elte
Bajban a belpesti értelmiség: lehet-e hinni az áldozatnak, ha fideszes? – The Fair Right (videó)
A hollywoodi zaklatási botrány óta útjára indult #Metoo mozgalom szerint egy bántalmazott nő szavát semmilyen körülmények között nem szabad kétségbe vonni. Extrém esetben (például, ha a vádlott jobboldali) még kivizsgálni sem szabad az ügyet, csak meghozni az ítéletet az áldozat elmondása alapján. Ezt nem mi találtuk ki, ezek az ő szabályaik. A valóság azonban gyakran megtréfálja a belpesti haladárokat, és időközönként az ő soraikból kerülnek ki az erőszaktevők. Mi ilyenkor a teendő? A szélsőséges nézeteket valló, magát nőjogi aktivistának aposztrofáló Mérő Vera szerint vélhetőleg mélyen hallgatni. Legalábbis erre következtetünk, mert ő általában gyanúsan hallgat, ha az elkövető egy köztiszteletben álló ellenzéki. Most azonban nagy a baj. Varga Judit pár napja kiposztolt egy párkapcsolati erőszakot bemutató, sokatmondó videót, és egy rendőrségi jegyzőkönyv is előkerült, ami nem vet túl jó fényt a baloldal új üdvöskéjére, Magyar Péterre. Mi ilyenkor a teendő? Kinek higgyünk? Melyik ujjadat harapod le, kedves haladóértelmiségi? Megkérdeztük az ELTE diákjait, hogy ők hinnének-e egy áldozatnak, és most hisznek-e Varga Juditnak. Kaptunk néhány lesújtó választ. Ukránoknak segítsünk, magyaroknak nem jár pénz? – ELTE-szintfelmérő (Videó)
Az Európai Unió egy gigantikus méretű, 18 milliárd eurós hitelt szeretne felvenni, amit az ukránok megsegítésére fordít. Ez a pénz valószínűleg nem menti meg Ukrajnát, de cserébe legalább adósságspirálba taszíthatja az egész uniót. Kíváncsiak voltunk, mit szólnak az ELTE diákjai az uniós hitelhez, és mit gondolnának akkor, ha Magyarország tenné ugyanezt. Természetesen Magyarország nem tervezi semmilyen hitel felvételét, hogy azt a külföldi magyarok megsegítésére fordítsa. Érdekes azonban megfigyelni, milyen irányba billen egy-két ember álláspontja, ha a "mucsai" magyar kormány hiteléről van szó, szemben a "bölcs" brüsszeli vezetők által szorgalmazott hitellel. Ha a videó nem indulna el, ide kattintva megnézhetitek. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.