elk*rtuk
Amit mindig is tudtunk 1956-ról és 2006-ról
1956 előtt a kommunisták kezébe került magyar állam minden emberi közmegegyezést, minden hagyományt felmondott és a pszichopatákra jellemző részvétlenséggel tört elmebeteg céljai felé. Ahhoz képest, hogy a kommunisták miket műveltek a magyarokkal 1945 és 1956 között, a forradalom kifejezetten emberi volt, az átlagemberek – néhány kivételtől eltekintve – nem adták azt vissza a kommunistáknak, amit tőlük kaptak, bosszút sem álltak.Pesti Galeri: a Jobbik már balról előzi a DK-t, jobbikos polgármester tiltotta be az Elk*rtukat (Videó!)
Jászberény jobbikos polgármestere, Budai Lóránt megtiltotta, hogy a helyi moziban levetítsék Kálomista Gábor Elk*rtuk című alkotását 2006-ról, miközben DK-s alpolgármestere, Gedei József a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva engedélyezte volna a film vetítését – vezette fel az egyik témát a Pesti Galeriben Szarvas Szilveszter, aki azt is hozzátette: ilyen, amikor a Jobbik balról előzi a Demokratikus Koalíciót. Szalai Szilárd ezzel kapcsolatban kifejtette: soha nem gondolta volna, hogy bármikor is egyetért majd egy DK-s politikussal, de ezúttal ez van. Hasonló véleményen volt Dezse Balázs, Szabó Gergő és Bokor Gábor, valamint a galeri vendége, Zubor Viktor is.Az Elk*rtukról beszélgetett egy idős asszonnyal Orbán Viktor (Videó)
Rövid videót osztott meg Orbán Viktor „Gyurcsányról...” címmel közösségi oldalán. A videóban az látható, hogy Orbán Viktor kormányfő egy idős nővel beszél az M30-as gyorsforgalmi út átadásán. A nő azt mondja, hogy már látta az Elk*rtuk című filmet, erről beszél a kormányfőnek.A DK beperli az MTVA-t, amiért tényként kezelte az Elk*rtuk állításait
Beperli az MTVA-t a Gyurcsány-párt – derült ki a DK közleményéből, amelyben azt kifogásolták, hogy a Kossuth Rádió Jó napot, Magyarország! című műsorának keddi adásában a riporter arra kereste a választ, vajon mi az oka annak, hogy ilyen kevesen vettek részt az ellenzéki összeborulás rendezvényén, és felelevenítette a 2006-os állami terror szörnyűségeit. A DK azt kifogásolja, hogy az újságíró tényként kezelte az Elk*rtuk című film számos jelenetét.Mozijegyet kapott az Elk*rtukra a 2006-os rendőrterrort relativizáló Arató
Dódity Gabriella, a Fidesz XIX. kerületi frakcióvezetője egy mozijegyet dobott be Arató Gergely pártirodai postaládájába, miután a DK-s politikus azt mondta a Pesti TV stábjának az ellenzék október 23-i megemlékezésén, hogy Gyurcsány Ferenc nem lövetett a tüntető tömegbe. Az önkormányzati képviselő Facebook-posztjából kiderül: a jegy az Elk*rtuk című, a 2006-os rendőrterrort bemutató játékfilmre szól.Jó film-e az Elk*rtuk?
A kérdésre nyilván politikailag erősen motivált válaszok születnek ezekben a napokban. Elsősorban az alapján, hogy ki melyik oldalon áll. Az, hogy látták-e a filmet, nem sokat számít; ilyen apróságok által nem hagyják magukat befolyásolni. Legalábbis az ellenzéki szimpatizánsok nem; ők egy ilyen filmet aztán tutira nem néznek meg, nekik nem kell az üres propaganda, meg amúgy is O1G!A véreskezű Gyurcsány balkeze szerint a Fidesz a csőcselékkel akart kormányt dönteni 2006-ban
Pénteken Dobrev Klára és Hann Endre is reagált a csütörtökön mozikba került, Elkxrtuk című filmre, szombaton Szilvásy György tett elképesztő nyilatkozatot. Szilvásy György a Miniszterelnöki Hivatalt vezette a 2006-es véres események idején, és az Elkxrtuk című film szerint ő is tagja volt annak a csapatnak, mely előidézte a napokig tartó, kegyetlen állami terrort. Központi szerepe volt abban, hogy több százan, köztük rengeteg ártatlan civil sérüljön meg az utcákon. Szilvásy az Indexnek elmondta, hogy a film miatt pert fontolgat és azt állította, hogy a 2006-os események gerjesztői, előmozdítói is fideszes politikusok voltak.Az Elk*rtuk körüli őrjöngés tanulsága: Gyurcsány a baloldal szakrális őrtüze
Amíg várjuk a mai nap politikai beszédversenyét, elüthetjük az időt azzal, hogy levonjuk a közelmúlt eseményeinek tanulságait. Tegnapelőtt mutatták be az ElkXrtuk című filmet, amely arról szól, hogy miután Gyurcsány Ferenc elkúrta a kormányzást 2004-től, és ezt szűk frakciókörben elismerte, az erről szóló hangfelvétel titokban tartását is elkúrták, végül a népi felháborodás és tüntetéssorozat kordában tartását is sikerült elkúrniuk. Az alkotók ügyesen úgy manővereztek, hogy a film a megjelenése előtti hetekben folyamatosan téma legyen a sajtóban, a baloldal pedig hörögve sétált be a csapdába – mondhatni, elkúrta. Végül nevetséges, gyermeteg módokon próbáltak a gyűlölettől túlhevült baloldali hívek keresztbetenni a filmnek az utolsó utáni pillanatokban, azaz… Igen, azt csinálták.Ajánljuk még

















