elsivatagosodás
A sivatagosítás megállítása nem hiúsági, hanem patrióta kérdés – Válasz a vízügynek
Kurta, ám meglehetősen sértett hangnemben reagált az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az egy héttel ezelőtti cikkemre, amely az országra telepedett súlyos aszály és az évszázados rossz vízgazdálkodási gyakorlat közti összefüggésről szólt. Az írásom állításait nagyrészt nem is próbálták megcáfolni, a lényeget megkerülték a válaszukban, a pontszerű magyarázkodás mellett. Pedig ez nem valami hiúsági kérdés az OVF és köztem, hogy kinek van igaza, hanem patrióta kérdés, ami az ország élhetőségéről és termékenységéről szól. Nem szeretnék a vízügyi szakértő szerepében tetszelegni, ezért ahogy a korábbi cikkben, úgy ebben is a vízmegtartó tájgazdálkodást szorgalmazó szakemberekre támaszkodom, ennek a vitának pedig a legfontosabb eredménye, hogy egyáltalán elindulhat a szakmai párbeszéd a kiszáradó, aszályos országban. Kánikula, aszály és infláció kísér minket a sivatagba
Azzal kezdődött, hogy kiszárad a Pó, és aggódhatunk a parmezán sajtért. Aztán sorban jöttek a cikkek a magyarországi súlyos aszályról, és ez esetben még inkább van miért aggódnunk, mert parmezán nélkül még csak-csak ellehetünk valahogy, de víz és gabona nélkül a döglesztő kánikulában már jóval körülményesebb az élet. Ha nem helyezzük vissza a régi szellemi alapokra a mezőgazdaságunkat, akkor záros időn belül elfelejthetjük az Alföldet mint gabonatermő vidéket, aztán jön mellé a többi tájunk is. Elő a turbánokkal, tevére, magyar!