diplomácia
A kopt pápával találkozott Novák Katalin Egyiptomban
A béke fontosságát hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök kedden, Kairóban II. Tavadrosz kopt pápának. Az államfő Ferenc pápa mellett a kopt pápát is arra kéri, hogy tegyenek meg mindent a mielőbbi béke érdekében.Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is kiáll Kelet és Nyugat kulturált együttműködése mellett
Magyarország továbbra is kiáll Kelet és Nyugat kulturált együttműködése mellett; a kormány ellenez minden olyan tervet és intézkedést, amelynek célja ezen kapcsolatok elvágása – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Valenciában.Szijjártó: a magyar-kínai kapcsolatok megerősítése komoly gazdasági eredményeket hozott
Rendkívüli gazdasági eredményeket hozott az utóbbi években a kapcsolat megerősítése Magyarország és Kína között, ennek pozitív hatásai az emberek mindennapi életében is érezhetők - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.Szijjártó Péter: A sportnak és a geopolitikának semmi köze nincs egymáshoz
A sportnak és a geopolitikának semmi köze nincs egymáshoz, legalábbis nem szabadna, hogy legyen – írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán, miután találkozott Oleg Maticin orosz sportminiszterrel a 100 éves sportminisztériumban.Lavrovval és az irániakkal is tárgyal Szijjártó New Yorkban
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter orosz és iráni kollégájával is találkozik az ENSZ-közgyűlés alkalmából pénteken, New Yorkban, továbbá megbeszélést folytat a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) külügyminisztereivel.Hivatalos: Kínába megy tárgyalni Putyin
Hivatalosan bejelentette pekingi meghívásának elfogadását Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor szerdán Szentpéterváron fogadta Vang Jit, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Hivatalának tagját és külügyminisztert.Folytatódik a "diplomáciai nagyüzem" Orbán Viktornál
Hétfőn is folytatódik a diplomáciai nagyüzem a Karmelita kolostorban: Orbán Viktor miniszterelnök elsőként Sebastian Kurz korábbi osztrák kancellárt fogadta – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Szijjártó Péter: a magyar–török csúcstalálkozón az energetikai együttműködés és a svéd NATO-ratifikáció is napirenden volt
Orbán Viktor kormányfő és Recep Tayyip Erdoğan török elnök tárgyalásán napirenden volt a két ország közötti energetikai együttműködés és a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjának ügye is – tájékoztatott vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Ajánljuk még

















