ensz-közgyűlés
Boris Johnson egységbe szólítja a világ vezetőit a járvány ellen
A koronavírus-járvány megtépázta az országok közötti kapcsolatokat, ezért a világ vezetőinek össze kell fogniuk a "közös ellenség", a Covid-19 betegség vírusa ellen – jelentette ki Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton abban a videóra vett beszédében, amelyet az ENSZ Közgyűlése ülésszakán játszottak le.Az új japán miniszterelnök feltételek nélkül találkozna Kim Dzsong Unnal
Szuga Josihide új japán miniszterelnök előfeltételek nélkül hajlandó lenne találkozni Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Az új miniszterelnök elsősorban a két ország közti megoldatlan nézeteltérések – mint például a 13, az észak-koreai hírszerzés által elrabolt japán állampolgár ügye – feloldására törekszik. Szuga Josihide az ENSZ-közgyűlés 75. ülésszakán, pénteken elhangzott beszédében mondta ezt. Az előzetesen rögzített beszédét videokapcsolattal osztották meg az ülésszakon részt vevő többi vezetővel.Áder János: a jelenlegi életformánk fenntarthatatlan
"Fel kell készülnünk arra, hogy ezt a válságot – hacsak gyökeresen nem változtatunk eddigi életmódunkon – újabb, és akár a Covidnál jóval súlyosabbak követhetik" – figyelmeztetett Áder János köztársasági elnök szerdán, az ENSZ-közgyűlés jubileumi ülésszakán elmondott, videón közvetített beszédében.Vlagyimir Putyin kifejezetten pozitív hangvételű, az együttműködésre koncentráló beszédet mondott az ENSZ-közgyűlésen
Öt év után ismét beszédet mondott Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden, az ENSZ-ben, a Közgyűlés 75., jubileumi ülésszakán. A világ második katonai hatalmának vezetőjeként és a világgazdaság jelentős szereplőjeként Putyin beszédének hasonló hangsúllyal kellene megjelennie a nyugati sajtóban, mint mondjuk az amerikai elnökének, de ez nincs így. Az ENSZ ugyan egy sóhivatal, de az oroszok talán még komolyabban is veszik, mint a nyugati államok. Ha Putyin Oroszországa nem is olyan erős játékos a világpolitikában, mint az egykori Szovjetunió, rossz szokásunk, hogy nem figyelünk rá és ellenfelei propagandája alapján ítéljük meg. És Putyin nagyon más beszédet mondott, mint öt évvel ezelőtt.Szijjártó: Magyarország felelősséget érez a világban üldözött keresztény közösségekért
Magyarország igaz keresztény országként felelősséget érez mindazokért a keresztény közösségekért, amelyeket üldöznek a világban, aktívan próbálja támogatni őket – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban, a témáról rendezett ENSZ-rendezvényen. Az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakának részeként tartott konferencia főszervezője Magyarország volt; fő témájául a nehéz helyzetben lévő keresztény közösségek jövőjét, az újjáépítés lehetőségeit választották.A világ kettészakadásának veszélyéről beszélt az ENSZ főtitkára
A világnak a két legerősebb gazdaság – az amerikai és a kínai – mentén történő szétesésének, a rivális internet-, valuta- és pénzügyi szabályok bevezetésének a veszélyére figyelmeztetett kedden António Guterres ENSZ-főtitkár.Soros György eligazítást tart hétfőn Frans Timmermansnak
Hétfőn találkozik egymással Soros György és Frans Timmermans a hetvennegyedik ENSZ Közgyűlésen New Yorkban – derült ki az Európai Bizottság hivatalos naptárából. Ez is azt támasztja alá, hogy a leköszönő, Juncker-féle Európai Bizottság jogállamiságért felelős alelnöke Soros György embere. A magyar kormány éppen ezért nem támogatta személyét a bizottsági elnöki székéért.Ajánljuk még

















