építőipar
Az építőipar a járvány alatt is derekasan helytállt
A magyar gazdaságban, így az építőiparban is elindult már a javulás, ami pedig a GDP 20-21 százalékát lefedő gazdaságvédelmi akciótervnek köszönhető – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára pénteken, Budapesten, az Építők-napi díjátadón.A járvány ellenére is dübörög az építőipar: 4 hónapot is várni kell egy szakemberre
Átlagosan 119 napot kell várni egy építőipari szakember megkeresése után a munka megkezdésére; az adat a szakemberhiány csökkenésére utal, ugyanis a koronavírus-járvány kitörése előtt még 135 nap volt az átlagos várakozási idő – írta a Népszava csütörtökön.Elemzők szerint az építőiparban is megindult a kilábalás
Elemzők szerint az építőiparban megindult a kilábalás, de továbbra is jelen van a bizonytalanság a koronavírus várható második hulláma miatt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön tette közzé, hogy az építőipari termelés volumene 2020 júniusában a nyers adatok szerint 15,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól; a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a májusihoz mérten 6,2 százalékkal emelkedett.Elemzők: az építőipart csak enyhén sújtották a járványügyi korlátozások
Más ágazatokkal szemben az építőipart alig sújtotta a járványügyi intézkedések gazdasági hatása, áprilisban mérséklődött a termelés lassulása, amiben a tavalyi magas bázisnak is szerepe volt - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH hétfőn kiadott jelentését.A koronavírus válság sem tudta legyűrni a magyar építőipart
A magyar építőipar európai összevetésben, és a magas bázis ellenére alig esett vissza, az ágazat tehát a koronavírus-járvány miatti válságos hónapokban is jól teljesített. A kormányzati intézkedések jelentősen mérsékelték a veszteségeket, az import építőanyagok behozatalában nem okozott jelentős fennakadásokat a szigorított határellenőrzés.ÉVOSZ: június közepétől jöhetnek az elmaradt megrendelések
Az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) arra számít, hogy az elmúlt két hónapban elmaradt megrendelések június közepén érkezhetnek.Nem számít hosszan elhúzódó válságra a hazai építőipar
Az idei első negyedévben nem volt visszaesés, de a következő időszakban már csökkenésre számítanak az ágazatban, amely a becslések szerint akár már a jövő év második felében visszaállhat a korábbi növekedési pályára.ÉVOSZ: csökken az építőipar rendelésállománya
Csökken az építőipar rendelésállománya, az év közepétől nehéz helyzetbe kerülhet az ágazat, ha nem érkeznek újabb megrendelések - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán.Az építőiparnak szüksége van állami megrendelésekre
Márciusban és áprilisban az idáig megkötött új szerződések volumene a vártnak csak mintegy 65-70 százalékát érhette el, ezért az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint az ágazatnak jelentős kormányzati vagy önkormányzati megrendelésekre van szüksége, mert ezek hiányában az építőipar megrendelési állománya zuhanásszerűen csökkenhet – közölte a szakszövetség pénteken az MTI-vel.Ajánljuk még

















