Pesti Srácok

A Jobbik frakcióvezető-helyettese a PS-nek: Jakab Péter „balra el” (videó)

null

Jakab Péter mozgalmáról beszélni sem akar, a Jobbik volt elnökéről pedig úgy vélekedett a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Brenner Koloman, hogy a párt bukott hordószónoka balra lépett ki a Jobbikból. A párt frakcióvezető-helyettesét arról is kérdeztük, hogy milyen a kapcsolata Potocskáné Kőrösi Anitával, aki Brenner szexuális zaklatási botrányára apellálva próbált lecsapni párttársa parlamenti mandátumára. Brenner erre a felvetésre láthatóan idegesen reagált és tagadta, hogy a „mamuszos” Molnár Enikő erről szóló levelet közölt volna a párt tagságával. Azonban a levél létezik, és a tartalma erősen inkrimináló (ha igaz) Brennerre nézve.

Mint ismert, Potocskáné Kőrösi Anita egyes jobbikos körök szerint arra készült, hogy Brenner Koloman zaklatási botrányát meglovagolva még az idén beül a Parlamentbe. Az elnökhelyettes állítólag még május végén azt ecsetelte Gyöngyösi Mártonnak, hogy „szeptemberben beül Brenner Koloman helyére, mert őt addig úgyis vissza kell hívnia az elnökségnek az ELTE-n gyűrűző zaklatási botránya miatt”. Az újabb zaklatási botrány még nyár közepén robbant ki a Jobbikban. Akkor Jakab Péter mamuszos Enikőjének levele került nyilvánosságra, amelyben a most már csak volt pártelnök közeli munkatársa részletesen beszámolt Brenner Kolomann ELTE-s ügyéről.

A témában a PestiSrácok.hu megkérdezte Brenner Kolomant, aki rendkívül zavarba jött a kérdésről, és nemcsak a vádakat, de Molnár Enikő levelének létezését is cáfolta. Ugyanakkor a levél létezik, és ahogy az a fenti videóban látható, valóban arról szól, hogy Potocskáné Brenner bukására apellálva próbált meg mandátumot szerezni magának.