donald trump
Kim Dzsong Un "kis bocsánatot" kért Trumptól
Újabb Trump–Kim Dzsong Un csúcstalálkozóra lehet kilátás, miután az észak-koreai diktátor bocsánatot kért az amerikai elnöktől a napokban végrehajtott rakétakísérletért, és felvetette egy találkozó lehetőségét, amint véget érnek az amerikai–dél-koreai közös hadgyakorlatok.Kína meg akarja buktatni Trump elnököt 2020-ban
Kína célja az, hogy Donald Trump amerikai elnöknek akkora politikai károkat okozzon, hogy az a 2020-as elnökválasztásokat elveszítse. Peking úgy véli, hogy egy esetleges demokrata elnökkel könnyebben meg tud majd állapodni a kereskedelmi és valutakérdésekben. Ezért Kína a végsőkig hajlandó elmenni, beleértve egy világgazdasági recesszió létrehozását. A jelek szerint Kína képes lesz rövidtávon beáldozni a gazdasági növekedését azon hosszútávú céljáért, hogy a világ első számú gazdasági hatalmává váljon. Ám Trumpot se kell félteni. Kína halogató taktikáját nem hagyta válasz nélkül: újabb vámokat vetett ki, és közölte, hogy újraválasztása után keményebb tárgyaló lesz, mint most.Trump a hírszerzés csúcsszervezetének elnökét és annak helyettesét is menesztette
Joseph Maguire, az Országos Terrorelhárítási Központ igazgatója az új jelölt az Egyesült Államok valamennyi hírszerző ügynökségét összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) élére – jelentette be csütörtökön este a Twitteren Donald Trump amerikai elnök.Amerikában egész fegyverarzenálok vannak magánkézben
Kései lépés a fegyvervásárlás előtti kötelező háttérellenőrzés - nem részletezett - szigorítása, amelyet Donald Trump amerikai elnök a hétvégi ohiói és El Paso-i lövöldözések nyomán helyezett kilátásba - mondta Frank Tibor Amerika-szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatornán.Egyre nagyobb bajban van a kínai gazdaság
Egyelőre sikeres Trump vámháborúja: a kínai nemzeti bank devizát kényszerült piacra dobni, hogy stabilizálja a jüan árfolyamát.Donald Trump szerint a Google azon van, hogy ő veszítsen a 2020-as választásokon
Donald Trump szerint a Google azon dolgozik, hogy ő veszítsen a 2020-as választásokon. Az amerikai elnök állításai nem lehetnek alaptalanok, mára ugyanis kiderült, hogy a legutóbbi kampányban a Google a Hillary Clintonra, demokrata párti elnökjelöltre vonatkozó negatív dolgokat tudatosan és bizonyítottan elhallgatta, míg a Trumpra vonatkozó negatívumokat felerősítette. Sundar Pichai, a cég vezérigazgatója az Ovális Irodában nemrég arról biztosította az elnököt, hogy elismeri a kormányzat munkáját, és a cég egyáltalán nem tervez a jövő évi választások elleni törvényellenes felforgató tevékenységet.Donald Trump zároltatta a venezuelai kormány minden vagyonát
Donald Trump amerikai elnök rendelettel hétfőn este zároltatta a venezuelai kormány minden vagyonát.Trump a hétvégi merényletekről: A nemzetnek el kell ítélnie a rasszizmust és a fehér felsőbbrendűséget
A nemzetnek el kell ítélnie a rasszizmust és a fehér felsőbbrendűséget - hangsúlyozta hétfőn Donald Trump amerikai elnök, reagálva a hét végén elkövetett, számos halálos áldozatot és sebesültet követelő két tömegmészárlásra.Trump sürgette, hogy szigorúbb törvényben szabályozzák a fegyvervásárlásokhoz szükséges háttérellenőrzéseket
Donald Trump amerikai elnök hétfőn sürgette, hogy a kongresszus szigorúbb törvényben szabályozza a fegyvervásárlásokhoz szükséges háttérellenőrzéseket az összesen 29 életet követelő daytoni és El Paso-i lövöldözések nyomán.Ajánljuk még















