emmanuel macron
A francia védelmi miniszter is kilép a kormányból
Sylvie Goulard francia védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy nem kíván tagja lenni az újjáalakuló kormánynak. A politikus a pártja, a centrista Demokratikus Mozgalom (Modem) állítólagos fiktív európai parlamenti (EP) asszisztensi állásai ügyében indult ügyész vizsgálattal indokolta döntését.A franciák a reményt választották a düh helyett – francia pártok reagáltak a választás után
Egyértelmű többséget kapunk, de a franciák nem akartak biankó csekket adni nekünk - mondta Christophe Castaner kormányszóvivő a hír kapcsán, hogy Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben abszolút többséget szerezhetett a választások második fordulójában.Macron pártja abszolút többséget szerezhetett
Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben abszolút többséget szerzett a francia törvényhozási választások második fordulójában - derül ki a Le Monde által urnazáráskor ismertetett felmérésből.Francia választások: nem tudni, milyen lesz az új Macron-féle nemzetgyűlés ideológiai profilja
Mivel Emmanuel Macron francia köztársasági elnök centrista politikus, az általa alapított, a vasárnapi nemzetgyűlési választáson várhatóan nagy arányú győzelmet arató Köztársaság lendületben (LREM) centrumpárt képviselőiről nem lehet tudni, hogy milyen ideológiát fognak képviselni az új nemzetgyűlésben - mondta Soós Eszter Petronella az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.Tarolhat Macron a választások második fordulóján
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a nemzetgyűlési választások második fordulója, amelyen a felmérések szerint Emmanuel Macron államfő pártja, az első fordulóban 32,6 százalékos támogatottsággal az élen végzett A Köztársaság lendületben (LREM) és politikai szövetségese, a Francois Bayrou vezette Modem elsöprő többséget szerezhet a parlament alsóházában. A várhatóan rekordalacsony részvétel mellett történő voksolás a francia politikai elit teljes megújulását eredményezheti.Macron pártja nyerte meg a francia nemzetgyűlési választások első fordulóját
Rekordalacsony részvétel mellett Emmanuel Macron elnök pártja, A Köztársaság lendületben (LREM) végzett az élen a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában - ismertette az Ipsos közvélemény-kutató intézet becslésén alapuló exit poll eredményét vasárnap este a France 2 közszolgálati televízió.Alacsony a részvétel a francia nemzetgyűlési választások első fordulóján
A választásra jogosultak 19,24 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában, míg öt évvel ezelőtt az első fordulóban 21,06 százalék szavazott délelőtt - közölte a francia belügyminisztérium.Trump "eretneksége" ellenére is visszafordíthatatlan a klímaegyezmény
Csalódottan és rosszallással fogadták a nyugat-európai országok vezetői Donald Trump bejelentését arról, hogy országa kilép a párizsi klimaegyezményből, és egyben elutasították az amerikai elnök javaslatát a megállapodás újratárgyalására.Moszkva az "ideológiai nyomás" megjelenésétől tart a francia-orosz gazdasági kapcsolatokban
Moszkva abban bízik, hogy Emmanuel Macron francia elnök nem gyakorol ideológiai nyomást a francia üzleti világra, és zöld utat enged számára az Oroszországgal megvalósítandó közös projektek előtt - közölte vasárnap az Interfax orosz hírügynökség egy jól tájékozott, de meg nem nevezett forrásra hivatkozva.Ajánljuk még

















