dk
Gyurcsány Ferenc lassan befejezi az MSZP újrahasznosítását, DK lesz a szocialistákból is
Kiss László, Szaniszló Sándor és Molnár Gyula – csak néhány ősszocialista, akiket megkörnyékezett korábbi vezérük, Gyurcsány Ferenc és elcsábultak. Az őszödi beszéd és a szemkilövetés óta ugyanis már eltelt tizenöt év, sokan már nem emlékeznek a gaztettekre és az ország kifosztására, sokan pedig azt sem tudják, mi történt akkor. Mi viszont, akik emlékszünk és minden egyes újra lejátszott 2006-os videónál borzongunk, pontosan tudjuk, hogy kik ezek és mit akarnak. Olyanok, mint a lejárt hús a boltban. Kicsit átmossák, újracsomagolják, átcímkézik és ugyanazon az áron eladják a gyanútlan vásárlónak, aki csak akkor jön rá, hogy mit vett, amikor otthon bontogatja. Ezt a bűzlő, már-már lárvás cafatot a kutyájának sem adná. Ez az átcsomagolt termék viszont nem más, mint a régi, jól ismert gyurcsányos MSZP újratöltve, immáron DK-s csomagolásban.Gyurcsány videóban alázza az ellene tiltakozókat (Videó!)
Gyurcsány Ferencnek láthatóan nem könnyű feldolgoznia, hogy a DK országjárásaira rendszeresen elkísérik olyan tüntetők, akik nem felejtették el, hogy az ő vezetése alatt sikerült a csőd szélére juttatni Magyarországot és akik felismerték, hogy egy általa összetákolt moslékkoalíció élén, a felesége szoknyája mögé bújva jövőre újra át akarja venni a hatalmat. Nincs új a nap alatt, a Facebook-oldalán megosztott videójával szokásához híven ismét egy elképesztő hazugságot próbál igazságként tálalni, miszerint az ellene tiltakozó emberek a Fidesz fizetett provokátorai lennének. A videót ide kattintva nézhetik meg.Pusztító vihar az MSZP-ben – És persze ezzel megint Gyurcsány járt jól
Tucatnyi helyi szervezet készíti elő a hétvégén, hogy kollektívan kilép a Magyar Szocialista Pártból – írta meg a 168.hu. A portál információi szerint így kívánnak tiltakozni az MSZP vezetőségének kizárási hullámára. Nagyüzemi működésre kapcsolt az MSZP párttagjainak kizárása ügyében, hiszen úgy tűnik, kitessékelték a pártból Szakács Lászlót, Juhászné Lévai Katalint és Morkai Mihályt. Korábban egykori elnökétől, Molnár Gyulától szabadult meg a párt. A kizárások mögött mindenhol a DK sejlik fel – szögezi le a 168.hu. Szakács a Mandinernek reagált, és számolt be élete tragédiájáról, valamint arról, miért hívta fel a kizárás után Gyurcsány Ferenc.Gyurcsány: össze fogunk borulni, mint falusi kocsmák előtt a biciklik
Gyurcsány Ferenc minden nap haknizik egyet, ami botrányokkal színesíti a hazai politikai palettát. Kazincbarcikán összevizelt nadrágban állt ki a lakosság elé, Dunaújvárosban pedig előszeretettel hívogatta oda magához a fiatalokat szelfizni, majd valóságos lincshangulat alakult ki a fórumán, ahol a rendőrök is megjelentek. Az Origo most közzétett egy felvételt a dunaújvárosi esetről, amely egy újabb botrány a DK elnöke körül. Egymással összecsapó tüntetők, ordítás, erőszak és dühös nyugdíjasok.Másodfokon is pervesztes lett a Czeglédy által védett újbudai DK-s védenc
Schiffer András a közösségi oldalán részletezte, hogyan nyertek pert Czeglédy Csaba és védence ellen – erről ír a Magyar Nemzet. Schiffer András megjegyzésére Novák Előd is reagált.XXI. Század Intézet: Felfalja az MSZP-t a DK
A XXI. Század Intézet legújabb elemzése bemutatja azt a történelmi átrendeződést, amelynek során Gyurcsány Ferenc pártja átvette az MSZP vezető helyét a baloldalon, továbbá azokat az okokat vizsgálja, amelyek oda vezettek, hogy számtalan meghatározó szocialista politikus és az MSZP-árvák mellett a párt egykori elnöke is a Demokratikus Koalícióban látja jövőbeni karrierjének lehetőségét.Túlélőhelyekért kuncsorog a haláltusáját vívó MSZP Gyurcsánynál
A Magyar Nemzet értesülései szerint egy esetleges választási győzelem után az MSZP egyesülne a Párbeszéddel és az LMP-vel, az új párt pedig Karácsony Gergely 99 Mozgalmán jöhetne létre a jelenlegi főpolgármester vezetésével. A lap szerint a szocialisták már 2018-ban azt tervezték, hogy megszüntetik az MSZP-t és új névvel, a Párbeszéddel közösen folytatják tovább a parlamenti munkát. Molnár Gyulát feltehetően azért adták át a DK-nak, hogy a szocialisták jelenlegi vezetése öt biztos befutó helyet kapjon Gyurcsány Ferenctől a közös listán.Kizárták Molnár Gyulát az MSZP-ből
Az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa szerdán egyhangú határozattal úgy döntött, hogy kizárja a Magyar Szocialista Pártból Molnár Gyulát, a párt korábbi elnökét, országgyűlési képviselőjét és volt polgármesterét. Az ügyet ezzel lezártnak tekintjük – írta a június 23-i tájékoztató körlevelében Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan, az MSZP két társelnöke. A döntést azzal indokolták, hogy az MSZP–DK-megállapodás nem kötelezte Molnár Gyulát arra, hogy a DK frakciójába üljön – derül ki a 24.hu cikkéből.Zavaros ingatlanbizniszek, eltussolt korrupciós botrány, prosti-ügy – Bűnügyi portré Gyurcsányék legújabb szerzeményéről, Molnár Gyuláról
Korrupciógyanús ingatlanügyek, eltussolt vesztegetési botrány, balhé részegen a rendőrökkel, prosti-ügy – mindezekkel a DK-hoz nemrég átejtőernyőztetett Molnár Gyulát, az MSZP egykori elnökét, Újbuda volt polgármesterét hozták összefüggésbe. Molnár eddig mindent megúszott, igaz, a Kopaszi-gát ügyében másodfokon letöltendő börtönre ítélték, ám végül a Kúria Mészár Róza (az MSZP volt alkotmánybíró-jelöltje) vezette tanácsa jogerősen felmentette a politikust és vádlott-társait. Bűnügyi portré Molnár Gyuláról.Ajánljuk még

















