elektromosautó-ipar
Szijjártó Péter: 400 milliárd forintból Debrecenben építi fel első európai üzemét a kínai Eve Power (Videó)
Mintegy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártója, a kínai Eve Power, és ennek nyomán több mint ezer új munkahely jön létre – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a hajdúsági városban.Szijjártó Péter: minden akkumulátorgyár a legszigorúbb előírásokat betartva épül Magyarországon
Magyarország továbbra sem adja fel pozícióját a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjaként, és bár egyesek megpróbálják kihasználni az emberek bizonytalanságérzetét, fontos tudni, hogy minden meglévő és épülő gyárnak meg kell felelnie a rendkívül szigorú hazai környezetvédelmi előírásoknak – szögezte le a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.Szijjártó Péter: letették az alapkövét az EcoPro 280 milliárd forintos beruházásának Debrecenben
Letették az alapkövét a dél-koreai EcoPro mintegy 280 milliárd forintos beruházásának Debrecenben, az elektromos akkumulátorokhoz szükséges katódokat gyártó vállalat üzemében 630 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a hajdúsági városban.Áttelepítené az akkumulátorgyártást Amerikába a Volkswagen? – Az autógyár óvatosan cáfol
A Volkswagen előnyben részesíti akkumulátorcellák gyártását az Egyesült Államokban a "klímabarát" beruházásoknak nyújtott támogatásoknak és kedvezményeknek köszönhetően, ez azonban nem jelenti azt, hogy leállítanák a tervezett európai telephelyek kiépítését - tájékoztatta a Reuters hírügynökséget egy belső vállalati forrás.Fábián Gergely: Magyarország a világ negyedik legnagyobb akkumulátoripari hatalma lehet
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért felelős államtitkára szerint Magyarország a világ negyedik legnagyobb akkumulátoripari hatalma lehet Kína, az Egyesült Államok és Németország után. Hozzátette: több mint 6300 milliárd forintnyi fejlesztés érkezhet az akkumulátoriparba, valamint 20 ezer új munkahely fog létrejönni.Felére csökkenhet a Tesla új autóinak ára?
Felére csökkentené a Tesla elektromosautó-gyártó a járművei következő generációjának gyártási költségeit oly módon, hogy új innovatív előállítási technológiákat alkalmaz és kisebb méretű gyárakat alakít ki. Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója, illetve a vállalat más vezetői a cég céljairól szerdán tartottak három és fél órás előadást a vállalat székhelyén, a Texas állambeli Austinban az évente megrendezett Investor Day nevű rendezvényen.Figyelem, LMP és annak háttérszervezetei! – Akkumulátorgyár építéséhez kér félmilliárd fontos támogatást a brit kormánytól a Jaguar Land Rover tulajdonosa
Tervezett akkumulátorgyárának nagy-britanniai felépítéséhez kér több mint félmilliárd fontos támogatást a brit kormánytól a Jaguar Land Rover (JLR) járműgyártó csoport tulajdonosa, a Tata Motors – írta iparági és kormányforrásokat idézve a szerdai Financial Times.Le van maradva a hazai ellenzék: még a liberális Frans Timmermans is tömeges akkumulátorgyártást akar Európában
Európában készülnek a legjobb autók, ezért nem lehetünk a múlt rabjai, tömeges akkumulátorgyártásba kell kezdeni – jelentette ki Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos a Bild című német lapnak adott, minapi interjúban. Timmermans azzal indokolta az elektromosautó-gyártás kiemelkedő fontosságát, hogy a kínai gyártók 2023 végéig mintegy 80 új modellel állnak majd elő, illetve az Egyesült Államok és India is új gyártási kapacitásokat alakít ki.Szijjártó: újabb kínai beruházásokról folynak tárgyalások nyolc-tízmilliárd euró értékben
Jelenleg is tárgyalások zajlanak négy kínai nagyvállalattal, amelyek eredményeként nyolc-tízmilliárd euró értékben újabb beruházások érkezhetnek Magyarországra – tudatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.Ajánljuk még

















