ellenzéki előválasztás
Szabadságra megy Karácsony, hogy Márki-Zay Péternek kampányoljon
Mi, budapestiek eddig is azt hihettük, hogy 2019 ősze óta szabadságon van a főpolgármester, hiszen gazdátlanul sodródik Budapest, amióta Karácsony Gergely vezeti, de most tényleg egy hét szabadságot vett ki, hogy korábbi riválisát, Márki-Zay Pétert istápolja a kampányban. A szabadság azért is érdekes, mert a főpolgármester tulajdonképpen három hónapja kampányol, magyarán három hónapja nem vezeti a fővárost, munkatársaira hárítja a feladatokat, amíg ő más poszt után lohol. Ezért viszont ezek szerint nem vett ki szabadságot, hanem munkaidejében folytatta ez irányú tevékenységét – és még csak nem is nyert. Demszky nem tervezte, hogy megszólal, de most mégis: hűséget fogadott Dobrevnek
Mosolyra állt a szája, amikor utódja, Karácsony Gergely a múlt héten bejelentette, hogy visszalép az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztásból, most pedig kiáll a DK jelöltje, Dobrev Klára mellett, mondván, ő képviseli mindazt, amit ő is szeretne. Na meg jól megdolgozta az országot, nemhiába a legesélyesebb jelölt, és Gyurcsánynéval az ellenzék végre a női kvótáért is tesz valamit. Zanzásítva ezek az érvei az ex-főpolgármesternek, Demszky Gábornak arról, miért szavaz Dobrevre a második fordulóban és miért tegye mindenki más is ezt. Persze nem tervezte, hogy megszólal, de ha már mégis, akkor azt a DK-ért teszi. A Párbeszéd szóvivője úgy tűnik, már nem tartja kriplinek és zombiként visszatérőnek a DK-t
Nemhiába színész végzettségű a Párbeszéd szóvivője, Újbuda alpolgármestere, Barabás Richárd, hiszen most ugyanolyan tehetséggel játsza el, hogy szereti, imádja a DK miniszterelnök-jelöltjét és támogatja a második fordulón az előválasztási roncsderbin, mint amikor hitelesen próbálta győzködni a népet arról, milyen lesújtó véleménnyel van a DK-ról és annak fejéről. Barabás úgy tűnik, addig-addig ül a DK-s polgármester mellett a XI. kerületben, hogy végül nemcsak megemésztenie, de újragondolnia is sikerült az általa csak zombiként emlegetett Gyurcsány Ferencet és sleppjét. Márki-Zay elszólta magát: már egy hete kitalálták, hogy Karácsony visszalép
Elindult az előválasztás második fordulója, amit az eltökélt diktatúrarombolók a Madách térre szervezett nagygyűlésen ünnepeltek meg. A rendezvényen beszédet mondott többek között Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is, aki pénteken jelentette be, hogy visszalép az előválasztás második fordulójában Márki-Zay javára. GeLgely elkottyintotta magát és kijelentette: nem azért jöttek össze, hogy ne Dobrevre szavazzanak. De a nagy favorit sem fukarkodott bátor megállapításokkal, MZP közölte, hogy Jézus Krisztus baloldali ember volt, egyébként pedig már egy hete dolgoznak azon, hogy Karácsony visszalépjen. A főpolgármestert ezért a tettéért hősként emlegették a MiMaMo-sok. De Szél Bernadett és Hadházy Ákos független képviselő sem hiányozhatott a repertoárból, bár utóbbi korábban úgy nyilatkozott, egyik miniszterelnök-jelölt mögé sem áll be. A rendezvényről élőben tudósított portálunk, ennek összefoglalóját olvashatják.