Oroszország helyett Európának ártanak a szankciókPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 27. Meglehetősen érdekes időket élünk, amikor az európai gazdaság vezetői szankciókat vezetnek be azzal szemben, akitől gázt vásárolnak, majd meglepődnek azon, hogy Oroszország drágában adja az energiahordozókat. A kapitalizmus viszont sajnos így működik: ugyan elítélhetjük Putyin háborúját, amíg versenygazdaságban élünk, ettől nem lesz olcsóbb sem a földgáz, sem a kőolaj. A kommunista Kína pedig szépen gazdagszik, miközben leckét ad kapitalizmusból a Nyugatnak.
Dézsi Csaba András a PS-nek: „Most nem népszerűnek kell lennem, hanem működtetnem kell a várost” Magyar ugar 2022 szeptember 27. Több más önkormányzat mellett nehéz lépésekre kényszerül Győr városa is a háború és az egész Európát sújtó energiaválság miatt. Tavaly decemberben három milliárd forint plusz kiadással járt, amikor a Győr-Szol Zrt. földgázkereskedője egyoldalúan felmondta a már megkötött szerződést és új szállítót kellett keresni. Ez alapján tervezték a 2022-es költségvetést. A világpiacon, többek között a háború és a tőzsdei manipulációk következtében viszont jelentősen tovább emelkedtek az árak, így Győrben is újra kellett húzni a vonalakat.
Palkovics: jelentősen csökkent Magyarország energiakitettségePPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 27. Az elmúlt időszakban jelentősen csökkent Magyarország energiakitettsége – mondta a technológiai és ipari miniszter kedden, az 52. Nemzetközi Gázkonferencián, Siófokon.
Több ezren követelték a kormány lemondását MoldovábanPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 25. Ezrek tüntettek vasárnap a moldovai fővárosban, Chisinauban a nyugatbarát kormány lemondását követelve, a szárnyaló energiaárak és infláció miatt.
Scholz az Egyesült Arab Emírségektől várja az energiaválság megoldásátPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 25. Több energiakereskedelmi projekt napirendre került, amelyek megvalósulhatnak az Egyesült Arab Emírségek és Németország között, és soha többé nem történhet meg, hogy Berlin egyetlen energiabeszállítóra hagyatkozzon – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár vasárnap, Abu-Dzabiban. A kormányfő úgy vélte, "biztosítani kell, hogy a világ cseppfolyósítottföldgáz-termelése annyira fejlett legyen, hogy el tudja látni a most is tapasztalható nagy keresletet úgy, hogy közben nem kell az oroszországi kitermelésre hagyatkozni".
Országos tüntetésektől tart a német szövetségi bűnügyi hivatalPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 25. A koronavírus-járvány kezelése elleni radikális tüntetések sorozatához hasonló tiltakozó mozgalom indulhat el Németországban az energiaválság és az általános drágulás miatt a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) belső elemzése szerint – jelentette a Der Tagesspiegel című lap a hétvégi számában.
Összeomlás fenyegeti a szlovák egészségügyet a magas gázárak miattPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 25. Mindenki megoldotta, csak a magyar kormány szúrja el mindig, igaz? Hát, nem. Északi szomszédunknál ugyanis olyan szinten emelkedtek az energiaárak, hogy most már az egészségügy teljes összeomlása fenyegeti az országot. Hiába töltötték meg ők is a tározókat, az elszabadult árakat nem tudják kezelni.
Hortay Olivér: sokat veszít az Európai Unió az orosz–ukrán háborúnPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 25. Az orosz–ukrán háborún sokat veszít az Európai Unió: rövid távon a drasztikus áremelkedés begyűrűzik a gazdaság egészébe, minden ágazatban megemeli a termelési költségeket – mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Nacsa Lőrinc: a szankciók miatt van energiaválság EurópábanPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 24. A napnál is világosabb, és már a New York Times is megírta, hogy a szankciók miatt van energiaválság Európában – jelentette ki a KDNP frakciószóvivője szombati közleményében. Nacsa Lőrinc szerint a New York Times franciaországi riportja "borús következtetésre jut", miszerint a magas energiaárak ostorként csapnak le Európára.
Szijjártó: Trump elnöksége idején volt a legjobb a két ország közti kapcsolatPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 szeptember 23. Donald Trump korábbi amerikai elnök idején volt a legjobb a kapcsolat Magyarország és az Egyesült Államok között – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, a Fox News Digital amerikai hírportálnak nyilatkozva.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.