Pesti Srácok

dódity gabriella

Lackner Csaba orra, a kispesti mutyik és illegális hulladéklerakók elleni harc is téma volt Az Ügyben (Videó)

Magyar ugar 2021 február 28.
„Ez az ügy már több mint megmosolyogtató, szerintem ezt komolyan venni egyszerűen nem lehet. Az ítélet nem engem csapott arcul, hanem a társadalmi igazságérzetet" – így kommentálta Az Ügynek Dódity Gabriella azt az elsőfokú elmarasztaló ítéletet, amiben elmarasztalták rágalmazás vétsége miatt. A Lackner Csaba által indított eljárásban a kispesti önkormányzat fideszes képviselőjét azon kijelentései miatt ítélték bűnösnek, miszerint "Lacknerék nem látnak tovább a fehérporos orruknál". Pedig fehér porokról bőven lehetett hallani a kispesti exszoci kapcsán, méghozzá több órányi hangfelvételekben, sőt még amatőr videófelvételt is láthattunk arról, mi történik egy kis zacskó – bizonyára porcukorral – Lacknerék társaságában. Az Ügy stábja a szombat este bemutatott második riportban az illegális hulladéklerakók nyomába eredt. A riportból kiderül, hogy jogszabályi szigorítás nélkül szinte tehetetlenek a közterületek gazdái – az illegális szeméthegyek ugyanis gyakran egy virágzó illegális iparág melléktermékei és gombaként nőnek ki a földből, hiába takarítják el őket sok millió forint közpénzből újra meg újra. Az Ügy Pápán az országot osztrák import szeméttel elárasztó lomisokat és illegális autóbontókat is talált.

Gyurcsány ismét a fiatalokra gerjed, baloldali torzsalkodás Kispesten Miszter Negyven Százalék miatt – Dódity Gabriella a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 január 30.
A Karanténvlogban ismét előtérbe került a kispesti vircsaft, hiszen Kránitz Krisztián újból felfele bukott. Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd hiányzása miatt Vésey Kovács László vendége Dódity Gabriella volt, a kispesti Fidesz frakcióvezetője, akivel nemcsak a XIX. kerület félelmetes viszonyairól beszélgettek a srácok, hanem az ellenzék újabb bravúros hetéről is, hiszen például a Momentum szerint a Facebook egyáltalán nem nyomja el a jobboldalt, sőt, a kormánypárti szereplők tarolnak a közösségi médiában. Természetesen nemcsak Fegyőr kis csapata szenved az alternatív valóság okozta sokkban, hanem Jakab Péter is, aki magabiztosan értékelt évet: szélbe szórta, hogy hirtelen 6 százalékról 14 százalékra emelkedett pártja népszerűsége, és lehet, hogy ezeket a csupán a fejében létező gondolatokat még el is hiszi. Szabó Gergőék azonban nem így voltak ezzel, ezért ízekre szedték Jakabot és a Jobbikot. A Karanténvlog hosszasan tárgyalta az újabb kispesti balhét, ugyanis Kránitz Krisztiánt, alias Miszter Negyven Százalékot ismét felfele buktatta a kerületi baloldal: most már igazgatóhelyettesként szuperál majd az új, összevont kerületi cégben, ám úgy tűnik, ez már Gajda Péter szocialista polgármestert is érzékenyen érinti. Dódity Gabriella részletesen beszélt az elképesztő helyi viszonyokról, majd "felüdülésként" Gyurcsány újabb remek performanszán nevettek együtt a műsor résztvevői, hiszen a szemkilövető most a fiatalokat akarja megszólítani. Végül a Párbeszéd hazugságai és az átnevelő táborokról fantáziáló amerikai szélsőbaloldal is helyet kapott a Karanténvlogban. Nézzétek velünk ti is!

A Karanténvlog legemlékezetesebb pillanatai 2020-ból – Agresszív és bicskanyitogató balosok, kemény jobbcsapottak

Magyar ugar 2020 december 26.
2020 szeptemberében indult a PestiTV, péntek este 10 órakor pedig helyet kapott a műsorrácson a Karanténvlog is, ahol némi cinizmussal, gúnnyal és szabadszájúan veséztük ki a hazai ellenzék ostobaságait és a világ liberálisainak legmeghökkentőbb agymenéseit Dezse Balázzsal és Szalai Szilárddal. A Karanténvlogban néhány adást követően mindig egy-egy vendég dobta fel a hangulatot és segített az elemzésben. December 25-én a legérdekesebb beszélgetésekből szedtünk össze egy csokorra valót. Bajkai Istvánnal felidéztük Erzsébetváros bő egy éves termését, hiszen a DK-s Niedermüller Péter irányítása alatt több botrányt jegyezhettünk fel, mint Hunvald György több éves rémuralma alatt. Láng Zsolttal, a Fidesz budapesti elnökével Karácsony Gergely egy évéről beszélgettünk szókimondóan, szembeállítva a tényeket a főpolgármester csöpögős Facebook-politizálásával. Dódity Gabriella, a Fidesz kispesti frakcióvezetője a Gajda-Lackner-Kránitz atomhármas viselt dolgairól mesélt a Karanténvlog nézőinek, Dódity magányos kispesti bozótharca pedig megmutatja, hogy a baloldal – hiába beszél jobboldali diktatúráról – gátlástalan módon őrzi a hatalmát és rombolja a rá bízott tulajdont. Izgalmas műsor volt egyik októberi adásunk is, amikor Georg Spöttle részletesen beszélt a muzulmán térhódítás veszélyeiről, az európai identitás hanyatlásáról és a zord nyugat-európai jövőképről. Tartsatok most is velünk, hiszen Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője a magyar-lengyel vétót követő uniós döntés hátteréről és következményeiről, és a Momentum és a DK hazugságairól rántotta le a leplet. Áldott, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag újévet kívánunk mindenkinek, 2020. január 1-én pedig találkozzunk ismét a Karanténvlogban!

Ismét tarolt a baloldali erkölcs: lakás- és ingatlanmutyi Kispesten és Erzsébetvárosban – Pesti Riporter

Magyar ugar 2020 december 6.
A Pesti Riporter stábja Kispesten forgatott, ahol Gajda Péter, a feddhetetlen polgármester, Lackner Csaba gazdagodási szakember és Kránitz Krisztián, szerény vagyonkezelő nevével fémjelzett kerületvezetés újabb botrányáról számolhatunk be. Kránitz három éve egy szociális bérlakást intézett a barátnőjének, akivel együtt dolgozik, a hölgy pedig havi 20 ezer forintért bérli az önkormányzati lakást, miközben a rászorulók nem jutnak lakáshoz. A félelmetes felismerés pont akkor jött, amikor egy lakástűz miatt volt olyan család, akinek hotelben kellett megszállnia. Kispesten a szocialisták uralma alatt rohad szét a kerület, miközben sokan még mindig nem ismerték fel, hogy az önfényező Facebook-posztokban gazdag kerületvezetés egyéb területeken nem mutat fel szinte semmit a folyamatos korrupciógyanús ügyeken kívül. Újabb százmilliókat csatornázhat ki szerződésszegés miatt az erzsébetvárosi városkasszából egy újabb homályos, Hunvald-féle ingatlan eladás. Egy közel 20 éves, igencsak gyanús szerződés csapdájába estek bele Niedermüllerék, amelyet még a korábbi, szocialista polgármester írt alá, hogy potom összegért játsszon négy magas értékű ingatlant egy befektető cég kezére. Niedermüllerék viszont "figyelmetlenek" voltak, ami egyelőre 417 millióba került Erzsébetvárosnak.

Az erkölcstelen baloldal inkább Gréczyt vagy Wittinghoffot oktassa moralitásról! – Karanténvlog

Magyar ugar 2020 december 5.
A péntek esti Karanténvlog vendége Dódity Gabriella, a Fidesz kispesti frakcióvezetője volt, aki részletesen elmondta, hogy mi zajlik jelenleg Kispesten, ahol a szocialista atomhármas, Gajda Péter, Lackner Csaba és Kránitz Krisztián fémjelezte társaság van hatalmon. Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd sokat beszélgetett Dódity Gabriellával a Szájer-ügyről is, valamint arról, hogy a levitézlett baloldal erkölcscsőszt játszik akkor, amikor az ő tarsolyukban olyan gusztustalan tetteket végrehajtó emberek vannak, mint Wittinghoff, a DK-s Gréczy, de arra sem lehetnek büszkék, hogy nácik mögé állnak be. A kispesti sztorinál sokak álla eshet le, akik nincsenek képben azzal, hogy miket enged meg magának Gajda, Lackner és Kránitz. Utóbbiról, akit Miszter Negyven Százaléknak is neveznek, most kiderült, hogy három éve szociális bérlakást intézett a barátnőjének, aki havi 21 ezer forintért jutott ehhez a lehetőséghez. A helyzet pikantériája, hogy egyrészt nem is lakik ott a hölgy, másrészt, a pár nappal ezelőtti lakástűz károsultjainak a baloldali önkormányzat azt mondta, hogy nem tudnak olyan önkormányzati lakást adni, ahol ideiglenesen lakhatnak, egy család így hotelben lakik azóta. A Karanténvlogban szóba került még a magyargyűlölő ukrán retorika is, hiszen napról napra egyre durvább hírek érkeznek Kárpátaljáról, ahol sztálini módszerekkel vegzálják a magyarokat. Dobsa István, Tiszakeresztúr polgármestere, a KMKSZ Ijfúsági Szervezetének elnöke rövid üzenetet küldött a Karanténvlognak a helyi magyarok helyzetéről, ezt is kibeszélték a műsor szereplői. Természetesen nem maradhatott ki a péntek esti szórásból az MSZP két agytrösztjének a megidézése sem, hiszen Kunhalmi Ágnes egy percben volt képes teljesen összefüggéstelen zagyvaságokat beszélni, míg Gurmai Zita bohóckodását a parlamentben rendezte le Völner Pál államtitkár, aki pirulásra késztette a cáfolataival Gurmait. Az adás végén szóba került az olasz helyzet is, hiszen a baloldali kormány ellen tüntettek a jobboldali olasz pártok, hogy Conte végre mondjon le, aki migránsáradatot zúdított Olaszországra és a migránsok szabadon mozoghatnak mindenhol, míg az olaszokra súlyos és szigorú szabályok vonatkoznak. Nézzétek meg a Karanténvlogot!

Durvul a helyzet Kispesten: Miszter Negyven Százalék barátnője húszezer forintért bérel lakást a kerületben, míg a rászorulók nyomorognak

Magyar ugar 2020 december 1.
A XIX. kerületi lakástüzet követő Gajda-féle hozzáállásról már beszámolt a PestiSrácok.hu, azonban a kispesti baloldali vezetés elképesztően lenéző, a saját kerületi polgárait megalázó hozzáállásáról újabb sokkoló részletek jutottak portálunk birtokába. Ha a kispesti baloldal ténykedését vesszük górcső alá, három név biztosan mindig megjelenik. Lackner Csaba, gazdagodási szakember, Kránitz Krisztián, a szerény vagyonkezelő és természetesen a feddhetetlen polgármester, Gajda Péter. A szocialisták veretes brigádja az arcátlanság olyan fokára jutott az utóbbi hónapokban, hogy a mögöttük álló gyanús és morálisan is megkérdőjelezhető ügyek már szinte kellemetlenséget sem okoznak nekik, hiszen egyelőre komoly következmények nélkül telnek a hetek és a hónapok a XIX. kerületben. Így Kránitz, azaz Miszter Negyven Százalék, a kispesti vagyonkezelő vezetője nyugodt szívvel, magasról ejtve az állítólag általuk olyan érzékenyen képviselt nincstelen emberekre, szolid, havi húszezer forintért intézett barátnőjének szociális bérleti díjú lakást a kerületben, ennek pedig immár több mint három éve. A lakás ráadásul üresen áll, miközben több tucat krízishelyzetben lévő kispesti család vár önkormányzati segítségre, és vajon miért kellett hotelba mennie a lakástűz károsultjainak?
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.