ellenzéki sajtó
Callidus: Vigyázz, mit kívánsz!
Az elmúlt hetekben volt szerencsém számos helyen megfordulni és számos emberrel szóba elegyedni. Amolyan kisemberek ők, vagy ha úgy tetszik, az utca emberei, akik között akadt hentes, fodrász, kórházi ápoló, hivatali tisztségviselő, és természetesen néhány távoli rokon is; utóbbiakkal csak szökő évente találkozik az ember, ha valamely jelentős életesemény úgy kívánja, s ők ilyenkor megkérdik: hogy vagy? És: írogatol-e még? Hát persze, válaszolom, csupán néhány évvel és kilóval gyarapodtam, meg talán némi tapasztalattal, írok rendületlenül, de csak politikáról, mert mi másról is írhatna valaki, akit hidegen hagy a celebek nemi élete? És amikor mindezt önkéntelenül bevallom, még nem is tudom, milyen szellemet engedtem ki a palackból. (PolgárPortál-publicisztika) Kunfalvi Nóra és Lánczi Tamás a Polbeatben: Az ellenzéki sajtó alapján már kisgyerekek vérét is isszák a fideszesek
Az ellenzéki sajtó nyolc éve úgy működik, hogy a kormánytagokat, fideszeseket uszító jelleggel támadja, a baloldali, ellenzéki politikusokat pedig mentegeti, megmagyarázhatatlanul védi még a kínos ügyekben is - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című műsorában Lánczi Tamás, a Figyelő főszerkesztője, a Századvég vezető elemzője, a Politikai Elemzések Központjának igazgatója. Lánczi Tamás szerint Juhász Péter nagyon durva dulakodásos ügye is a baloldali sajtót leplezte le, felháborító, amit a haladó, progresszív médiumok művelnek. Kunfalvi Nóra, a Figyelő újságírója Stefka István és Szarvas Szilveszter kérdésére nyomatékosította, nőként őt mélységesen felháborítja a Juhász-ügy és ha csak egy szelete is igaz a vádnak, akkor Juhász Péternek nincs helye a magyar közéletben. "Senkinek nincs helye, aki ilyet tesz" - tette hozzá. Újabb ellenzéki hazugságtorony dőlt le: Nem kapnak ingyen albérletet a menedékkérők
Hetek óta árad az ellenzéki hazugságcunami a magyar migrációs politikáról. Ezerháromszáz suttyomban befogadott migránsról beszéltek, most meg éppen lakáshoz juttatott menekültekről, miközben ők vádolják hazugsággal a kormányt. Egy hétfői sajtótájékoztatón újságíró szájából az is elhangzott, hogy "miféle új kifejezéseket" épített be kommunikációjába a kormány, amikor "oltalmazottakról" beszél. A legfrissebb álhírek szerint a magyar állam már ingyen albérletet is ad a befogadott migránsoknak, akik közül többen ráadásul bűncselekményeket is elkövettek, amit a kormány jól elhallgatott. Ezzel szemben a valóság az, hogy menekültügyi eljárásokról minden adat hónapra lebontva pontosan megtalálható a Bevándorlási Hivatal honlapján. Az is, hogy hányan kértek menedéket, és az is, mikor, hányan, milyen szintű oltalomban részesültek, ha részesültek. Ma kiderült az is, ingyen albérletet senki sem kap, közösségi szállásokon laknak az oltalmazottak, amelyek szintén fel vannak tüntetve a Bevándorlási Hivatal honlapján. Szóval álhíreken pörögnek a haladók. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.