dmitrij medvegyev
Medvegyev új térképet mutatott be Ukrajna feldarabolásáról, amely szerinte egyetlen megyére korlátozódna – hazánk kapná Kárpátalját
Egyre inkább nyeregben érzik magukat az oroszok a háború kimenetelét illetően – ennek tudható be, hogy Dmitrij Medvegyev volt orosz államelnök egy új térképpel provokálta Ukrajnát, amely az orosz elképzelések szerint mindössze egyetlen megyére korlátozódna. A nem is annyira állóvíz további felkavarásának vágya abból látható, hogy a térkép alapján Magyarország kapná Kárpátalját, a lengyelek pedig tekintélyes méretű nyugat-ukrajnai területeket.Medvegyev: Kijevnek és Odesszának ideje hazatérni Oroszországba
Kijev és Odessza orosz városok, az elsőt az orosz erők elérhetik az Ukrajna elleni "különleges hadművelet" során, a másodiknak pedig ideje "hazatérnie" – jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke csütörtökön, orosz médiumoknak nyilatkozva.Moszkva új fegyvereket telepít a Kuril-szigetekre
Oroszország új típusú fegyvereket telepít a Japán által visszakövetelt Kuril-szigetekre az orosz Távol-Keleten – jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese a közösségi médiában.Putyin aláírta – Bárki orosz állampolgárságot kaphat, aki csatlakozik az orosz hadsereghez
Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön azt a rendeletet, amelynek alapján orosz állampolgárságot kaphatnak azok a külföldiek, akik az ukrajnai háború alatt szerződést kötnek az orosz hadsereggel – derül ki az Oroszország hivatalos információs oldalán közzétett dokumentumból.Medvegyev: történelmi ellenségként tekintünk Lengyelországra
”Történelmi ellenségként tekintünk Lengyelországra. Ha nem lehet velük megegyezni, Oroszország kizárólag kemény fellépéssel válaszolhat” – írta Dmitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke egy cikkben. Mint kiemelte, Lengyelország többször megsemmisült a történelem során, és ha így folytatják, „teljes mivoltában elpusztulhat a lengyel államiság”.GEOrgPOLITIKA – Kurd terror Ankarában
Két jól kiképzett és remekül reagáló rendőrnek köszönhető, hogy nem történt nagyobb tragédia Ankarában vasárnap délelőtt. Az öngyilkos mellényt viselő, gépkarabéllyal felfegyverzett merénylők, akik a Kurd Munkáspárt nevében akartak gyilkolni, a belügyminisztérium épületébe akartak behatolni. „Elhivatottságukat” az is jól bemutatja, hogy megöltek egy ártatlan civilt, hogy annak autójával hajtsanak a helyszínre. Az épületet védő rendőrök azonnal észlelték a fegyverrel közeledő merénylőket és tüzet nyitottak rájuk. Az egyik terrorista felrobbantotta magát, a másik egy, a fejére leadott lövéstől halt meg. Mivel a halott terroristán is bombamellény volt, azt a tűzszerészek egy kontrolált robbantással hatástalanították.Putyin utasítására Medvegyev megnézte, mi újság a fronton
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese a donyecki frontra utazott Putyin parancsára.Medvegyev: „A brüsszeli idióták egytől egyig összevizelnék a gatyájukat”
„Ez a döntés egyértelműen nem a „bűnöző orosz rezsimet” bünteti. Ez minden orosz állampolgár arculköpése” – fakadt ki Telegram-bejegyzésében Dmitrij Medvegyev.Dmitrij Medvegyev: Washington "egyetemes arcátlansága" kiválthat ellene egy atomtámadást
Az Egyesült Államok "egyetemes arcátlanságával" arra ösztönözhet valakit, hogy nagyszabású terrortámadást indítson vagy atomfegyvert vessen be ellene - írta Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese a Telegram-csatornáján vasárnap, egy nappal a 2001. szeptember 11-i terrortámadás évfordulója előtt.Ajánljuk még

















