előzetes letartóztatás
Előzetesben a szigetszentmiklósi gyilkosság gyanúsítottja
Elrendelte a bíróság elrendelte a szigetszentmiklósi emberölés gyanúsítottjának az előzetes letartóztatását vasárnap – közölte a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-vel.Indítványozni fogja Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását az ügyészség
Indítványozni fogja az ügyészség a pénteken este őrizetbe vett Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szombaton az MTI-t.Két piti tolvaj vezette el a zsarukat a droghálózathoz Balatonfüreden
Két tolvaj lopás-sorozata vezette el a balatoni rendőröket egy kiterjedt drodhálózat tagjaihoz, akik füvet, varázsgombát és extasyt terjesztettek. A zsaruk 62 gyanúsítottat hallgattak ki, a 21 díler közül kilencen kerültek előzetesbe, míg 41 fogyasztó szabadlábon védekezhet az ellenük indult büntetőeljárás során.Előzetesbe került a rákoskeresztúri gyilkosság fiatalkorú gyanúsítottja
Házi őrizetből előzetes letartóztatásba, javítóintézetbe került a januárban történt rákoskeresztúri gyilkosság fiatalkorú gyanúsítottja - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán.Lőfegyvert talált, megtartotta, előzetesbe kerülhet egy magyarcsanádi férfi
Több mint tíz napon át nem adott át a hatóságoknak egy Csanádpalotán talált lőfegyvert egy magyarcsanádi férfi. A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.Vállalkozó szellem: nemcsak fogyasztotta, hanem árulta is a drogot a bukott MSZP-s, Simonka Csaba
Bár a Simonka Csabán elvégzett gyorsteszt negatív lett, később a véréből kimutatták, hogy fogyasztott kábítószert, sőt másoknak is értékesített ismeretlen forrásból származó drogokat – olvasható a hétfői Magyar Időkben. Az MSZP óbudai önkormányzati képviselőjét vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte zsarolás, ügyvédi visszaélés és kábítószer-kereskedelem gyanújával.Előzetes letartóztatásban marad a Teréz körúti robbantó
Az elsőfokú ítélet kihirdetéséig fenntartják a Teréz körúti robbantással vádolt férfi előzetes letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán.Tovább élvezheti a börtönkosztot a Czeglédy-ügy három női gyanúsítottja
Egy hónappal ezelőtt vették őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba a Czeglédy Csaba nevével fémjelzett hárommilliárdos csalási botrányban a szocialista politikus vezette Human Operator Zrt. három női munkatársát. Egyikük Czeglédy Csaba testvérének felesége, P. Anita, a másik pedig az a T. Andrea, aki Czeglédy munkaerő kölcsönző cége szombathelyi irodájának vezető munkatársa volt, de tucatnyi másik cégben is érintett. A Szegedi Járásbíróság pénteken mind a három nő előzetes letartóztatását meghosszabbította. A Czeglédy-ügyben jelenleg tizennégyen vannak előzetes letartóztatásban.Ajánljuk még