együtt
Juhász pártját is megbüntette az ÁSZ, adományokat várnak
Juhász Péter, az Együtt elnöke vérlázítónak tartja, hogy az Állami Számvevőszék „a Fidesz pártállami módszereit kiszolgálva, adminisztratív eszközökkel próbálja ellehetetleníteni az ellenzéki pártokat a 2018-as választások előtt”. Közleményében arról ír, „Putyini világ épül, közép-ázsiai illiberális országokban jellemző a politikai ellenfelek ilyen módszerekkel történő kiiktatása”. Az Együtt adományokat is vár.Se a Momentum, se Juhász Péter nem állna be a Karácsony Gergely fémjelezte MSZP mögé
Jelenleg sem az Együtt, sem a Momentum nem állna be az MSZP által támogatott Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt mögé - derült ki az MSZP, az Együtt és a Momentum képviselőinek vitájából.A választók is fütyülnek rá: Juhász Péter leküzdötte magát a kétfarkú kutyák népszerűségéig
Különösen nehéz napokat élhet át Juhász Péter, az Együtt nevű maradványpárt elnöke, miután a budapesti egyes számú választókerületben, ahol indulni szándékozik a parlamenti mandátumért, egy friss közvélemény-kutatás csupán a hatodik-hetedik helyre mérte. Mégsem óhajt visszalépni, inkább a nálánál erősebbeket szólongatja föl erre. Ha visszapörgetjük Juhász Péter közéleti ámokfutásának fontosabb stációit, máris nem annyira meglepő a makacskodása, ugyanis kétségtelen, egyvalamihez kiválóan ért: a zavarkeltéshez. Szerencsére, ezt a képességét idáig csak ellenzékből csillogtathatta. Rövid portré az ellenzék fütyülős trolljáról.„Az ellenzék útja a győzelemhez” – A szöveg szintjén már felállt az Együtt birodalmi visszalépegetője
Együttműködési javaslatot tett az Együtt az ellenzéki pártoknak, melyben szerepel, hogy hol és mely jelöltekkel fog indulni az egyéni választókerületekben, és melyekben lép vissza más, demokratikus pártok jelöltjei javára. Átfogó, nyilvános együttműködési javaslatot tett az Együtt az ellenzéki pártoknak – közölte a párt pénteken az MTI-vel.Karácsony Gergely folyamatosan titkolózik saját pártja előtt is
A Párbeszéd előtt is titkolózott Karácsony Gergely arról, hogy a miniszterelnök-jelöltségről tárgyalt az MSZP-vel – értesült a Magyar Idők. A lap úgy tudja, a Párbeszéd másik társelnöke, Szabó Tímea, és elnökségi tagja, Váradiné Naszályi Márta nem akar a szocialistákkal közös listán szerepelni. Közben a párt belsős Facebook-csoportjából törölték azokat, akik ellenvéleményt fogalmaztak meg Karácsony és az MSZP paktumáról.Karácsony Gergely bevallotta, régóta egyezkedik az MSZP-vel
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd leendő miniszterelnök-jelöltje a Heti Válasznak adott interjújában beszélt az ellenzék támogatottságának folyamatos csökkenéséről, amelyet szerinte csak a közös listában való gondolkodás menthet meg, ám ennek nem sok esélyét látja. Az interjúból kiderül, az MSZP-ben nagyobb esélyt lát, mint az Együttben, így régóta egyezkedik a szocialistákkal. Továbbá ismertette, jobbnak tartja magát Szél Bernadettnél és Vona Gábornál.A Karácsony Gergely hangfelvételét kiszivárogtató Együtt-alelnököt meglepte az internet működése
A Karácsony Gergelyről kiszivárgott hangfelvétel kapcsán vizsgálat indult az Együttben. Berkecz Balázs készítette a hangfelvételt, ő is hozta nyilvánosságra a saját Facebook-oldalán, de azt állítja, annak a blogon történő publikálásához semmi köze.A Párbeszéd árulásán siránkozik Juhász Péter
Ma ül össze az Együtt elnöksége, hogy kiértékeljék azt a vizsgálatot, amely a Karácsony Gergelyről titokban készült hangfelvétel kiszivárogtatásának hátterét tárná fel. A felvételt az Origo.hu értesülései szerint Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke készítette. Juhász Péter ma tartott sajtótájékoztatóján az esettel kapcsolatban nem tudott érdemi választ adni, ahogy arról is kitérően nyilatkozott, mi az oka annak, hogy a felmérések szerint nincs túl sok támogatója a Belvárosban. A politikus emellett megemlítette azt is, hogy a Párbeszéd cserbenhagyta őket.Ajánljuk még
















