emmanuel macron
Már holnap megbukhat Macron
Az Emmanuel Macron elnök által parlamenti szavazás nélkül kihirdetett nyugdíjreform miatt döntenek a honatyák a kormány sorsáról – írta meg a Világgazdaság vasárnap. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, folytatódtak Franciaországban a nyugdíjreform elleni utcai tiltakozások; Párizsban a rohamrendőrök könnygázzal próbálták feloszlatni a tömeget, a demonstrálók közül többen kukákat gyújtottak fel. Úgy tudni, a parlamentben Macron ellenzéke két irányból is bizalmatlansági indítványt nyújtott be a köztársasági elnök ellen. A tét óriási, hiszen a jogszabályok értelmében az indítvány győzelme esetén leváltható az elnök és megvonható a hatalom a kormány kezéből.Polgárháborús állapotok Franciaországban: a rendbontók gyújtogattak, kirakatokat törtek be, rátámadtak a rendőrökre, akik könnygázt vetettek be
Nincs nyugalom Franciaországban: napok óta tartanak a zavargások több nagyváros utcáin. A kormány új nyugdíjreformjának bevezetését próbálják megakadályozni. Szombaton is ezrek vonultak fel, de a demonstrációk Párizsban és másutt is szélsőséges indulatokba csaptak át. A rendbontók megint gyújtogattak, kirakatokat törtek be, és rátámadtak a rendőrökre is. Kukákat gyújtottak fel a tüntetők Párizs utcáin. Félelmetes látvány volt, ahogy hatalmas tüzek égtek mindenhol. A tiltakozók barikádokat is emeltek, és láthatóan újabb összecsapásra, utcai harcokra készültek a rendőrökkel – írja a hirado.hu.A franciák nem elégedettek Macronnal
A 2018-19-es sárgamellényes tüntetéssorozat óta nem volt olyan alacsony Emmanuel Macron támogatottsága, mint idén márciusban – derült ki egy francia lap által megrendelt kutatásból. Ám nem csak Macront, a miniszterelnököt sem nagyon kedvelik a franciák.Polgárháborús helyzet Franciaországban, belebukhat Macron kormánya
Polgárháborús helyzet alakult ki Franciaországban, miután Emmanuel Macron elnök parlamenti szavazás nélkül döntött, és felemelte a nyugdíjkorhatárt 62-ről 64 évre. A döntést követően százezrek vonultak az utcára, összecsaptak a rendőrökkel, akik könnygázt és vízágyút vetettek be a tömeg ellen. A francia sajtó közben már arról ír, hogy Macron és kormánya belebukhat a kialakult belpolitikai káoszba. A francia ellenzék több bizalmatlansági indítványt is benyújtott a kormány ellen.A francia elnök parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot
Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön úgy döntött, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, miután a nemzetgyűlésben nincs biztosítva a többség a törvénytervezet elfogadásához – közölték kormányzati források.Macronnal találkozott Orbán Viktor
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök a kétoldalú kapcsolatok aktuális témái mellett Európa jövőjének legfontosabb kérdéseiről tárgyaltak hétfő este Párizsban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden.A sas leszállt – Az "elszigetelt" Orbán Viktor Macronnal vacsorázik Párizsban
Párizsban megkezdődött Orbán Viktor miniszterelnök és Emmanuel Macron francia köztársasági elnök tárgyalása – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő este. A munkavacsorát az Élysée-palotában tartják, amelynek udvarán a sajtó nyilvánossága előtt fogadta Macron elnök a magyar kormányfőt este fél 9 után – mondta Havasi Bertalan.A francia szenátus elfogadta a vitatott nyugdíjreformot, a parlament csütörtökön szavazhat
A francia szenátus elfogadta vasárnapra virradóan a vitatott nyugdíjreformot: az ellenzéki, jobboldali többségű felsőházban 195 szenátor szavazott igennel 112 nem ellenében. Néhány órával korábban már hetedik alkalommal tiltakoztak országszerte százezrek a nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre emelése ellen. A felsőházi szavazás parlamenti legitimációt adott a reformjavaslatnak, és megnyitotta az utat a végleges elfogadás előtt, amely csütörtökön várható.Ismét tüntettek Macron nyugdíjreformja ellen Franciaországban
A tüntetésekkel – valamint a kőolajfinomítókat, a tömegközlekedést és szemétszállítást érintő gördülő sztrájkokkal – nyomást kívánnak gyakorolni a kormányra a nyugdíjreform visszavonása érdekében, amelynek egyik legfontosabb eleme a nyugdíjkorhatár két évvel, 64 évre történő emelése.Ajánljuk még

















