dömötör csaba
A Sargentini-jelentés célja, hogy hazánkat irányváltásra kényszerítse a migráció kérdésében
Orbán Viktor is részt vesz az Európai Parlamentben a Sargentini-jelentésről szóló vitában szeptember 12-én. A Magyarországot elítélő jelentés már több, mint egy éve készül, a zöldpárti Judith Sargentini szerint jogállamisági problémák kellene bevetni Magyarország ellen a legszigorúbb büntetést, az úgynevezett uniós atomfegyvert.Dömötör Csaba: Olyan országot szeretnénk, amit mindenki büszkén a hazájának hívhat
Olyan országot szeretnénk, ahol a munkának értéke van, ahol a ház otthon is, ahol a családok támogatást kapnak, ahol a hit összeköt, a biztonság pedig állandó. Olyan országot szeretnénk, amelyet mindenki büszkén hívhat hazájának - fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap Zalaegerszegen."Európa identitásválságban van és az önfeladás útjára lépett" (PS-videó!)
Elsősorban európai szinten kell rendezni a magyar-román kapcsolatokat, ehhez remek alkalmat kínál a Bálványosi Szabadegyetem, ahol a magyar politikusok román kollégáikkal a hivatalos protokolltól eltérően, kötetlenebb körülmények között vitathatják meg a konfliktusok forrásait – tudta meg a PestiSrácok.hu stábja Tusnádfürdőn Dömötör Csabától. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára munkatársainknak elmondta, hogy a jövőre esedékes EP-választások eredménye komoly hatással lehet egyebek mellett a magyar-román viszonyra is, azon ugyanis részt vehetnek a határon túli, kettős állampolgársággal rendelkező magyarok is. Elárulta azt is, Európa identitásválságban szenved, az önfeladás útjára lépett, de Magyarország és a térség országai felismerték a problémát és megakadályozhatják az uniós önfeladást. A Bálványosi Szabadegyetem hivatalos megnyitójának szerdai napján a magyar, román és lengyel politikusok egyebek mellett a V4-es tagországok az Európai Unió politikájára gyakorolt hatásaik lehetőségeiről, a szövetség megerősítéséről, az esetleges, a Balkán irányába történő bővítéséról tartottak előadást.Dömötör Csaba: "Mi Európát a jövőben is a nemzetállamok alapján szeretnénk elképzelni"
Előremutató az Országgyűlésben pénteken elfogadott 2019-es költségvetés, mert minden kiemelt területre több forrást biztosít a kormány - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Szóba kerültek európai ügyek és a bevándorlás kérdése is. Az államtitkár úgy fogalmazott, nemcsak Magyarország küzd azzal, hogy átláthatatlanul működő és külföldről finanszírozott szervezetek támogatják és szervezik a bevándorlást. A magyar Országgyűlés által elfogadott Stop Soros törvénycsomag ez ellen véd. "Mi Európát a jövőben is a nemzetállamok alapján szeretnénk elképzelni" - fogalmazott Dömötör Csaba.Dömötör: A jövő évi költségvetés jó alap a további erősödéshez
A 2019-es költségvetés jó alap Magyarország további erősödéséhez - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden a közmédiának. Mint mondta, a munkaadói adók 17,5 százalékra csökkennek majd, ami megteremti a lehetőséget a további béremelésekre.Dömötör: egyszerre érvényesítik a gazdasági növekedés és a biztonság szempontjait
A 2019-es költségvetés egyszerre érvényesíti a gazdasági növekedés és a biztonság szempontjait - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a közmédiának kedden Budapesten.Eddig egyetlen ellenzéki párt sem jelezte, hogy támogatná a Stop Soros törvényt
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a mostani "Stop Soros" törvényjavaslat a legszigorúbb, mert büntethetővé tenné, ha valaki szervezi, elősegíti az illegális bevándorlást, tehát arra buzdítja a bevándorlókat, hogy játsszák ki az uniós vagy a magyar törvényeket. A törvényjavaslatról még júniusban döntés születhet a Parlamentben. A megkezdett általános vitán az ellenzéki pártok csípőből támadták a jogszabály tervezetet és azt a civil szféra elleni támadásnak nevezték.Dömötör Csaba: nem gyengíthetik az ország védelmi képességeit!
Az Országgyűlés rövidesen tárgyalhatja a Stop Soros! törvénycsomagot és a kvótaellenes alaptörvény-módosítást, ugyanis a magyar állam nem engedheti, hogy gyengítsék az ország védelmi képességeit - nyilatkozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyar Idők szombati számában.Ajánljuk még
















