Francia Becsületrendet kapott Novák Katalin
A Francia Becsületrend lovagkeresztje címmel tüntették ki Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkárt. A legmagasabb francia állami kitüntetést Benoit Puga tábornoktól, a Francia Becsületrend nagykancellárjától vehette át az államtitkár hétfő este Budapesten. Novák Katalin, aki korábban a Külügyminisztérium frankofón ügyekért felelős miniszteri biztosa is volt, a francia-magyar kapcsolatok előmozdításáért végzett sokéves munkája elismeréseként kapta a Becsületrendet.A német sajtó véletlenül igazat írt a centenáriumról, Románia vérig sértődött
A román külügyminisztérium sajtóközleményben fejezte ki felháborodását kedden, amiért a dpa német hírügynökség és - ennek alapján - a ZDF közszolgálati televízió megítélésük szerint "a történelmi tényeket elferdítve" tudósított a román centenáriumról. A román nemzeti ünnepről a dpa "Románia Erdély bekebelezésének századik évfordulóját ünnepli" címmel adott ki háttéranyagot, amelynek címsorában "korábbi magyar tartományként" említi Erdélyt.Az Európai Parlament Gruevszki kiadására szólította fel Magyarországot
Nikola Gruevszki korábbi macedón miniszterelnök kiadására szólította fel Magyarországot az Európai Parlament (EP) csütörtöki jelentésében, amely szerint a magyar hatóságok eljárásukkal beavatkoztak Macedónia belügyeibe. A Gruevszki-ügy nem szerepelt a macedón országjelentés eredetileg előterjesztett tervezetében, csak a zöldpárti, illetve a szociáldemokrata frakció által később benyújtott, majd a plénum által jóváhagyott módosító indítványokban.Ajánljuk még

















