elon musk
Akkor is levadásszák Trump támogatóit a komcsik, ha az emberiség is beledöglik
A haladó nyugati woke demokraták simán feláldoznák a saját országuk érdekeit, de akár az emberiség technológiai fejlődését is leállítanák teljesen, csak azért, hogy tönkretegyenek egyetlen embert, aki Donald Trumpot támogatja, és/vagy bírálja a transzneműséget és a nemátalakító műtéteket. A kaliforniai neokomcsik most épp Elon Muskot akarják levadászni, egyelőre még nem úgy, ahogy Trumpot próbálták, hanem gazdasági módszerekkel és ellehetetlenítéssel. Az sem nagy ár a nemes cél érdekében, ha az emberiség soha nem jut el egy másik bolygóra; a lényeg, hogy Trump támogatója megkapja a méltó büntetését.Börtönbe záratná Elon Muskot Kamala Harris? – The Right Brothers
Eredetileg a földön kívüliekről szerettünk volna beszélgetni, de aztán végülis Soros György és Elon Musk vitték el a show-t. Az utóbbi azért került szóba, mert egy érdekes interjút adott Tucker Carlsonnak, ahol a milliárdos üzletember arról beszélt, hogy annak ellenére, hogy az amerikai kormány a legnagyobb megrendelője, simán benne van a pakliban, hogy ha Kamala Harris került az elnöki székbe novemberben, akkor börtönbe fogja őt záratni, pusztán azért mert Musk már nyíltan vállalja, hogy Trump kampányának egyif fő arca lett. Soros György pedig jól láthatóan visszavonult, olyannyira, hogy már a birtokainak az üzemeltetését is másokra bízta rá, és állítólag tolószékbe került.Novák Katalin Giorgia Melonival és Elon Muskkal tárgyalt
Az X-közösségi oldalon jelent meg egy közös fotó, amelyen Novák Katalin volt köztársasági elnök, Giorgia Meloni valamint Elon Musk látható. A Mandiner megtudta a találkozó hátterét.Trump negyedszerre már nem indulna elnökválasztáson, de kormányába Elon Muskot is várná
Donald Trump a Full Measure riporterének egyik kérdésére elmondta, ha alulmaradna az idei megmérettetésen, újabb elnökválasztáson már nem venne részt. Ugyanakkor arról is beszélt, kit látna szívesen új kormányában.Orbán uniós szövetsége emberi jogi kitüntetésre terjesztette fel Elon Muskot
A Patrióták Európáért európai uniós parlamenti frakció Elon Musk milliárdost jelöli idén Szaharov-díjra - írja az Index. Az elismerést minden évben az Európai Parlament ítéli oda, elsősorban olyan embereknek, akik az emberi jogok védelméért és a gondolatszabadságért kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.Elon Musk: Ha nem Trump nyer, Amerika zsarnokságba süllyed
A „diktatúra kiépítésének” lépéseiről posztolt X-oldalán Elon Musk. A bejegyzés szerint a bürokrácia túlterjeszkedése és a szólásszabadság elfojtása kell ahhoz, hogy zsarnokság legyen egy országban, majd azzal a felirattal osztotta meg a bejegyzést, hogy Trumpnak nyernie kell.Elon Musk: A kihaláspártiak az emberiség holokausztját akarják
Nagyon felhúzta magát az X tulajdonosa a Los Angeles Times egyik cikkén, amelyben azt írják, hogy szinte már szégyenletes, ha valaki gyereket akar. Elon Musk a kijelentést a holokaszthoz hasonlította.Az ausztrál kormányfő megsértődött, mert Musk lefasisztázta
A régi szokások nehezen vesznek el, ha az ember őseibe valamit belenevelnek, akkor az genetikusan öröklődik. Így történhetett, hogy a szigorú szabályokhoz szokott fegyencek által alapított Ausztrália kormánya meglehetősen nehezen tudja feldolgozni a szólásszabadság fogalmát, ezért megbírságolnák azokat a közösségi médiákat amiket nem tudnak cenzúrázni. Elon Musk ezért nemes egyszerűséggel le is fasisztázta az asuztrálokat, amire a kormányfő nagyon sértődötten reagált.Elon Musk beállt Trump mögé, mivel szerinte a civilizációnk a tét
Elon Musk rövid, de annál egyértelműbb üzenetet osztott meg az X közösségi platformon. Azt írta: „Eddig sosem voltam aktív résztvevője a politikának, most azonban úgy gondolom, a civilizációnk a tét. Éppen ezért ő Donald Trumpot támogatja, ami nem meglepő.Ajánljuk még

















