donald trump
GEOrgPOLITIKA – Újra tűzfészek lesz Szíria?
Az Egyesült Államok megkezdte egy kormányellenes szíriai fegyveres szervezet létrehozását az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosainak bevonásával – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a török, a szíriai és az iráni hivatali kollégájával megtartott szerdai moszkvai találkozóján.Donald Trump: Elnökként 24 óra alatt véget vetek a háborúnak
Elég később visszatérni arra a kérdésre, háborús bűnös-e Vlagyimir Putyin – jelentette ki a volt elnök a Euronews beszámolója szerint, amely egy, a CNN-nek adott interjút szemlézett.Donald Trump biztos benne, hogy egy nap alatt véget vetne a háborúnak
Az USA volt elnökét a CNN rendezvényén az orosz–ukrán háborúról kérdezték, amiről elmondta, hogy ő Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is leülne tárgyalni és egy nap alatt véget vetne a háborúnak. Trump hozzátette azt is: ha ő lett volna az elnök, ez a háború ki sem robbant volna.Donald Trumpot ötmillió dollár megfizetésére ítélte a bíróság az 1996-os zaklatási ügyben
Nem marasztalta el Donald Trumpot az ügyében eljáró New York-i bíróság kedden hozott döntésével nemi erőszak miatt, de a volt amerikai elnöknek rágalmazás és tettlegesség miatt összesen 5 millió dollár kártérítést kell fizetnie egy nőnek egy 1996-os zaklatási ügy miatt.Egyharmad – Az amerikaiak körében 36 százalékon áll Biden elnöki munkájának elfogadottsága
Az amerikaiak körében 36 százalékon áll Joe Biden elnöki munkájának elfogadottsága az ABC News és a The Washington Post közös felmérése szerint.Bidennek fogalma sincs, ki lesz az ellenfele 2024-ben (Videó!)
Joe Biden amerikai elnök büszke a fiára, és szerinte semmi rosszat sem tett, annak ellenére, hogy az igazságügyi minisztérium vádat emelhet ellene üzleti ügyei, tiltott lobbitevékenysége és drogproblémái miatt is. A demokrata politikus az MSNBC-nek adott interjújában egy pillanatra összekeverte Barack Obamát Donald Trumppal is - írja a Magyar Nemzet.GEOrgPOLITIKA – Bejelentkezés a CPAC-ről Király Nórával
Ahogy közeledtem a Bálnához és egyre több ismerőssel találkoztam, akik a CPAC-ra igyekeztek, átjárt egy érzés, hogy mennyire jó dolog konzervatívnak lenni, a normalitás talaján állni, elutasítani az eszement genderpropagandát, a bevándorlást, a multikulturális társadalmi modellt és minden hasonlót, ami a nyugati társadalmakat tönkreteszi. A bűnözési hullám, a terrorizmus és a fiatalok identitásvesztése mind ennek a liberális maszlagnak köszönhető.Szijjártó Péter: mindenre magyar választ adtunk és minden magyar válasz a magyar érdekek mentén jött létre – Összefoglaló a CPAC Hungary pénteki felszólalásaiból
Folytatódik a CPAC Hungary, pénteken is rengeteg prominens vendég tart előadást a legnagyobb konzervatív fórumon. Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió elnöke tegnapi beszédében elmondta, hogy Biden elnök el akar menni a falig, amikor a magyarokat támadja, de az amerikai választás közel van és a segítség útban van. Shea Bradley-Farrell, a Counterpoint Institute elnöke figyelmeztette a magyarokat, hogy továbbra se engedjék be a genderpropagandát az iskolákba, amely elmondása szerint az USA-ban is lassan és finoman kezdődött, azonban ma már nem kap támogatást az az iskola, amely nem veszi fel a tananyagba a woke mozgalom újabb rémszüleményeit. A mai napon Lázár János Magyarország építési és közlekedési miniszter, Janez Janša, Szlovénia korábbi miniszterelnöke és Kari Lake amerikai republikánus politikus is beszédet fog tartani. Utóbbi politikussal exkluzív interjút fog készíteni kollégánk, Szalai Szilárd. Tartsanak velünk!Számítanak a németek Trump visszatérésére, ezért már építik vele a kapcsolatukat
A Der Spiegel német lap szerint a németek és Brüsszel aktívan építi a kapcsolatait Trump felé, miközben a volt elnök visszatérését „horrorforgatókönyvnek” nevezik, mivel szerintük veszélybe kerülne Ukrajna NATO-csatlakozása, valamint a klímavédelem is.Ajánljuk még

















