erdély
Kelemen Hunor: a parlamenti választásokon a szórvány szavazatai is hasznosulnak
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke arra hívta fel a figyelmet a magyar szórvány napja alkalmából tartott erdélyi megbeszélésen vasárnap, hogy a decemberi romániai parlamenti választásokon azok a szavazatok is hasznosulnak, amelyeket a szórványban adnak le az RMDSZ-re.Vírusterjesztőknek nevezte a bulizó fiatalokat a román kormányfő
Romániában hétfő este lép hatályba a koronavírus-járvány megfékezése reményében elrendelt kijárási tilalom, amellyel a Ludovic Orban kormányfő által "vírusterjesztőknek" nevezett bulizó fiatalok összejöveteleit próbálják meggátolni. Elrendelték a zárt térben működő vásárok és zöldségpiacok bezárását is, ez ellen azonban lázonganak a kistermelők és kereskedők, akik azzal vádolják a kormányt, hogy az importtermékeket forgalmazó multinacionális cégek malmára hajtja a vizet, és tönkreteszi a hazai termelőket.Újabb erdélyi települések kerültek vesztegzár alá
Romániában a rohamosan terjedő koronavírus-fertőzések megfékezése érdekében Erdély és a Bánság újabb tizenkét települését – köztük Zilahot, Szamosújvárt és Újszentest – vonták csütörtökön vesztegzár alá. A román kormány két tagjánál, a gazdasági és a közlekedési miniszternél is kimutatták a fertőzést.Transylvaniában Trump nyert
Persze nem arról van szó, hogy Erdély is beszállt volna az amerikai elnökválasztásba, mindössze annyi történt, hogy Észak-Karolina egyik megyéjének neve Transylvania, és itt a szavazatok több, mint ötvenhét százalékát szerezte meg a republikánus jelölt.Két keréken Szászföldön – online filmbemutató
Az erdélyi szász kulturális hagyatéknak állít emléket a Két keréken Szászföldön című film, különös tekintettel a Medgyes, Segesvár és Nagyszeben által kijelölt vidék kincseire. Az alkotók online filmbemutatót tartanak 2020. november 7-én, 17 óra kezdettel.Vesztegzár alá helyeznek két erdélyi magyarlakta települést (FRISSÜLT)
A koronavírus-járvány gyors terjedése miatt éjféltől két hétre vesztegzár alá helyezik a romániai Kolozs megye két emblematikus magyar települését, a néphagyományairól híres Széket és Tordaszentlászlót. A belügyminisztériumi válságstáb erre vonatkozó határozatát Kolozs megye prefektusa közölte pénteken.Közelednek a magyar álláspontok: az RMDSZ két befutó helyet enged át az EMSZ-nek
Két, befutónak számító helyet enged át ellenzékének a parlamenti választásokra összeállított jelöltlistáin a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – jelentette be pénteken, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) jelöltlistákat véglegesítő ülése után Kelemen Hunor.Nincs megegyezés a két romániai magyar párt között
Megegyezés nélkül zárultak le a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) tárgyalásai a két politikai szervezet választási és hosszabb távú együttműködéséről. Toró T. Tibor, az EMSZ tárgyalódelegációjának egyik vezetője szerint nemcsak parlamenti helyekről, hanem elvek rögzítéséről szerettek volna megállapodni az RMDSZ-szel, ám tárgyalópartnereik egyelőre nem fogadták el ezeket.Szakértő: a román Trianon-törvény egy nyílt provokáció
A nemzeti kisebbségek kelet-európai helyzetére nyugaton úgy tekintenek, mint Pandora szelencéjére, félnek kinyitni – nyilatkozta a Vasárnap.hu-nak Illyés Gergely székelyudvarhelyi politológus. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa szerint a Trianon-törvénytervezet nyílt provokáció, az államfő általi visszautasítása pedig egy jól kitervelt taktika része.Ajánljuk még

















