együtt
Kolozsváron haknizik az Együtt
Az Együtt politikusai Kolozsváron ismertetik az párt választási programját – írták közleményükben. A delegáció tárgyalóasztalhoz ül majd az RMDSZ és az USR párt helyi politikusaival is, október 6-án pedig koszorúzással emlékeznek meg az aradi vértanúkra.Zsonganak a döglegyek: az Együtt-PM koalíció az új „kormányváltó” erő
A Párbeszéd Magyarországért készen áll, hogy az Együttel közösen induljon el a 2018-as választáson és leváltsa a kormányt – jelentette be alig pár nappal Botka László kapitulációja és az MSZP kettéhasadása után Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke Juhász Péter Együtt-elnökkel tartott budapesti sajtótájékoztatóján.Plakáttépkedés az Együtt új "fegyvere"
Vajda Zoltán Együtt-politikus vezetésével indul a dili, ami "hivatalosan bejelentett demonstráció keretében, rendőri biztosítás mellett, fényes nappal" fog lezajlani, a mesterterv pedig a következő: plakáttépkedés felsőfokon.A kilencvenes évek balhés vidéki diszkóinak hangulatát idézte az összellenzéki összeborulás (PS-videó)
Magyarország Alaptörvényét tagadó bekiabáló zavarta meg Gulyás Marci Közös Ország Mozgalmának rendezvényét tegnap este az Agórában. Az eseményen részt vett a DK, az Együtt, az LMP, a Korszakváltók, a Liberálisok, MSZP, a Momentum valamint a Párbeszéd is, hogy "fapados körülmények között" írják alá az "új és igazságos választási rendszerről" szóló memorandumot, amely lehetne akár valaminek a kezdete is, de mégsem az.Juhász is egy akolba terelné az ellenzéki pártokat
Tárgyalásokat kezdeményezünk az új pólus pártjaival - jelentette ki vasárnapi sajtótájékoztatóján Juhász Péter, az Együtt elnöke. Mint mondta, régi pártokból nem lesz megújulás a magyar politikában, ezért az Együtt a pártlisták szintjén kizárólag a 2010 előtt nem kormányzó pártokkal képzeli el az együttműködést. Szombaton Gulyás Márton munkanélküli hozott tető alá a választásokról szóló megállapodást az ellenzéki pártok között.Országgyűlés: "A kormányzáshoz komolyabb eszközökre van szükség, mint egy szemöldökcsipesz"
Az LMP frakcióvezetője a jövő évi választás tétjéről, a KDNP és a Fidesz frakcióvezetője a migrációról és "a Soros-tervről" beszélt a miniszterelnök napirend előtti felszólalására válaszolva hétfőn, az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján. Az MSZP úgy véli a valódi kérdésekről kellene szólnia a nemzeti konzultációnak, a Jobbik szerint pedig a kormánypártok leszállópályára állították az országot. Magyarország komoly kérdések, nehéz ügyek előtt áll, összefogásra, egységre és erőre volna szüksége - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben a frakció felszólalásaira válaszolva.Az Együtt 491 ígéretet tett és fejlődő európai államot akar Magyarországból
A családtámogatással, az oktatással, az egészségüggyel, a korrupcióval és az euró bevezetésével is foglalkozik az Együtt 2018-as választási programja, a Szabadság és igazságosság című kiadványt szombaton mutatták be Budapesten.Tizenötezer migránst ide! - A kvótapárti ellenzék már rég behódolt volna Brüsszelnek
Egy emberként ünnepeli az ellenzék, hogy az unió bírósága elutasította a magyar kormány keresetét a kvótaperben és úgy döntött, hazánknak részt kell vennie a migránsok uniós elosztási mechanizmusában. Az ellenzéki öröm persze annak fényében cseppet sem meglepő, hogy Gyurcsánytól-Vonáig, Molnártól (Botkától)-Juhászig minden ellenzéki párt a magyar és az európai parlamentben is a kvóta, a migránsok betelepítése mellett foglalt állást, hol teljesen nyíltan, hol burkoltan. A PestiSrácok.hu most felidézi, a kormányváltáson dolgozó politikusok és pártjaik miként viszonyultak a kormány kvóta elleni harcához és hogyan próbálták pártpolitikai üggyé zülleszteni a nemzeti kérdést.Ajánljuk még

















