ensz
Szijjártó Péter: El akarnak altatni minket, de a továbbiakban is kőkeményen lépünk fel!
Az ENSZ és az EU tisztviselői megpróbálnak elaltatni bennünket, de a migrációs nyomás nem csökkent, hanem éppen ellenkezőleg, nőtt az elmúlt időszakban, ezért továbbra is kőkemény fellépésre van szükség a nyugat-balkáni migrációs útvonal zárva tartása érdekében - nyomatékosította az MTI-nek telefonon Szófiából adott nyilatkozatában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Tanulmányt készíttetett az ENSZ, hány alkalmazottjukat zaklatták már szexuális tartalmú viccekkel
Minden harmadik ENSZ-alkalmazott tapasztalt szexuális zaklatást munkája során a közelmúltban - derül ki egy friss kutatásból, melyet a Deloitte tanácsadó cég készített el az ENSZ megrendelésére a nemzetközi szervezet munkatársainak körében 2018 novemberében. A tanulmány szerint például az elmúlt két évben a megkérdezettek 21,7 százaléka, azaz minden ötödik számolt be arról, hogy úgy érezte, szexuális történetekkel vagy viccekkel zaklatták.Megerősítette a bahreini legfelsőbb bíróság egy ellenzéki aktivista börtönbüntetését
Megerősítette a bahreini legfelsőbb bíróság hétfőn a Nabíl Radzsab ellenzéki aktivistára kiszabott ötéves börtönbüntetést - közölte Radzsab ügyvédje.Merkel szerint Németországnak nagyobb szerepet kell vállalnia a nemzetközi politikában
Németországnak a saját érdekében nagyobb szerepet kell vállalnia a nemzetközi közösséget feszítő gondok megoldásában - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár újévi köszöntőjében, amelyet hétfő este sugároz az ARD és a ZDF német országos közszolgálati televízió.Menczer Tamás: nem támogatjuk kontinensek népességének kicserélését
A magyar kormánynak az az álláspontja, hogy a migráció veszélyes, és meg kell állítani - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán az ENSZ migrációs csomagjával összefüggésben.Nehéz értelmezni, miről szól a migrációs csomag
Elvétve utalnak csak az ENSZ globális migrációs csomagjában a legális vagy az illegális migrációra, ezeket a szöveg egybemossa, így nem lehet tudni, pontosan kiről, miről szól a dokumentum - mondta a Migrációkutató Intézet igazgató-helyettese csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.Orbán az EU-Afrika Fórumon: Az ENSZ-ben többségben vannak a migrációs kibocsátóországok
Jó esély van a magyar stratégiai irányvonal megerősítésére - mondta Orbán Viktor miniszterelnök érkezésekor tett nyilatkozatában az EU-Afrika Fórum előtt kedden Bécsben. A mi álláspontunk az, hogy a segítséget kell Afrikába vinni, és nem pedig a bajt behozni ide, Európába, és különösen nem Magyarországra - fogalmazott.Személyesen felügyelhette Soros Alex a migránspárti erőket Marokkóban
Soros György és az általa finanszírozott alapítványok egyre erősebb pozíciókat építenek ki Afrikában, a spekuláns fia pedig élőben tudósít is a közösségi médiában afrikai útjairól és a helyi vezetőkkel való találkozásairól. A Tűzfalcsoport blog szerint Soros Alex személyesen felügyelhette a migránspárti erőket Marokkóban, miközben már komoly hálót szőttek több ország nyersanyag-kincsei és politikai intézményei köré a kontinenesen.Alapjogokért Központ: Az ENSZ migrációs csomagja erőltetett politikai nyilatkozat
Az ENSZ migrációs csomagja egy erőltetett politikai nyilatkozat, csak a migráció pozitív oldalát mutatja be, ami csak egyes korszakokban és egyes országokban volt igaz - jelentette ki az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.Ajánljuk még

















