dokumentumfilm
Hülye fiatalság, avagy beismerő film arról, hogy az SZFE-sztori valójában a kormánybuktatásról szólt (videóval)
Tíz nap sem kellett ahhoz, hogy Gulyás Márton úgy döntsön, inkább csinál üzletet az SZFE-ügyből, mintsem lelkiismereti kérdések miatt hagyja a winchesteren „porosodni” ezt a hiánypótló alkotást. A Partizán YouTube-csatorna kitalálója ugyanis meglátta még korábban a lehetőséget az SZFE-sztoriban, amit megfilmesített, ám úgy döntött az SZFE közössége kérésére, hogy nem teszi az elkészült művet közzé. Legalábbis egyelőre. Nagypénteken viszont meggondolta magát és nyilvánossá tette azt a másfél órás anyagot, amiből a többi között kiderül, hogy forgatókönyv szerint haladt az egyetemfoglalás, amit már egy hónappal azelőtt megterveztek, valamint annak ellenére, hogy úgy tűnt, a színitanoncok többsége velük van, valójában keserves küzdelmek árán harácsoltak össze néhányat a sajátjaikból. Megtudhattuk azt is, hogy az embereknek nincs baloldali kultúrájuk, a lapunk munkatársát pedig szívük szerint bezárták volna az épületbe a demonstráló diákok.Liberális cicaharc: mégsem mutatják be a Partizán "Hülye fiatalság" című filmjét az SZFE-blokádról
Mégsem fogja publikálni a Hülye fiatalság c. dokumentumfilmjét a Gulyás Márton által vezetett Partizán – olvasható a csatorna közösségi oldalán. A film a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása miatt szerveződő tüntetéssorozatot, illetve az abból kinövő FreeSZFE mozgalmat mutatta volna be belülről.Bob Dylan fia megénekli Soros nagyszerűségét – Propagandafilm készült a liberálisok cukrosbácsijáról
Már csak az a kérdés, mikor lesz már végre nálunk is látható a jótékony filantróp, a küzdelméhez saját pénzét áldozó bonyolult zseniről, Soros Györgyről szóló legújabb dokumentumfilm. Az alkotást a méltán híres Jesse Dylan filmrendező, a zenész Bob Dylan fia jegyzi, aki már korábban is fejtett ki eredményes propagandatevékenységet a demokraták ideológiai holdudvarában, és most érkezett el az idő, hogy Soros nagyszerűségét is megénekelje...Két keréken Szászföldön – online filmbemutató
Az erdélyi szász kulturális hagyatéknak állít emléket a Két keréken Szászföldön című film, különös tekintettel a Medgyes, Segesvár és Nagyszeben által kijelölt vidék kincseire. Az alkotók online filmbemutatót tartanak 2020. november 7-én, 17 óra kezdettel.Janikovszky Béla és a bolondokházába zárt feleség – Nézze meg és szavazzon Mező Gáborék filmjére!
Beválogatták a legjobb filmek közé Kerekes András és Mező Gábor alkotását, a Levelek a bolondokházából című dokumentumfilmet a Hét Domb Fesztiválon. Ez azért is nagy szó, mert tabutémáról, Janikovszky Béla ÁVH-tiszt sötét történetéről van szó. Ő volt az, aki az elmegyógyintézetbe záratta első feleségét. Akkor, amikor már Janikovszky Évával élt. Most teljes egészében megnézheti ezt és a többi filmet is a Hét Domb Fesztivál honlapján.Szétválasztott bangladesi ikrek – Megtekinthető a sikeres műtétsorozat előzményeiről készült dokumentumfilm
Dokumentumfilm készült a sikeresen szétválasztott bangladesi sziámi ikerpár nemzetközileg is elismert, orvostudományi innovációkat jelentő műtétsorozatának előzményeiről – közölte a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány pénteken.Trianon 100 – Dokumentumfilm a Kárpát-medencei reformátusság szétszakításáról
Reformátusok és Trianon címmel készített harmincperces dokumentumfilmet a Károli Gáspár Református Egyetemen működő Reformáció Öröksége Műhely arról, hogyan szakította szét a trianoni békeszerződés a Kárpát-medencei reformátusságot.Spöttle: Politikailag világtalanoknak szól az ARD új ál-dokumentumfilmje
Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője a német köztelevízió legfrissebb ál-dokumentumfilmjéről, az Elüldözöttekről beszélt a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorában. Az elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban megjelent A döntés órái és a mostani alkotás is azt üzeni, hogy a migrációs válságot nem Merkel „meghívója” okozta, hanem a magyar kormányfő idézte elő.Bemutatta a Hír TV Bayer Zsolt dokumentumfilmjét a gyöngyöspatai többség megfélemlítéséről (videó)
Bayer Zsolt 2011 után újabb dokumentumfilmet forgatott a gyöngyöspatai helyzetről. A Heves megyei kisváros kilenc év után újra a politika és a média érdeklődésének középpontjába került, miután a bíróság a szegregációs perben 100 milliós kártérítést ítélt meg több cigány tanulónak. A Hír TV műsorvezetőjének filmje azokra a nem roma szülőkre koncentrál, akik az állandósult iskolai erőszak miatt, nem tudják a helyi iskolába járatni gyermekeiket. A másik Gyöngyöspata című film február 2-án vasárnap 23:05-kor került először adásba a Hír TV-ben.Ajánljuk még