donáth anna
Iványi drámaegyháza ismét bejelentette, hogy nem tud fizetni alkalmazottainak – Donáth Anna az Európai Bizottsághoz fordul
Iványi Gábor a mai napon jelentette be, hogy egyháza már az alkalmazottainak sem tud rendesen fizetni a NAV-elvonások miatt – írja közleményében a Momentum, hozzátéve: Donáth Anna, a párt EP-képviselője az egyház megmentése érdekében az Európai Bizottsághoz fordul.A Momentum aláírást gyűjt a megszorítások ellen, amik nincsenek, ezért ők sem nagyon mondtak példákat
Sajtótájékoztatón jelentette be Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője és Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese, hogy pártjuk országos aláírásgyűjtésbe kezd az Orbán-kormány megszorításai ellen - írja közleményében a párt. Szerintük több, mint ötven ilyen megszorítás van, de csak néhány, egyébként nem közvetlenül az embereket, hanem a cégeket érintő emelést szedtek össze. Ebből is csak háromra futotta.A momentumosok sem voltak oda Gelencsér legutóbbi felszólalásáért
Párton belül elnézést kért Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke és frakcióvezetője, amiért hétfőn káromkodott a Parlamentben – árulta el egy háttérbeszélgetésen Donáth Anna, a párt EP-listavezetője. Emlékezetes: a pártelnök többször bele is bakizott felszólalásába.Vizsgálat indult a lombkoronasétány ügyében
Vizsgálat indult a nyírmártonfalvi lombkoronasétány ügyében. Az uniós forrásból épült kilátó költségvetésével kapcsolatos nyomozás megkezdéséről Donáth Anna számolt be közösségi oldalán.Leszerepelt a magyar baloldal a francia elnök előtt - Macron emberei cikinek tartották az ellenzéki politikusainkat
Emmanuel Macron a magyar baloldal képviselőit is fogadta a Csaba utcai francia követségi rezidencián, köztük Dobrev Klárát, Donáth Annát, Karácsony Gergelyt, illetve Márki-Zay Pétert, több egyéb programja között, miután meglátogatta Heller Ágnes sírját a Kozma utca temetőben 2021. december 13-i Budapesti látogatásakor, írja a Magyar Nemzet.Nacsa Lőrinc: felháborító, hogy Donáth Anna álcivileknek szerez pénzt (Videó)
Felháborító, hogy Donáth Anna álcivileknek szerez pénzt - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője vasárnapi, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.A független-objektív Telex alapítója is részt vett a momentumosok mellett Soros György fiának a rendezvényén
Alexander Soros az ausztriai Alpbachban tartott rendezvényt, ahol a Momentum két EP-képviselője, Donáth Anna és Cseh Katalin mellett még egy ismerős hazai arc is felbukkant, mégpedig a magát független-objektívnek beállító Telex hírportál egyik alapítója, Munk Veronika.Donáth Lászlónak újra a bíróság elé kell állnia, mert a rá kiszabott pénzbüntetés túl enyhe
A Momentum EP-képviselője, Donáth Anna édesapját, Donáth Lászlót júniusban ítélték pénzbüntetésre, miután szeméremsértéssel és testi sértéssel vádolták meg, de az ügyészség szerint ez a büntetés túl enyhe, ezért fellebezést nyújtottak be. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az ügy iratai már az illetékes bíróságon vannak, ahol nemsokára jogerős döntés születhet.Donáth Anna szerint a rubel a hanyatló Kelet ópiuma
Donáth Anna a Momentum hétfői közleményében jelentette ki, hogy a Kelet hanyatlik. A dörgedelmes beszédben minden megtalálható volt, kivéve a tényeket, de ezt most nézzük el, elvégre újdonsült anyukaként kinek lenne ideje gazdaságpolitikával foglalkozni. Nem, persze nem állítjuk, hogy a pártelnök asszony mindenben téved, de azért egy kis utánajárás belefért volna.Ajánljuk még

















