elte
Beletörődött az ELTE, hogy megszüntetik a genderszakot
Betiltanák a genderszakot Magyarországon, az EMMI szerint erre azért van szükség, mert „gazdaságilag nem racionális és nincs rá igény a magyar munkaerőpiacon” - írja a 24.hu.Csillag István és Forgács Imre ex-miniszterek, Fazekas Marianna, az ELTE docense – 1972-ben még az állambiztonsági nyomozást segítették
Csillag István és Forgács Imre akkori jogászhallgatók, későbbi miniszterek 1972-ben bejelentést tettek az állambiztonságnál arról, hogy egyetemükön, az ELTE-n illegális röpiratozás történt. A BM óriási erőkkel kereste a tettest, a nyomozásban rajtuk kívül felhasználták a II. évfolyamos Fazekas Marianna segítségét, aki előbb részletesen beszámolt az ügyről, majd vállalta, hogy segít lebuktatni az első gyanúsítottat, aki szintén az ELTE jogikarára járt. Az állambiztonsági akciót végrehajtották, a célszemélyre ügynököt állítottak. Fazekas 1980-től tanított az ELTE-n, ma docensként dolgozik az egyetemen. Csillag István Medgyessy Péter, Forgács Imre Bajnai Gordon alatt lett miniszter. A vonatkozó dossziét már nagyon sokat kutatták - megírni valahogyan mégsem írta meg senki... Ahogy viszont egy kedves hozzászóló felhívta a figyelmünket, van egy romantikus szála is a történetnek: Forgács Imre és Fazekas Marianna ugyanis később összeházasodtak.Leesett két munkás egy állványzatról Budafokon, mindketten meghaltak
Leesett két munkás egy állványzatról Budafokon csütörtökön, mindketten életüket vesztették. A baleset az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kollégiumának felújításán történt - közölte a rendőrség és az ELTE az MTI-vel.Az ELTE egyik dékánját is magával rántotta a #metoo kampány
Kirúgták az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának dékánját, Mikonya Györgyöt. Az egyetem egy panasz nyomán folytatott le etikai vizsgálatot az oktatóval szemben.Szexuálisan zaklathatta kollégáit és hallgatóit az ELTE egyik oktatója
Facebook üzenetben tálalt ki az ELTE egyik oktatója arról, hogy egyik professzori emeritus címre esélyes tanár szexuálisan zaklatja a nő kollégákat és hallgatókat is - szúrta ki az Index. Az estek a poszt szerint a Tanító- és Óvónő Karon történtek és már belső vizsgálatot is lefolytattak, de az eredményt egyelőre nem hozták nyilvánosságra.Épül a gender-rezsim: A CEU után az ELTE is a meleglobbi és a szélsőséges feminizmus mellé állt
Saját ombudsmant akar magának az ELTE, a pozícióra már meg is hirdették a pályázatot. A hazai liberalizmus fellegvárának tartott intézmény ombudsmani hivatala a tervek szerint egyik szervezeti egységhez sem kötődne, azonban az intézmény egészére és egyes részeinek működésére is hatást tud majd gyakorolni, egyik fő feladata pedig az egyetemi szexizmus megállítása lesz. Az ELTE honlapján közölt tanulmány szerint szexista a szőke nős vicc, egy terem elnevezése vagy pedig az, hogy a férfi és női szerepeket valaki, valahol, valamiért ábrázolni meri. A cikk megjelenése után annak tartalmával kapcsolatban az ELTE helyreigazítást kért néhány pontban, így például abban, hogy A "PEDAGÓGUS, PSZICHOLÓGIA DIPLOMÁT KAPNAK MAJD, DE AZT SEM TUDJÁK, FÉRFIAK VAGY NŐK" alcím után szereplő részben tévesen szerepel az, hogy "az egyetem online felületén" jelent meg a gendersemleges mosdóról szóló cikk. Az írás az elteonline-on jelent meg, amely az ELTE hallgatóinak online magazinja."Ajánljuk még

















