egészségügyi ellátás
Elkezdődött az egészségügy átalakítása, ezek a lépések következnek
Az első és legfontosabb lépés a háziorvosi ügyeleti rendszer átalakítása, amelyet eddig négy vármegyében vezettek be - erről írt egy összefoglalót a Magyar Nemzet. Ez évtől az önkormányzatok helyett a praxiskezelő feladata az új praxiskörzetek kialakítása. Módosul a háziorvosok praxisának finanszírozása is, hogy az alapellátók a terhelésüknek, teljesítményüknek megfelelő juttatásokban részesüljenek. Április végén kerülhet a kormány elé az önkormányzati tulajdonú járóbeteg-szakellátók állami fenntartásba helyezésére vonatkozó tervezet. Az egészségügyi törvény módosítása értelmében 2023-tól megkezdődött az ellátórendszer átalakítása.BM: a Magyar Orvosi Kamara etikai eljárásokat kilátásba helyező fenyegetése elvtelen és elfogadhatatlan
A kormány nevében törvényjavaslatot terjesztett elő a Belügyminisztérium (BM) az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló és az egészségügyről szóló törvény módosításáról, sürgős tárgyalást kérve az Országgyűléstől.Szentkirályi Alexandra: Megszerveztük a háború elől menekülők egészségügyi ellátását (Videó)
Megszerveztük a háború elől menekülők egészségügyi ellátását: kezeljük a beteg gyerekeket, segítjük a daganatos betegeket, és a háziorvosok is kérhetnek ukrán nyelvű segítséget, ha tolmácsolásra van szükségük – olvasható Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közösségi oldalán megjelent bejegyzésében.Összeomlóban a román egészségügy – Egy bukaresti tüdőkórházban már a folyosókon helyezik el a covidos betegeket
Folyamatosan romlik a helyzet Romániában, ahol elhatalmasodott a koronavírus-járvány: Bukarestben vasárnap 2443 új fertőzöttet regisztráltak. A fővárosban 8,98 ezrelékes a fertőzöttségi arány, ennél csak Ilfov megye fertőzöttebb, 9,38 ezrelékkel – tájékoztat a Főtér. A bukaresti tüdőkórház már elérte a maximális kapacitását: már kénytelenek a folyosókon elhelyezni az új betegeket.Izer Norbert: az állam mindenkinek ingyenesen biztosítja az oltást
A taj-szám esetleges érvénytelenítése nem játszik szerepet abban, hogy az érintett kaphat-e koronavírus elleni védőoltást, azt ugyanis az állam ettől függetlenül ingyenesen garantálja – nyilatkozta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak.A járványhelyzet csúcsán távolítaná el a szakrendelő vezetőjét Velence ellenzéki polgármestere
Miközben a járványügyi helyzet újra súlyosbodik, Velence baloldali polgármestere az egészségügyi szolgáltató ügyvezetőjétől próbál megszabadulni; egyelőre nem tudni, milyen okokból. Már egy hete sincs Ferenc Péternek, a Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, hogy összehívja azt a taggyűlést, amely felmentené őt a tisztségéből. Amennyiben megteszi, bizonytalan helyzet jöhet létre Velence és még hét térségi település egészségügyi ellátásában. Ha nem, jogi eljárás indulhat ellene.Szijjártó Péter: Elfogadhatatlan az illegális migránsoknak az adott ország lakosaival egyenjogú egészségügyi ellátása
Elfogadhatatlannak nevezte szerdán Szijjártó Péter az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának ülésén elhangzott felszólalásában azt a javaslatot, amely szerint az illegális migránsoknak ugyanolyan egészségügyi ellátást kell biztosítania egy tagállamnak, mint saját állampolgárainak.Az EU kilencmillió euróval támogatja az olaszországi menedékkérők egészségügyi ellátását
Kilencmillió eurót (mintegy hárommilliárd forintot) különített el az Európai Bizottság az Olaszországban tartózkodó menedékkérők és menekültek egészségügyi ellátásának támogatására - jelentették be szerdán Brüsszelben.Harmincmilliárdból újul meg a Dél-Pesti Kórház
Budapest történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése révén megkezdődhet a dél-pesti kórház felújítása, amelyre harmincmilliárd forintot szán a kormány. Az összegből többek között új szakrendelő épül, megújul az eszközpark, és egy MR-készüléket is vásárolnak - írja a Magyar Idők.Ajánljuk még