Pesti Srácok

Kész Zoltán és Juhász „Fütyülős” Péter együtt sem tudnak tizenötig számolni

Kész Zoltán és Juhász „Fütyülős” Péter együtt sem tudnak tizenötig számolni

Facebook-hirdetésben jelentette be és terjeszti a nagy hírt az Együtt, hogy Kész Zoltán angoltanárt, Veszprém jelenlegi „független” képviselőjét támogatja a 2018-as választásokon. A kísérőszöveg szerint Kész már bizonyított, hiszen „2014-ben az ő győzelmével sikerült megtörni a Fidesz kétharmadát”. Úgy tűnik, kicsit túltolták a „rakétázást” Juhászék, hiszen az említett időközi választás nem 2014-ben volt...

Rosszabb esetben viszont szándékosan csúsztatnak, azt sugallva, hogy normál választáson győzött a baloldal független jelöltje, felnagyítva annak jelentőségét. Valójában ugyanis a Navracsics Tibor uniós biztossá választása miatt megtartott időközi választáson sikerült Késznek nyernie, és ott is csak úgy, hogy a Fidesz szinte a kampány hajrájában nevezte meg jelöltjét, Kész mögött viszont az ellenzéki pártok szinte mindegyike felsorakozott.Így aztán Kész Zoltán történelmi győzelme is erős túlzás, hiszen lényegében akiknek a voksával beülhetett a parlamentbe, nem a személyére, hanem a több hónapos mocskolódó, lejárató kampány hatására a kormánypártok kétharmados többségének lebontására szavaztak.

Olyan szépen illenek egymáshoz ezek ketten...; Forrás: Facebook

Az elmúlt hónapokban Kész a kutyának sem kellett

PestiSracok facebook image

Van már két hónapja, hogy Kész Zoltán, miután senki sem kereste meg és kérte fel a jelöltségre, bejelentette a saját, önálló indulását – jobb híján. Majd igazi politikai prostituált módjára kínálta fel magát minden pártnak, vagy civil szervezetnek. Hogy az ő retorikájával éljünk: mindenkinek, aki valóban kormányváltást akar. Bedobta hát a két évvel ezelőtti receptet, hátha van, akinek még egyszer bejön, merthogy az elmúlt két évben érdemi eredményt felmutatnia nem sikerült. A veszprémiek és Veszprém környékiek érdekeinek képviselete helyett jobbára országos politikai ügyekkel foglalkozott – mivel azok hoztak nagyobb ismertséget és sajtónyilvánosságot neki. Képviselői munkásságának talán legmélyebb pontja az volt, amikor Porga Gyula, Veszprém polgármestere arra kérte, inkább tényleg ne csináljon semmit – ha már használni nem tud a városnak, legalább ne ártson...

Ártania viszont sikerült. Legutóbb például egy héttel ezelőtt, amikor pedagógus létére egyike volt annak a három képviselőnek, akik nemmel szavaztak az Országgyűlésben, a Czeglédy-ügy károsultjainak kártalanítására. A képviselő később még magát helyezte az áldozat szerepébe, amikor arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy a szavazás óta zaklatják, fenyegetik a családját.

Együtt, ketten, ha nincs jobb

Kész az elmúlt hetekben egy kicsit ide, kicsit oda dörgölőzött. Bekapcsolódott a hétvégén a Budai Várban randalírozó Gulyás Márton vezette „váll nélküli” civilek anarchista akciózásába.

Majd jótékonysági rendezvényre hívta Veszprémbe Juhász Pétert, hogy ha épp nincs sípolni vagy tekerni valója, fussanak együtt a veszprémi kórházért.

Szeptemberi Piknik néven hirdették meg a jótékonysági futóversenyt, amelynek (nevezési díjakból származó) bevételét a veszprémi kórháznak ajánlották (volna) fel. A közös futást pedig politikai eszmecsere követte volna. Csakhogy üres maradt a veszprémi völgy. A közelben lakók elmondása szerint jobb híján Juhász és Kész ittak együtt egy-egy kávét a büfében. Szóval, ha a kórház nem is tett szert komolyabb bevételre a politikai versenyfutásból, legalább a büfés igen...

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.