emberi jogok
Trócsányi felszólította az Európai Parlamentet, hogy ne használja ideológiai fegyverként az emberi jogokat
Az Európai Parlament szerdán elfogadta az emberi jogok és a demokrácia világbeli helyzetéről szóló 2022-es jelentését. A téma keddi plenáris vitáján Trócsányi László rámutatott: óvakodni kell az emberi jogok homogenizálásától és ideológiai fegyverként történő alkalmazásától.Putyin indítványozta az ET alapokmánya hatályának megszüntetését Oroszországban
Törvényjavaslatban kezdeményezte kedden Vlagyimir Putyin elnök az orosz parlament alsóházánál az Oroszország és az Európa Tanács (ET) közötti nemzetközi megállapodások, köztük az ET alapokmánya, valamint a terrorizmus visszaszorításáról és az emberi jogok védelméről szóló európai egyezmények felmondását.Ukrajna túszul ejtette a kárpátaljai magyarokat – Már 150 ezren látták, nézze meg Ön is az NJSZ és a PS dokumentumfilmjét!
Ukrajna megbukott az emberi jogi vizsgán. Ez az állam súlyosan megsérti a Kárpátalján élő őshonos magyarok nemzeti kisebbségi egyéni és közösségi jogait. Sőt: a magyarság terhére nyelvi genocídium, egyfajta lakosságcsere és etnikai tisztogatás zajlik a Kárpátalján – ezt állapította meg a Nemzeti Jogvédő Szolgálat emberi jogi vizsgálata. A magyar őshonos kisebbség helyzetének, jogai érvényesítésének lehetőségeinek vizsgálatát, elemzését az NJSZ a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával és portálunk, a PestiSrácok.hu kommunikációs stratégiai partnerségével végezte el. A közös munka során egyedülálló, őszinte és megrázó dokumentumfilm született, Magyarok a prés alatt Kárpátalján címmel, amelyet az ősbemutatót követően most elsőként itt, a PestiSrácok.hu portálon, illetve YouTube-csatornánkon tekinthetnek meg mindazok, akik az igazságra kíváncsiak, arra, amire ilyen mélységben és ilyen nyíltan nem mutat rá a fősodrású média.A szivárványos RTL éppen most tiporja földbe az alapvető emberi jogokat – Libz of TikTok
A Libz of TikTok adásában a Való Világ legújabb szériáját beszéltük ki. Tizenegyedik alkalommal költöztek be a villalakók az RTL stúdiójába, ahol a legliberálisabb tévécsatorna a női jogokat, az emberi jogokat és a tisztességet és az alapvető emberi értékeket teljesen mellőzve végez egy emberkísérletet a profitért cserébe. Kövesse a PS TV tartalmait YouTube-on és TikTokon is!Lehet a Twitter az új Facebook, ahol nem cenzúráznak majd minket? – The Right Brothers
Ismeretes: a letiltott konzervatívok krémje Elon Musknak hála visszakerülhetett a Twitterre a szólásszabadság jegyében. De van egy fontos dolog, amiről csak keveset beszélünk: az, hogy átveheti-e a Twitter ezek után a vezető szerepet a közösségi médiumok között? Magyarországon soha nem honosodott meg igazán a Twitter használata, részben amiatt, mert a korlátozott karakterszám nem annyira alkalmas fontos üzenetek átadására magyar nyelven, de úgy tűnik az újonnan regisztráltak számából, hogy hamarosan simán a Facebook helyébe is léphet akár hazánkban is a madaras platform. Természetesen a katari vb körüli botrányokról is beszélgettünk, ezúttal Szabó Gergővel, illetve általánosságban arról is szó volt, van-e bárkinek joga ahhoz, hogy vendégként megsértse egy adott ország szokásait, törvényeit, csak azért, mert neki állítólag joga van bármihez is.Kalmár Ferenc: identitás nélkül nincs ember, ezért annak védelme az alapvető emberi jogok közé kell tartozzon (VIDEÓ)
Az identitás nélküli ember, aki nem tudja elhelyezni magát se egyénileg, se közösségileg, olyan, mint a hulló falevél az őszi szélben – fogalmazott portálunknak adott interjújában Kalmár Ferenc. A miniszteri biztost annak a magyar kezdeményezésnek az apropóján kérdeztük, amely szeretné elérni, hogy az egyetemes emberi jogok közé tartozzon a nemzeti identitáshoz való jog. A miniszteri biztos portálunknak azt hangsúlyozta, a nemzeti identitás védelméről, mint alapjogról az ENSZ közgyűlése dönthet, ezért is fontos jelentőségű, hogy annak elnökségét a magyar delegáció adja. Kalmár Ferenc kiemelte: ha az elképzelés megvalósul, úgy az a nemzetközi jogalkotásra és joggyakorlatra is hatást fog gyakorolni, amellyel fel lehet venni a harcot azokkal a politikai csoportokkal, akik „egy embertömeget akarnak létrehozni, az identitással rendelkező, öntevékeny értékrenddel rendelkező emberekkel szemben”.A nemzeti identitás is legyen alapvető emberi jog - A Kárpát-medencei kisebbségvédelem új dimenziókat nyithat a nemzetközi jogban
Szükség van az identitáshoz való, ezen belül is a nemzeti identitáshoz való jog elismerésére, ma e globális kiszolgáltatottságban láthatóan nem elegendő az emberi méltósághoz való jog, illetőleg az egyenlőség elismerése - fogalmazott portálunknak Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a nemrégiben megjelent Kárpát-medencei kisebbségvédelmi kalauz második, Romániát górcső alá vevő kötete kapcsán beszélt arról, hogy a kisebbségek helyzetének vizsgálata új szempontokra mutat rá az alapvető emberi jogok tekintetében is. A kötetet jegyző Markó Attila jogász, kisebbségjogi szakértő a sajtótájékoztatón többek közt arról beszélt, Románia arról híres, hogy minden minisztere valamilyen reformot akar végrehajtani, ami miatt egymást érik az átszervezések a közigazgatás minden területén. Mint kiemelte, a kisebbségi parlamenti munka ennek köszönhetően évtizedek óta jelentős részben azzal telik, hogy folyamatosan figyelni kell, nehogy az egyes törvénymódosításokkal sérüljenek, szűküljenek a magyar közösség jogai.Az emberi nemet is "meghaladták" az LMBTQ- aktivisták: nem tartja magát embernek az "ultraprogresszív" influenszer
Egészen hamar önmaga farkába harapott az LMBTQ-kígyó: a hagyományos nemek tagadása a progresszív tiktokkerek között oda jutott, hogy már nemcsak az identitásukat, hanem az emberi mivoltukat is megkérdőjelezik egyes személyek – számolt be a V4NA hírügynökség. A genderőrület ugyanis már túllépett azon a szinten, hogy az ultraprogresszívek azt se tudják, hogy fiúk-e vagy lányok, hanem sikerült ennél is tovább futtatni a dolgot. A bankárból lett sárkányember után sincs megállás; az új trend, hogy egyesek már embernek sem azonosítják magukat. Talán ez már a szélsőliberálisoknak is válasz arra, hogy miért veszélyes az LMBTQ-lobbi a gyerekekre.Ajánljuk még

















