donald trump
Donald Trump vizsgálatot sürget Joe Biden fiának üzleti ügyeiben
A demokrata párti elnökjelölt, Joe Biden fia, Hunter Biden üzleti ügyeinek feltárását célzó vizsgálatot sürgetett Donald Trump amerikai elnök kedden a Fox televíziónak adott interjújában.Hogyan ér véget 2020?
Ez az év egy jó nagy szívás volt – gondolják valószínűleg tízből kilencen. A koronavírus egy úgynevezett „fekete hattyú” esemény volt; vagyis egy olyan, senki által nem várt, semmilyen modellbe, előrejelzésbe bele nem kalkulált és nem is kalkulálható fejlemény, amely pillanatok alatt gyökeresen megváltoztatta a „pályát”, felborította a dolgok normális, többé-kevésbé előrejelezhető és tervezhető menetét mind az egyes emberek, mind a cégek, mind pedig komplett országok számára. És sajnos még mindig nem látjuk a végét…Trump szerint ha Szudán fizet, lekerül a terrorizmust támogató államok listájáról
Kész levenni Szudánt a terrorizmust támogató államok listájáról – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Twitteren Abdalla Hamdok szudáni kormányfővel folytatott üzenetváltása során. A 2019 augusztusa óta Szudán miniszterelnöki pozícióját elfoglaló politikus számos előremutató változást hozott az afrikai ország életében, ennek egyik fontos pontja az Egyesült Államokkal való jó kapcsolatok kialakítása.Amerikai elnökválasztás - Billegő körzetekben kampányolt Trump és Biden
Donald Trump amerikai elnök Nevadában, demokrata párti kihívója, Joe Biden pedig Észak-Karolinában kampányolt vasárnap. Mind Nevada, mind Észak-Karolina ingadozó, vagyis nem egyértelműen demokratákra vagy republikánusokra voksoló államnak számít, noha Nevadában 2004 óta nem győzött republikánus, Észak-Karolinában 2008 óta pedig demokrata párti elnökjelölt.Amerikai elnökválasztás – Összecsaptak Trump és Biden hívei San Franciscóban
Amerikai konzervatív tüntetők kis csoportja rendezett demonstrációt tegnap, San Franciscóban, kifejezve támogatásukat Trump elnök felé, illetve fellépve a szólásszabadságért. A demonstrálókra ellentüntetők több százas csoportja támadt.Trump: Lehet, hogy el kell hagynom az országot, ha Biden nyer
Donald Trump amerikai elnök a közelgő választások kapcsán szólalt fel Georgia államban, ahol úgy nyilatkozott: előfordulhat, hogy el kell hagynia az Egyesült Államokat, ha Joe Biden nyer novemberben.Cornstein leköszönő nagykövet csodálkozna, ha Trump második mandátuma idején nem bukkanna fel Magyarországon
Második mandátuma idején Donald Trump amerikai elnök meglátogatja Orbán Viktort Magyarországon – erről David B. Cornstein távozó budapesti amerikai nagykövet beszélt a Klubrádiónak adott interjújában.Bident már csak az tartja a felszínen, hogy a Facebook és a Twitter blokkolja a rá terhelő tényeket!
Joe Bidenről és fiáról sorra buknak ki a botrányosabbnál botrányosabb felvételek és információk. Szerdán a New York Post amerikai napilap hozott le kellemetlen részleteket arról, milyen zűrös, korrupciógyanús ügyei vannak a demokrata elnökjelöltnek és fiának, akiről bebizonyosodott, hogy egy ukrán energetikai cég igazgatótanácsában ül nulla tapasztalattal és még kevesebb végzettséggel. Amikor Hunter Biden egy kenőpénzes botrányba keveredett, apja minden erővel próbálta hárítani magáról és fiáról a felelősséget – nem sok sikerrel –, a most előkerült terhelő bizonyítékok pedig egyértelműen rávilágítanak: Joe Biden nemcsak tudott a Burisma-botrányról, de aktív szereplője is volt. Az egész botrányt ráadásul el is kerülhették volna, ha Joe Biden fia nem annyira felelőtlen, hogy a titkos adatokkal és ciki videókkal teli számítógépét elviszi egy szervizbe és nem megy érte.Véget érhet az új jogok bírói úton történő kreálása az Egyesült Államokban
Hadüzenettel felérő kijelentéssel kezdte szenátusi meghallgatását Amy Coney Barrett, akit Trump elnök a legfelső bíróság tagjának jelölt. Bevezető beszédében hitet tett amellett, hogy a bírák – köztük az alkotmánybírák – feladata nem a törvény szellemiségének (át)értelmezése, hanem a törvény szó szerinti betartása. Ha Barrettet megválasztják, akkor az azt jelenti, hogy a szenátus egyetért az állásfoglalásával, és így frontot nyit a bírósági imperializmus ellen. Ha pedig nézetei az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságán is többségre jutnak, úgy egy időre vége lesz a bírói úton történő új jogok kreálásának – legalábbis az USA területén – írja a vasarnap.hu.Ajánljuk még
















