emmanuel macron
Mi lesz veled, Európa? – Egy olyan háborúba küldene katonákat Macron, amit nincs miből finanszírozni
Mint ismert, Emmanuel Macron francia elnök egy interjúban megerősítette, hogy talán „valamikor” szükség lehet a Nyugat által végrehajtott szárazföldi műveletekre Ukrajnában. Ezek után a litván miniszterelnök is kijelentette, hogy nem zárja ki teljesen a nyugati csapatok bevetését Ukrajna támogatására. Az El País spanyol lap szerint amíg Macron nem javasolta, senki sem merte fontolóra venni az atlanti szövetség aktív katonai részvételét az ukrán területeken. Ismert, hogy az USA-nak egyre nagyobb problémát jelent Ukrajna pénzügyi támogatása, ahogy az EU-nak is. Ha Brüsszel nyakába szakadna Ukrajna támogatása, ami évente mintegy 100 milliárd eurót tesz ki, az idei EU-költségvetés csaknem egyharmadát jelentené. A hab a tortán, hogy nemsokára az Európai Unió vámokat fog kivetni az Oroszországból és Fehéroroszországból származó gabonaimportra. Így akarnak kedvezni az uniós vezetők az európai gazdáknak, akik a bürokratikus akadályok, az éghajlattal kapcsolatos szabályozások és az ukrajnai importnak a gabonaárakra gyakorolt hatásával kapcsolatos aggodalmaik miatt mentek ki az utcára."Sok sikert Magyar Péternek" – Kik lehetnek az újabb ellenzéki messiás szövetségesei? (Videó)
Mint lapunk is megírta, március 15-i beszédében Magyar Péter immár hivatalosan is bejelentette, hogy pártot alapít. Bár ennek nevét egyelőre nem árulta el, az Andrássy úton tartott rendezvényén úgy fogalmazott: elindítja a Talpra Magyarok Közösséget, amelybe mindenki csatlakozását várja. A bukott miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter már bejelentette, hogy támogatja Varga Judit volt férjét politikai törekvéseiben, azonban az ellenzéki pártok egyelőre visszafogottan kezelik az új "kormányváltó messiás" érkezését. Az RTL Híradónak nemrég Dobrev Klára úgy nyilatkozott: "az országnak nem a NER-ből kiugrott Magyar Péterre és alakuló pártjára van szüksége". Amire viszont a DK-nak és több baloldali pártnak szüksége lenne, az a háborúval kapcsolatos álláspontjuk újragondolása, ugyanis most már a litván miniszterelnök sem zárja ki teljesen a nyugati csapatok bevetését Ukrajna támogatására. Emmanuel Macron francia elnök még február végén tett hasonló megállapítást, ami jelentősen megnövelte az orosz–ukrán konfliktus eszkalációjának veszélyét. Kérdés, hogy a magyar ellenzéki politikusok egyetértenek-e az említett nyugat-európai retorikával, amely az egész kontinenst háborúba sodorhatja. Részletek a videóban!GEOrgPOLITIKA – Vlagyimir Putyin győzelme, kritika és fenyegetés nyugatról
Vlagyimir Putyin hivatalban lévő elnök várhatóan rekordarányban megnyeri az idei elnökválasztást, a szavazatok közel 90 százalékával – jelentette az orosz Központi Választási Bizottság (CIK). A bizottság közölte, hogy a szavazatok több mint 70 százalékát megszámolták, és ezek szerint Putyin 87,17 százalékkal vezeti a versenyt.Tüntetnek a franciák: nem akarnak Macron miatt egy háborúban meghalni
Utcára vonultak az emberek Franciaországban – így akarják Macron tudtára adni, hogy nem akarnak egy háborúban meghalni a francia elnök miatt.Háborúzzunk-e német vagy francia nyomásra az oroszokkal?
Az elmúlt bő száz évben kétszer keveredtünk háborúba az oroszokkal német nyomásra, eufemisztikusan fogalmazva, német szövetségben. A háború nem volt az érdekünk, számunkra egyik esetben sem jelentett volna előnyöket az sem, ha győznek a németek. Sőt, mindkét esetben végül úgy jártunk volna, mint a vesztes oroszok, beolvasztás, elnémetesítés lett volna a sorsunk a Monarchiában vagy náci győzelem esetén végül is valószínűleg repatriáltak volna bennünket az őshazába, de nem biztos hogy odaért volna valaki is közülünk.Mélyrepülésben Macron népszerűsége
Emmanuel Macron legújabb háborúval kapcsolatos kijelentése nem tettek jót a népszerűségének. A legújabb felmérések szerint a francia szavazók teljesen kiakadtak az elnök kijelentésein, melyek szerint akár a nyílt háborút is megkockáztatná Oroszországgal. Persze, Macronnak ez már nem számít sokat, hiszen utolsó ciklusát tölti.A miniszterelnökhöz fordult a NATO-szövetségesek tervei miatt Tényi István
Közérdekű bejelentéssel fordult a kormányfőhöz Tényi István. Mint levelében írta, arra kéri a miniszterelnököt, hogy hogy az Észak-atlanti Szerződés 4. cikke alapján kezdeményezzen konzultációt NATO szövetségesek Ukrajnának nyújtandó fegyveres támogatása miatt.Macron szerint szükség lehet a Nyugat által végrehajtott szárazföldi műveletekre Ukrajnában
Emmanuel Macron francia elnök egy interjúban megerősítette, hogy talán "valamikor" szükség lehet a Nyugat által végrehajtott szárazföldi műveletekre Ukrajnában.Az olasz védelmi miniszter üzent Macronéknak: olasz csapatok soha nem fognak Ukrajnában harcolni
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban nem hozhat döntéseket szűk körű találkozókon két vagy három ország a 27 tagú Európai Unión belül - jelentette ki Guido Crosetto olasz védelmi miniszter szombaton arra az új koalícióra utalva, amelyet Berlin, Párizs és Varsó jelentett be az előző nap.Ajánljuk még

















