ellenzék
Fidesz: Az ellenzék hiteltelen, amikor a munkahelyek megvédéséről van szó
A Fidesz értékelése szerint az ellenzék teljesen hiteltelen, amikor a gazdaságról vagy a munkahelyek megvédéséről van szó, hiszen korábban, kormányon megszorításokkal kezelték a válságot.Alapjogokért Központ: Fake news, amit a balliberális ellenzék és az NGO-k állítanak a veszélyhelyzetről
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint álhír, fake news, amit a magyarországi balliberális ellenzék, az NGO-k és a nemzetközi sajtó állít a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet jogi megítéléséről.Gyurcsány és a politikai skizofrénia (PS-vírusvlog)
Azért van abban egy adag politikai skizofrénia, amikor a XX. - XXI. századi magyar történelem talán legnagyobb politikai túlélője, Gyurcsány Ferenc azt állítja, hogy a mostani hatalom szociális és gazdasági válságba fogja taszítani Magyarországot. Az elmúlt napokban azonban nemcsak a megszokott ellenzéki húzó nevek jelentek meg a magyar politikai palettán, hanem Adolf Hitler is.Kedden is összeült a „bedeszkázott parlament”, az ellenzék a járványról vitatkozna, de azt most nem teheti meg
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti felszólalásával kezdődött kedden reggel az Országgyűlés tavaszi ülésszakának aktuális munkanapja, a tárcavezető a NATO- és az EU külügyminisztereinek értekezleteiről számolt be. A Ház elkezdte a vitát a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről, a közigazgatási tárgyú törvények módosításáról, a büntetőeljárásról szóló törvény és más kapcsolódó jogszabályok módosításáról, ezekhez a későbbi szavazáskor többnyire a képviselők képviselők kétharmadának támogatására lesz szükség, az ellenzék már jelezte, hogy nem fogja támogatni a módosításokat. Hétfőn a parlamenti ellenzéket sokkolták az Orbán Viktor által a gazdaság és a munkahelyek, valamint az emberek védelmében meghozott kormányzati intézkedések, és folyamatosan a közben már hatályba lépett szabályok végrehajtását követelték a kabinettől. Hasonló volt a kép kedden is, amikor az ellenzék azt követelte folyamatosan, hogy a járvány ügyében meghozandó súlyos döntésekről vitatkozzanak. Láthatóan maguknak sem ismerik be, hogy mit jelent a veszélyhelyzeti kormányzás, az, hogy a kabinet maga, a saját hatáskörében dönthet az intézkedésekről. A délutánra teljesen parttalanná vált gáncsoskodás mellett az ellenzék szerint bezárt parlament gőzerővel dolgozik tovább, a Ház napirendjét ezen a linken olvashatják el látogatóink. Kövesse a PestiSrácok.hu-val az Országgyűlés keddi ülését, cikkünket folyamatosan frissítjük!Kérdés az ellenzékhez: ha Orbánék mindent ellopnak, akkor miből fektetnek be most több, mint 2000 milliárdot? (PS-vírusvlog)
Az elmúlt 10 év ellenzéki mantrái közé tartozik, hogy Orbánék mindent ellopnak. A Bokros Lajos köpönyegéből előbújó Gyurcsány, Jakab Péter és Szabó Tímea alapállítása, hogy itt már nemcsak Mészáros Lőrincnek és Tiborcz Istvánnak van milliárdoktól roskadozó Kajmán-szigeteki bankszámlája, de a helyettes államtitkárok is svájci betétekkel rendelkeznek. A fogas kérdés most így hangzik hozzájuk: ha a kormány tényleg kitalicskáz minden pénzt, akkor mégis miből fektetnek be most a gazdaságvédelmi akcióterv keretében több, mint 2000 milliárd forintot a magyar társadalomba?Wintermantel a parkolási díjakról: az ellenzéki polgármestereket nem az emberek védelme érdekli, hanem a bevétel
Facebook-bejegyzésében tette helyre az ellenzéki polgármestereket Újpest volt vezetője, Wintermantel Zsolt, aki szerint többen azért kritizálják Orbán Viktor vasárnapi bejelentését az ingyenes közterületi parkolásról, mert nem közlekedésszervezési, forgalomtechnikai, a kereslet és kínálat szabályozására szolgáló eszközként tekintenek a korábbi, jelenleg kieső díjakra, hanem egyszerű bevételként. Bejelentésében a miniszterelnök úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját. Wintermantel szerint az ezt követő hisztériában az ellenzéki politikusokról lehullt a lepel, megmutatták az igazi arcukat.Sokkot kapott az ellenzék a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseitől
Hétfőn folytatta munkáját a Magyar Országgyűlés, amelyről a hazai ellenzéknek köszönhetően a fél világ felvilágosultjai úgy tudják, hogy a múlt héten bezáratta Orbán Viktor, hogy egyeduralmat vezessen be, a haladó oldal tudósításaiból ugyanakkor meglepő módon kimaradt eddig a Szent Korona felpróbálgatása, és esetleges méretre fazonírozása. A parlament ezzel szemben annyira nem zárt be, hogy ezen héten még kedden és szerdán, illetve húsvét után is ülésezik. Kockáztattunk, a lutri bejött, azt jósoltuk, hogy az ellenzéki képviselők nem vonulnak csendes konstruktivitásba, és így is lett. Az alaphangot a miniszterelnök már vasárnap megadta azzal, hogy bejelentette: a járványveszély mérséklésének érdekében mától ingyenes a közterületi parkolás az egész országban, mire az egész ellenoldal hangos kántálásba kezdett az önkormányzatok kivéreztetésének rémképével. Megkapóan bájos, hogy az ingyenes parkolást ők követelték vasárnapig a leghangosabban, a szétesés jele ugyanakkor, hogy annak is örültek, hogy nem volt, mert a budapesti főpolgármesternek – vagy a mögötte álló szponzoroknak – nem tetszett az ötlet. Tovább fűszerezte az Országgyűlés hétfői munkanapját az is, hogy a napokban mutatja be a kormány azt a gazdaságmentő csomagot, amelyről az előzetes bejelentés szerint egyedülálló lesz Magyarország történetében. Az Orbán Viktor által hétfőn bejelentett intézkedések – a munkából kiesők, a munkahelyek megmaradásának támogatása és a 13. havi nyugdíj újabb bevezetése – érezhetően sokkolták az ellenzéket, a napirend előtti felszólalások alapján bátran kijelenthető, hogy a képviselőik vagy nem értesültek a miniszterelnök bejelentéséről, vagy már lusták voltak átírni a korábban kiizzadt beszédeiket, ugyanis folyamatosan olyan dolgokat követeltek a kormánytól, amelyek megoldásáról a a kormányfő tényként számolt be az ülés előtt. Az Országgyűlés szavazott a fideszes Boldog István mentelmi jogának felfüggesztéséről, és azt száznyolcvanhat igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a Ház. Boldog István mentelmei jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész kérte, mivel Boldogot pályázati visszaélésekkel hozták összefüggésbe a nyomozóhatóságok. Megjegyzendő, hogy a vizsgálat érdekében Boldog István maga is kérte a retorziót. Nem így viselkedett a jobbikos Kálló Gergely, akivel szemben azért kérte a legfőbb ügyész a mentelmi joga felfüggesztését, mert korábban választási plakátokat rongált meg. Kálló mentelmi jogát az Országgyűlés százhetven igen, és tizenhárom nem szavazat mellett felfüggesztette. Figyelemre méltó, hogy a szavazáson nem állt ki a Jobbik összes képviselője frakciótársuk mellett, többen Kálló Gergely ellen voksoltak. A bedeszkázott parlament tervezett napirendjét olvasóink ezen a linken érhetik el.Vérlázító: a baloldali slepp politikai tőkét próbál kovácsolni a vészhelyzetből Nagykanizsán
Az önkormányzati választás óta sokszor írtunk arról, hogy a frissen hatalomra került ellenzékiek kiéhezett hiéna módjára viselkednek, hallhattunk rémtörténeteket szabadrablásról és tisztogatásokról is. Nagykanizsa ebből a szempontból különösen kiemelkedik a sorból, a város gyakorlatilag a baloldali aljasságok egyfajta kiállítóterme lett a helyhatósági választások után. A közgyűlésben többséget szerző ellenzékiek látszólag felelősség nélkül változtatták Nagykanizsát a módszeres rablás kísérleti laborjává, hiszen abban a "szerencsés" helyzetben vannak, hogy ellenzékből vezethetik a várost a testületben kisebbségbe szorult polgármesterrel szemben. Ennek megfelelően a Fodor Csaba, a Zala megyei MSZP - elnök vezette frakció meg sem próbálkozott a város vezetésével, sokkal inkább idegen megszálló hatalomként inkább annak kizsákmányolásának láttak neki, bevetve minden olyan módszert és eszközt, amit csak a baloldaltól láthattunk az elmúlt hónapokban, években.Kocsis Máté: az ellenzék szolidaritásról papol, csak épp ők nem azok - A kormánypárti polgármesterek nem nyavalyognak
Margaret Thatcher: “Az a baj a szocialistákkal, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak mások pénzéből.” - írta közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Általános ellenzéki tiltakozás indult a közös teherviselés ellen. A budapesti baloldali polgármesterek, Tóth Bertalan, de még maga Gyurcsány is közös nyilatkozatok tömkelegével, személyeskedő nyilatkozatokkal, és megvalósíthatatlan pénzosztogatási javaslatokkal teszik nyilvánvalóvá, hogy valójában nem akarnak részei lenni a megoldásnak.Ajánljuk még
















