echo tv
Botka László hazudik a szegedi forgatásról - mondta Losonczi Kata és Bohár Dániel a Polbeatben
Botka László hazudik, Bohár Dániel, az Echo Tv Informátor című magazinműsorának riportere meg sem érintette a szegedi MSZP-s polgármester irodájának kilincsét, azt nem rángatta és semmilyen botrányt nem okozott a városházán, a folyosón várt Botkára - nyomatékosította a PS-Polbeat tegnapi adásában Losonczi Kata és Bohár Dániel, az Informátor száguldó riporterei, az egykori Célpont stábjának két tagja.Így nácizza, fasisztázza Lukács Zoltán az Echo TV Informátorának riporterét (Videó!)
Rendőröket hívtak az Echo TV Informátor című műsorának stábjára Szegeden. A műsor oknyomozó újságírója interjút szeretett volna kérni Botka Lászlótól a városházán, ám a stáb tagjai csak a rendőrökkel és az önkormányzat biztonsági őreivel beszélgethettek. Később egy tatabányai utcafórumon Lukács Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő „fasisztának”, „nácinak” titulálta az Informátor munkatársait.Vörös szőnyeges fogadtatás jár az aktivistáknak Soros egyetemén - A CEU leleplezésével indult az Informátor az Echo Tv-n
A Soros-birodalom koronagyémántjáról, a tőzsdecápa mellényzsebéből kikandikálók által rettenetesen féltett CEU-ról rántotta le a leplet az Echo Tv új oknyomozó magazinja, az Informátor a tegnapi első adásban. A műsorból kiderül, Soros György spekuláns magánegyeteme előnyben részesíti az aktivista múlttal bíró diákok felvételi kérelmét, a Soros-fiókák előtt pedig minden CEU-s ajtó azonnal nyílik. Az Informátor arra is rávilágít, Soros miként aktivizálta ellenzéki politikusokból, liberális újságírókból és válogatott utcai hangoskodókból álló hálózatát a CEU mellett és az Orbán-kormány ellen. Az Informátor a Soros egyetemet körülhálózó milliárdos cégháló kusza szálait is kibogozta.Trollriadó a Polbeatben! - Dobos Marianne a mai vendég (élő közvetítés 19 órától!)
Dobos Marianne, az Echo TV Troll és Angard című műsorainak vezetője lesz Stefka István és Huth Gergely mai vendége a Polbeatben este hét órától. A beszélgetést, mint minden héten, élőben közvetítjük a Revolution 56 Sörözőből, várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat e poszt alatt!Egyre aggasztóbb Demszky Gábor viselkedése, aki ismét nekiment egy riporternek
Egyre több aggodalomra ad okot Demszky Gábor viselkedése. A volt főpolgármester ezúttal a Hősök terén ment neki az Echo TV egyik riporterének, és bár most nem volt rajta ragtapasz a jelenet így is elég felkavaró. A 4-es metró körüli botrány sztárjáról egyébként mostanában sok érdekes felvétel, illetve fotó kerül elő, amint újságírókkal és rendőrökkel harcol zavaros tekintettel, általában vicsorogva.Boros Bánk Levente és Szarvas Szilveszter tart tükröt a ballib média elé - Indul a Troll, az Echo Tv új műsora
Ma este indul, aztán heti rendszerességgel keddenként 21:30-as kezdettel látható az Echo Tv új, Troll című műsora, amelynek Boros Bánk Levente politológus mellett a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese, Szarvas Szilveszter is állandó vendége lesz. Boros Bánk Levente és Szarvas Szilveszter a Trollban Dobos Marianne műsorvezetése mellett hetente a magukat BBC-etalonnak képzelő balliberális és Soros-médiumok cikkeit, irányultságát és egyoldalú látásmódját veszi górcső alá."Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.Ajánljuk még

















