dobrev klára
Karácsony csaknem százmilliót szórt el a Facebookon, Dobrev a töredékét, és mégis nyerő lett
A kampányok egyik legnagyobb csatáját a közösségimédia- és az online térben vívják: a Facebook összeállított egy elemzést, hogy a politikusok mégis mennyit költenek a hirdetéseikre. Gondolom, senki se lepődik meg rajta, ha eláruljuk: Karácsony Gergely vezet az ellenzéki költekezéssel, aki konkrétan háromszor annyit költött, mint az összefogás többi politikusa. Nem kell félteni az ellenzéki hírportálokat sem: az EzaLényeg 19,6 millió forintért hirdetett június vége óta. A leírtak pedig jól bizonyítják, mennyit hazudik az ellenzék, ugyanis az adatok alapján kiderül: egyáltalán nincs elnyomva a baloldal.Durcáskodnak a jobbikosok – Márki-Zaynak nem veszi fel Jakab a telefont, de az a hivatalos szöveg, hogy a DK-ra sem kíváncsi
A Jobbik elnöke korábban azzal magyarázta csúfos vereségét a miniszterelnök-jelölti előválasztáson, hogy azért történhetett ez a „tragédia”, mert ő olyan helyekre ment kampányolni, amelyek biztos kormánypárti bázisok és úgy tűnik, senkit nem sikerült meggyőznie. Jakab Péter viszont most bedurcizhatott, hiszen azzal állt elő, hogy ők bizony nem állnak be senki mögé, nem befolyásolják a szavazókat, hogy kire voksoljanak az előválasztáson. Jakab a párt elnökségi ülését követően számolt be erről és azt írta, hogy csakis a választókat támogatják, amit úgy is lehet értelmezni, hogy a Jobbiknál most már biztosan lefőtt a kávé. A fentiek szerint a DK-nak való plakátragasztás még várat magára, bár Márki-Zay szerint már összeálltak Dobrevékkel – a Mindenki Magyarországa Mozgalom első embere legalábbis ezzel magyarázza, hogy Jakab nem veszi fel neki a telefont.Ceglédi Zoltán szerint az igazi ellenzékieknek csakis a Fideszre szabad szavazni
Miután a főpolgármester a vasárnapi kampányeseményén kifejtette, hogy egy Karácsony-kormányban Dobrev Klárát tudná legnagyobb eséllyel elképzelni a külügyi tárca élén, Ceglédi Zoltán hivatalos Facebook-oldalán próbálta elemezni a helyzetet, és rávilágítani annak ellentmondásosságára.Márki-Zay belengette a visszalépését
Karácsony Gergely vasárnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy nem enged, és nem lép vissza a Gyurcsány-show második fordulója előtt. Márki-Zay Péter nem sokkal a főpolgármester kijelentését követően utcafórumot tartott, ahol arról beszélt, hogy ha Karácsony nem enged, akkor ő visszalép. Nem mondhatjuk, hogy meglepődtünk.Ellenzéki műbalhé – Karácsony Gergely: A DK háza tájáról alacsonyan szállnak a stukkerek felém
Vasárnap délben sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergely. A főpolgármester értékelte az előválasztás eredményeit, és beszélt a DK-tól kapott támadásokról, továbbá bejelentette, hogy Márki-Zayra, mint helyettesére gondol a jövőben, Jakab Péterről és Fekete-Győr Andrásról azonban – talán nem meglepő módon – nem ejtett szót.Jó napot főnök! Olcsó összefogás érdekli? A feléből elengedem a felét!
Ahogy véget ért az előválasztás, meg is kezdődött a marakodás a koncon, és miután kiderült, hogy Márki-Zay, Karácsony és Dobrev Klára jutott be a top3-ba, azaz a következő fordulóba, elindult a szervezkedés és az összefogósdi, ami sokaknak tetszik, sokaknak nem. Mi meg csak egy kis popcornt kérünk és nézzük a showműsort.A DK Gyurcsányné nevében megüzente Karácsonynak és Márki-Zaynak, hogy húzzák meg magukat
Dobrev Klára ötször annyi választókerületben nyert az ellenzéki előválasztáson, mint Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter EGYÜTT! – üzent egy grafikussal a Gyurcsány-párt politikai szövetségeseinek a Facebookon.Kékcédulás előválasztási viccparádén szalámizta tovább a baloldalt Gyurcsány elvtárs – Krumplis Peti hoppon maradt (Karantén-vlog)
Újra friss anyaggal jelentkezik a Karantén! Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltek szánalmas csapatát már sikerült bemutatnunk, most színre is léptek a nagy bábmester koreográfiája alapján, nem is akárhogyan. Gyurcsány ugyanis láthatóan aljasabbnál aljasabb bolsevik módszerekkel és csapdákkal működteti bábszínházát, amelyben egyes tompa szereplők nem is sejtik, hogy kihasználva és földbe döngölve végzik, miközben elhúzzák előttük a mézesmadzagot. Ennek legeklatánsabb példája Jakab Péter, akivel Gyurcsányék elhitették, hogy labdába rúghat; a komcsi magánközvélemény-kutatók kamuadatai alapján a nárcisztikus bőrkabátos parizerkirály elhitte, hogy megnyerheti az előválasztást, majd arccal a földbe állt. Az 1947-es kékcédulás választások kommunista szervezői is elégedetten csettinthetnének, hiszen a szervezetlenség, a visszaélésekre lehetőséget adó káosz uralta, úgynevezett előválasztás ebből a szempontból is „remekül” teljesített. Egyes – azóta már törölt – balos kommentek értetlenül konstatálták, hogy akár többször is lehetett szavazni a rendszer primitívsége miatt, de sokkal többet nem is várhattunk a nagy összeborulás közös dzsemborijától. A Karantén eljátszott azzal az ördögtől való gondolattal is, hogy Dobrev nagy győzelme csak egy köztes lépcső, hiszen a második fordulóban előfordulhat, hogy Márki-Zay visszalép és Karácsony húzza be az első helyet, ahogy a Szemkilövető is megtervezhette. De akárki nyer majd, a színjáték egyértelmű, ahogyan az is, hogy bármelyik elvtelen baloldali miniszterelnök-jelölt győzelme az ország és a nemzet borzasztó gyásznapja lenne. A Karantén nem feledkezett el a rendkívül karizmatikus, felkészült és értelmes Fekete-Győr Andrásról sem, aki végül egészen kimagaslóan 3,4 százalékot szerzett a kékcédulás balos bulin. Tartsatok most is velünk, nézzétek a Karantént!Összefog Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely Dobrev Klára ellen
Úgy tűnik, nagy meglepetés érte a fiúkat, amikor kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc felesége nyerte az ellenzéki előválasztást, ezért pénteken Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje bejelentette, hogy összefognak a budapesti főpolgármesterrel és valamelyikük visszalép a második forduló előtt, hogy nagyobb esély legyen legyőzni Dobrev Klárát a miniszterelnök-jelölti megmérettetésen. Mindezt azzal magyarázta, hogy a DK jelöltjének van a legkisebb esélye legyőzni Orbán Viktort.Ajánljuk még
















