dódity gabriella
Bajban ismerszik meg a szoci polgármester Kispesten – Önkormányzati lakás helyett hotelben húzza meg magát egy család a lakásukat elpusztító tűz után
Bajban ismerszik meg a barát, tartja a mondás, de sajnos az is kiderül, ha valakire nem lehet számítani, hiszen, ha gond van, akkor már kevés a szép szó, a látszatpolitika, a levél- és fasimogatás, akkor tettekre lenne szükség. Így történt ez Kispesten is, ahol két napja teljesen kiégett egy lakás, az ott élő idős bácsi, és a szomszédok ugyan szerencsésen megmenekültek, de a Gajda Péter vezette önkormányzat most sem volt a helyzet magaslatán, ugyanis információink szerint a polgármester ki sem ment a súlyos eset után az érintett lakóházhoz. A férfi, akinek kiégett a lakása, kórházba került. A hírek szerint a többi lakó is a házban maradt, fűtés és villany nélkül, az egyik szomszéd pedig idős édesanyjával egy apartmanban húzza meg magát, mert az önkormányzat szerint nincs üres lakás, hiába fordultak hozzájuk. A ház egyik lakója közben emberségből saját lakásában helyezte el a földönfutóvá lett lakók bőröndjeit, miközben az önkormányzat csupán kitérő válaszokat adott a károsultaknak. De valóban nincs üres és használható önkormányzati lakás a kerületben vagy egészen más húzódik a háttérben? Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.