Pesti Srácok

Gyurcsány felzabálja az ellenzéki pártokat? – Ezúttal a Veszprém Megyei Közgyűlés Jobbik–Momentum-frakciója szűnt meg

Gyurcsány felzabálja az ellenzéki pártokat? – Ezúttal a Veszprém Megyei Közgyűlés Jobbik–Momentum-frakciója szűnt meg

Újabb politikus, a Veszprém Megyei Önkormányzat képviselője, Benedek Szilveszter (j) lépett ki saját pártjából, a Momentumból, és állt be Gyurcsány bandájába. Benedek dékásodása a két ellenzéki pártot, a Jobbikot és a Momentumot is kivégezte a Veszprém Megyei Közgyűlésben. Megszűnt a kényszerű Jobbik–Momentum-frakció, ami azt jelenti, hogy az ellenzéki oldalon egyedül az MSZP–DK-nak maradt közös frakciója a megyegyűlésben. A fiatal agrármérnököt szerdán már a DK előválasztási jelöltjeként mutatta be Gyurcsány Ferenc Pápán.

Az már nem újdonság, hogy Gyurcsány Ferenc felszámolja egykori pártját, az MSZP-t, hiszen már tavaly is tömegével léptek át Gyurcsány pártjába a szocialisták. Erre még rátesz egy lapáttal a tisztújítási botrány, amelynek végére még a héten pontot tehet a bíróság. Ezzel a Magyar Szocialista Párt nemcsak eltörpült, hanem egyenesen a megszűnés szélére sodródott. Az utóbbi időben egyre gyakoribbak azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy más ellenzéki pártokból is elindult az elvándorlás a DK-ba.

Gyurcsány szerint normális dolog, hogy elszipkázza a többi párt tagjait – mindenki vágjon hozzá jó pofát, mert ilyen egy jól működő család

Gyurcsány Ferenc maga is beszélt erről a szerdai utcafórumain, Pápán és Szombathelyen. Szerinte teljesen normális dolog a vándorlás a pártok között. El is ismerte, hogy az MSZP után már a Jobbikból és a Momentumból is igazoltak át hozzájuk. De ettől – ahogy fogalmazott – ez még egy nagy család, mert győzni csak együtt lehet, és a születésnapi partikat sem szokás tönkretenni azzal, hogy a kellemetlen dolgokat emlegetjük. Egyszóval: Fletó szerint minden más ellenzéki párt vágjon jó pofát ahhoz, hogy bedarálják őket.

PestiSracok facebook image

A Veszprém Megyei Közgyűlésben egyetlen MSZP–DK-s közös ellenzéki frakció maradt

A folyamatnak rendkívül látványos példája azt, ami Veszprém megyében történik. Az erős jobboldali bázisú választókerületekben amúgy sem állnak valami rózsásan a baloldali pártok (a Jobbikot már egész nyugodtan ide sorolhatjuk). Az alapszervezetek sorra szűnnek meg, és egy-egy árválkodó képviselő marad az önkormányzati testületekben, frakció nélkül. A széthullás egyébként első áldozata lett a Jobbik, amelynek alig maradt meghatározó embere az egész megyében. Az országos politikában is részt vevő, jelenlegi és volt országgyűlési képviselők egymás után léptek ki a balra tolódott, elveit eláruló pártból: elsőként Ferenczi Gábor volt országgyűlési képviselő, devecseri polgármester, aztán Kepli Lajos, aki immár független színekben polgármester Balatonalmádiban, vagy Varga-Damm Andrea, aki új pártot is alapított. A maradék meg pont úgy viselkedik, ahogy a maradék szokott: csapódik valahova. Rig Lajos, aki még koptatja a parlament padsorait, nemrég a jobbikos zászló alatt a DK mellett tett hitet, amely – miként fogalmazott – kivívta a tiszteletét és megbecsülését. Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere először másodmagával maradt Galambos Istvánnal, Varga-Damm jobbkezével a megyei közgyűlésben, de már így sem voltak meg hárman, ami a minimális létszám az önálló frakcióhoz.

Ebben a ciklusban már jobbikos–momentumos közös frakció működött a veszprémi megyeházán: Dobó és Galambos a Jobbik, és Benedek Szilveszter – akkor még – a Momentum képviseletében. Előbb Galambos pattant a Jobbikból, de ő legalább maradt a frakcióban, majd Benedek lépett Fegyőréktől: ő egyenesen Gyurcsány pártjába sietett. Csak a pandémiának, illetve az amiatt szünetelő közgyűléseknek volt köszönhető, hogy a frakciójuk nem előbb bomlott fel. A minap megtartott közgyűlésen Benedek átült a dékásokhoz és borított. Ezzel hivatalosan megszűnt az immár közös Jobbik–Momentum-frakció is. A Jobbiknak Dobó személyében összesen egy, a Momentumnak egy képviselője sem maradt. Csak így tovább...

Vezető kép: Gyurcsány Ferenc hivatalos Facebook-oldala

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.