elektromosautó-ipar
Szijjártó megköszönte a kínai kollégájának a béke melletti határozott kiállást
Megköszönte a külgazdasági és külügyminiszter kínai kollégájának országa erőfeszítéseit a béke megteremtéséért Ukrajnában. Szijjártó Péter kiemelte: egyetértettek abban, hogy a béke feltételei napról napra romlani fognak, így a béketeremtésre vonatkozó erőfeszítéseket meg kell sokszorozni.Szijjártó Péter: a valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházás jön létre Magyarországon
Az állam pénzügyi támogatásával megvalósuló valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást jelentette be Magyarországon a Samsung SDI, amelynek nyomán több tucat magas hozzáadott értékű munkahely jön létre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.Szijjártó Péter: Magyarország fontos találkozási pontjává vált a keleti és a nyugati beruházóknak
Magyarország sokat profitál a kínai és a német autóipari vállalatok közötti erős együttműködésből; ez a garancia a gazdasági növekedés fenntartására minden bizonytalanság és válság ellenére – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Münchenben.Az elektromosautó-ipar egyik vezető beszállító vállalata épít gyárat Miskolcon, 200 új munkahely jön létre
A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon hozza létre első közös európai gyárát – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter videóbejegyzésében közölte: az LG az elektromosautó-ipar egyik vezető beszállító vállalata, a Magna pedig a világ egyik talán legdiverzifikáltabb autóipari beszállítója. A kettőjük vegyesvállalata, az LG Magna úgy döntött, hogy az első európai gyárát Magyarországon építi fel.Szijjártó: modern akkumulátor-újrahasznosító üzemet épít egy szlovén vállalat Alsózsolcán
A világ legmodernebb technológiájú akkumulátor-újrahasznosító üzemét építi meg a szlovén Andrada-csoport Alsózsolcán; tízmilliárd forintnyi értékével ez minden idők legnagyobb szlovén beruházása Magyaországon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Szlovéniában.Szijjártó Péter: a kínai Sunwoda 580 milliárd forintos beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét
Mintegy 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, és ennek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Szijjártó: nem sikerült politikai alapon megingatni a német beruházói bizalmat Magyarország iránt
Az utóbbi időben egyes szereplők egyfajta zsarolásnak próbálják alávetni a Magyarországon beruházó vállalatokat, de a tények jól mutatják, hogy nem sikerült politikai alapon megingatni a német beruházói bizalmat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten.Szijjártó Péter: a kínai BYD tízmilliárd forintos beruházása száz új munkahelyet hoz létre Fóton
A BYD kínai elektromosautó-gyártó tízmilliárd forintos beruházással akkumulátor-összeszerelő üzemet létesít Fóton, amely első körben száz új munkahelyet hoz létre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a kínai Sencsenben.Szijjártó Péter: Magyarország fogja vezetni az európai ranglistát az elektromos akkumulátorok gyártásában
A jelenleg zajló beruházások nyomán Magyarország fogja vezetni az európai ranglistát az elektromos akkumulátorok gyártásában, így nélkülözhetetlenné válik ebben a stratégiai fontosságú iparágban, ami garancia a gazdasági növekedés fenntartására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.Ajánljuk még

















