együtt
Így reagált az ellenzék a Fidesz-kongresszusra
A Fidesz azt üzente vasárnapi kongresszusával Magyarországnak, hogy folytatni akarják a kormányzást, és ha újra hatalomra kerülnek, "marad a lopás és a problémákat elfedő gyűlöletpropaganda" - reagált az MSZP vasárnap a Fidesz kongresszusán elhangzottakra, hangsúlyozva: az ellenzék történelmi felelőssége, hogy teljes körű megállapodásra jusson a kormánypárttal szemben.Lassan elfogynak a jelzők Juhász Péter politikai kudarcaira
Gyakran előfordul Juhász Péterrel, hogy a politika hullámainak ügyes meglovagolása helyett egyenesen belecsapódik a vízbe. A feltehetően ettől a jelenségtől nem függetlenül 1 százalékon mért Együtt párt elnöke most azt számolta el, hogy ki lesz a fideszes ellenfele a választáson.Kovács László elszólta magát: Mégis összeállt a DK és az MSZP?
A 888.hu szerint megállapodott a választási szövetségről a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció. A napokban is szóltak erről kósza hírek, viszont az ellenzéki politikusok eltérően, egymást meghazudtolva nyilatkoztak. Kovács László korábbi külügyminiszter viszont konkrét számokat mondott a Kossuth Rádióban ...Adjon az Isten: deszegregált iskolákat!
Közös, MSZP–Jobbik–LMP–Együtt-fórumot tartottak pénteken Kaposváron a Kúria által – a cigányok állítólagos szegregált oktatása miatt – bezárásra ítélt Pécsi Utcai Általános Iskola ügyében. A négy ellenzéki pártot – hogy, hogy nem – a Soros György által bőkezűen támogatott Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány hozta össze a jóízű beszélgetésre. Vendégszerzőnk, Varga-Bíró Tamás ennek apropóján azt járta körül, hogyan árulhat egy gyékényen a korábban még „cigánybűnözést” emlegető Jobbik két kommunista utódpárttal és az „SZDSZ halva született gyermekével”. Illetve arra is kitért, hogy a csupán nevében „esélyt” ígérő NGO miért nem kérdezte meg a szülőket, a gyerekeket arról, nekik mi lenne a jó. Ugyanis, mint több hasonló esetben, a helyi cigányok többsége itt, Kaposváron is szereti a megszüntetésre ítélt „szegregált” iskolát.Több száz rendezvényt tartottak október 23-ára emlékezve
Néhány tucattól tízezerig terjedt a résztvevők száma az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján rendezett ünnepségeken, megemlékezéseken. Országszerte több száz rendezvényt tartottak október 23-ára emlékezve hétfőn, illetve az azt megelőző napokban.A Fidesz és a sztálinizmus között keresett hasonlóságot Kunhalmi az '56-os megemlékezésen (Videóval!)
Szerény érdeklődés mellett tartotta meg az MSZP Kunhalmi Ágnessel és az általa meghívott demokratikus ellenzéki pártok képviselőivel a megemlékezését Nagy Imre házánál az Orsó utcában - írja tudósításában az Index. A tucatnyi sajtós és a pártok képviselőin kívül két embert azonosított a portál újságírója civilként.Addig szórakoztok, míg a nép beint – Kiakadtak az Együtt és a Párbeszéd szavazói
Óriási a felháborodás a közösségi portálon azután, hogy az Együtt és a Párbeszéd is lemondta az LMP és a Momentum után a közös október 23-ai ellenzéki rendezvényt – írja a SztárKlikk.hu. Karácsony Gergely Facebook-bejegyzése szerint ez Gulyás Márton munkanélküli kérésére történt így, egy másik bejegyzésben a Párbeszéd politikusa azt is elárulja, nem lesz jövőre országgyűlési képviselő, csak akkor akar beülni a Parlamentbe, ha miniszterelnök lehet.Nem fogják kitalálni, mi jutott eszébe Szigetvárinak a „szabadkőműves” szóról!
Semjén Zsolt azonnali hatállyal mondjon le, mert antiszemita beszédet mondott a Kossuth Rádióban – közölte vasárnap Szigetvári Viktor. A nagyformátumú politikus szerint akkor történt a zsidózás, amikor a miniszterelnök-helyettes kiejtette száján a „szabadkőműves” szót. Szigetvári szerint ennek a történetnek „nemzeti tragédia lesz a vége”. Mi más lehetne?!Meghamisította vagyonnyilatkozatát Juhász Péter szóvivője – Kitették a szűrét a bizottságból
Valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatot készített, így törvénysértést követett el a Juhász Péter-féle Együtt „korrupcióügyi” szóvivője, Baranyi Krisztina ferencvárosi önkormányzati képviselő – állapította meg a kerületi vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottság. Baranyival sok probléma volt az elmúlt hónapokban: rengeteg valótlanságot terjesztett az önkormányzatról a „független”, „haveri” sajtóban, amit a képviselő-testület ma megelégelt, és visszahívták őt a városfejlesztési bizottságból.Ajánljuk még

















