dokumentumfilm
Tusványos 30 – Dokumentumfilmet sugároz szombaton a Duna World az idei táborról
Tusványos 30 címmel dokumentumfilm készült a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról. A modern filmes megoldásokat megjelenítő alkotásban, amely visszatekint a tábor elmúlt harminc évére, megszólal Orbán Viktor miniszterelnök, Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, David Campanale, a BBC újságírója, alapító atya, Tárnok Mária, a Kisebbségekért-Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke, Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Pásztor István, a VMSZ vezetője, Brenzovics László, a KMKSZ elnöke és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is. Abortuszra ment a kórházba, ma már boldog édesanya – Megrendítő kisfilm az élet védelmében (PS-videó)
"A nők egyetlen dologért tudnak bármit megtenni: azért, hogy legyen babájuk és azért, hogy ne" – ugye, ismerősen cseng? De mi van akkor, ha valaki akarja azt a kisbabát, azonban fél, hogy egyedül nem tudja felnevelni? Mi történik azokkal, akik magukra vannak hagyva a döntéssel úgy, hogy a szívük alatt már egy másik életet hordoznak? László Petra dokumentumfilmje egy olyan kismamát mutat be, aki a körülményekre való tekintettel meg akarta szakítani terhességét, majd a kórházban egy másik várandós nő bizonyságtétele után mégis az élet megtartása mellett tette le a voksát. Aztán minden megváltozott: olyan segítőket kapott maga mellé, akikre mindenben számíthatott, nem csupán lelkileg, hanem anyagilag is. A film végigkíséri a kismama útját a szülőszobáig, bemutatja, hogy a válsághelyzetekből is van kiút, és megismerhetik a segítőt, Albertné Görgey Zsuzsa életvédőt is, aki elmondja, segítségükkel hány babát sikerült már megmentenie. A kamera nem forog tovább: elhunyt operatőr kollégánk, Barta Zoltán
Hosszan tartó, súlyos betegség után, tragikusan fiatalon elhunyt kollégánk, Barta Zoltán operatőr, aki számos dokumentumfilmünk munkatársa volt. Kiváló szakértelemmel, precizitással, türelemmel és folyamatos jókedvvel végezte munkáját, élménnyé varázsolva a forgatások hosszadalmas folyamatait. Barta Zoltán csodás képkockáit láthatják a nézők a Planet Film Studióval közösen gyártott Szétszakadt Magyarországban, Az üldözött Bethlenben, A fehérballonosban és a Nem vallott, eltemetve című filmekben, illetve Mező Gábor bemutatás előtt álló Levelek a bolondokházából című dokumentumfilmjében. A célkeresztben: „Bíboros” – SZDSZ-es, majd DK-s politikus lett az emigráns mérnökre dolgozó ügynökből
Vasárnap mutatja be a Duna Televízió azt a dokumentumfilmet, amely a Keresztyén Ifjak Egyesületének tagjának, Bíró Györgynek és családjának a megfigyeléséről, az ellenük folytatott állambiztonsági játszmákról szól. Az 1956-ban letartóztatott, a forradalom alatt kiszabadított, majd emigráló Bírót családjának itthon maradt tagjaival próbálták zsarolni, manipulálni. Ebben vett részt „Temesi”, aki Bíró kosárlabdázó lányának, Bíró Katalinnak az edzője volt. A „Temesi” fedőnév Kard Aladárt takarta, aki olyan sikeresen dolgozott, hogy később impexes lett, majd a rendszerváltás után az SZDSZ színeiben lett önkormányzati képviselő. 2014-ben már a DK-nál próbálkozott, akkor, 83 évesen azzal lett hírhedt, hogy különösen nevetségesen retusált fényképét minden idők egy legrosszabb trükkjének nevezték.